Bármely gondolatomat szigorod, igazságod vezérelje! Ámen

Zsid 10,11-18 - Mert minden pap naponta szolgálatban áll, és gyakran mutatja be ugyanazokat az áldozatokat, amelyek sohasem törölhetik el a bűnöket; ő pedig egy áldozatot mutatott be a bűnökért, s örökké trónol Isten jobbján, arra várva, hogy ellenségeit lábai zsámolyává tegyék [Zsolt 110,1]. Mert egy áldozattal mindörökre tökéletesekké tette a megszentelteket. Tanúságot tesz nekünk erről a Szentlélek is, mert miután így szólt: „Ez pedig az a szövetség, amelyet kötni fogok velük azok után a napok után - mondja az Úr -, a szívükbe adom törvényeimet, elméjükbe írom azokat [Jer 31,33G], és bűneikre s gonoszságaikra többé már nem emlékezem” [Jer 31,34G]. Ahol pedig ezek bocsánatot nyertek, nincs többé bűnért való áldozat.

Mk 4,1-20 - Később ismét tanítani kezdett a tenger mellett. Nagy tömeg gyülekezett köré, ő pedig a bárkába szállva leült a tavon, a tömeg pedig a parton maradt. Példabeszédekben sok mindenre tanította őket: „Halljátok! Íme, kiment a magvető vetni. Amint vetett, az egyik mag az útfélre esett. Jöttek az ég madarai és fölkapkodták. Egy másik köves helyre esett, ahol nem sok földje volt. Hamarosan kikelt, mert nem volt mélyen a földben, de mikor kisütött a nap, elfonnyadt, s mivel nem volt gyökere, elszáradt. Ismét másik a tövisek közé esett, és amikor felnőttek a tövisek, elfojtották, és nem hozott termést. A többi azonban jó földbe esett. Ezek felnőttek és gyarapodtak, végül termést hoztak, az egyik harmincszorosat, a másik hatvanszorosat, a harmadik pedig százszorosat.” Majd ezt mondta: „Akinek van füle a hallásra, hallja meg.” Mikor egyedül maradt, megkérdezte őt a vele levő tizenkettő a példabeszéd felől. Ezt mondta nekik: „Nektek adatott, hogy ismerjétek az Isten országa titkát, azoknak pedig, akik kívül vannak, minden példabeszédekben hangzik el, hogy nézvén nézzenek és ne lássanak, hallván halljanak és ne értsenek; nehogy megtérjenek és bűneik bocsánatot nyerjenek” [Iz 6,9-10]. Majd így folytatta: „Nem értitek ezt a példabeszédet? Hát hogyan értitek meg majd a többi példabeszédet? A magvető az igét veti. Akiknél az ige az útszélre esik, azok, amikor hallják azt, mindjárt jön a sátán, és elviszi az igét, amely a szívükbe hullott. Hasonlóképpen, amelyek köves helyre hullanak, azok, amikor hallják az igét, mindjárt befogadják örömmel, de nem ver bennük gyökeret, hanem csak ideig-óráig tart. Amikor az ige miatt szorongatás és üldözés támad, hamar megbotránkoznak. Mások pedig, amelyek a tövisek közé hullanak, azok, akik az igét hallják, de a világi gondok, a csalóka gazdagság és más dolgok kívánsága betölti őket, s ezek elfojtják az igét, így az terméketlen marad. A jó földbe vetett magok pedig azok, akik az igét meghallják, befogadják és termést hoznak, az egyik harmincszorosat, a másik hatvanszorosat, a harmadik pedig százszorosat.”

Bármely gondolatomat szigorod, igazságod vezérelje! Ámen

Amit szigornak mondok, az bennem, az Isten végtelen szeretetében való belesimulásként érthető. Mert arra nincs szüksége a világnak, de önmagamnak sem, hogy a magam igazolásával másokat megtévesszek. Márpedig, ami leírásra kerül, az azért való, hogy ki olvassa, az részhez jusson a teljes igazságból, aminek szolgálatára átengedem magam.

Eltűnődtem azon, hogy ki lehet szegény? De eltűnődhetek, ugyan úgy azon is, hogy ki tekintheti magát „megszenteltnek”? Azt nem teszem fel kérdésként, hogy mások kit tekinthetnek megszenteltnek, mert az egy másik kérdés lenne.

Ki van kívül, és ki van belül? Számomra egyértelmű az a válasz, hogy az van kívül, aki önmagát kirekeszti Krisztussal való közösségéből, és egyúttal Isten atyai közelségéből. Hiszen ez a szabad akarat és a tudatosság ajándéka számunkra, hogy magunkat definiálhatjuk; abban a megközelítésben, melybe Isten beleágyaz a teremtettségem folytán.

Na, most helyezem el ide, azt, amit Pilinszky már megfogalmazott, mert dolga volt, hogy leírja: „tudnunk kell (effajta) szerepünkről, hogy csak szerep, mit a külső körülmények osztottak ki ránk, de aminek valóságtartalmát egyedül csak Isten látja, erre egyedül Isten véghetetlen tapintata és vesékig ható igazsága képes. A tények, emberi világunk tényei mindenkori részei a valóságnak, de sohase azonosak egészen vele. A tények: az emberé. A valóság: Istené. Földeríthetjük a tényeket, s igyekezhetünk egyeztetni azokat a valósággal – ez minden. A bűnös azonban lebukásának tényével egy időben a valósággal is találkozik, méghozzá a valóság ítéletének és irgalmának minden szigorával és gyengédségével. És ez az a pont, ahol nekünk e pillanatokban valóban nincs helyünk. Isten és a bűnös oly közvetlen párbeszéde ez, amihez viszonyítva minden „tolmácsolás” csak szó, csak kegyeskedés lehetne.” (Az igazság szolgálatáról - Új Ember, 1969. március 2.)

Ez az a személyesség, ami ember és Istene között való személyesség, amiben eldől az, hogy én, az ember, mit válaszolok Isten megszólítására. Mert megszólít, letagadhatatlan. A kérdés nem is ez, hanem az, hogy én meghallom-e, és mit hallok meg abból, és mit értek meg abból? Ez képességemtől függ. De e képesség alakítható bennem, pontosan a magam személyének adományai miatt. Mert Isten a szavainak, megszólításának, értésére képezett, teremtett engem, és lefoglalt magának, bármilyen módon is lettem megkeresztelve, felszentelve, ha felszentelt lettem. Azonban a magam érzékenységét nekem kell Rá kifejleszteni. Az anyagi testemben a lélek benne van, de ki kell munkálni. Hogy a testi emberből lelki emberré válhassak. Termővé kell tenni magam. Ez a dolgom az életem idővonalán, míg a születéstől elérek halálomig, erre van teremtve az időm.

Rádöbbentem már arra, hogy az idő nem az enyém, hanem ajándékom, tudatlanul is, beavatkozásom nélkül az enyém? Nekem abban nincsen semmi szerepem, hogy van időm, mégis azzal rendelkezhetem, használhatom. Mire használom? Vagy fecsérlem?

Tulajdonképpen mindegy, hogy hány-szoros termést hozok, csak termővé legyek. Termelőeszköze vagyok Istennek, a szeretetnek! Termőre fordultam már? Felmértem már, hogy mekkora fává lettem, és, hogy mennyit nyesegetet már a kertészem, csakhogy termővé válhassak?

Jaj, csak ki ne száradja; jaj, csak ki ne vágjanak időnek előtte; jaj, csak rettegésem a fagyhaláltól meg ne bénítson; jaj, Uram, jajongásomat född be szereteteddel, hogy általad, és a világ által is szerethetővé lenni lehessek! Ámen