Valami hibádzik számomra ebben a példabeszédben.

2Kor 10,17 - 11,2 - Aki pedig dicsekszik, az Úrban dicsekedjék [Jer 9,22k]; mert nem az érdemel hitelt, aki önmagát ajánlja, hanem akit az Úr ajánl. Bárcsak eltűrnétek tőlem egy kis ostobaságot! Sőt viseljetek el engem is! Mert Isten féltékenységével vagyok féltékeny rátok. Eljegyeztelek ugyanis titeket egy férfinek, hogy mint tiszta szüzet vezesselek Krisztushoz.

Mt 25,1-13 - Akkor hasonló lesz a mennyek országa a tíz szűzhöz, akik fogták lámpásaikat és kimentek a vőlegény elé. Öt közülük ostoba volt, öt pedig okos. Az ostobák ugyanis, amikor fölvették lámpásaikat, nem vettek magukhoz olajat. Az okosak viszont lámpásaikkal együtt olajat is vittek edényeikben. Mivel a vőlegény késett, mindnyájan elálmosodtak és elaludtak. Éjfélkor aztán kiáltás támadt: „Itt a vőlegény, gyertek ki elébe!” Ekkor a szüzek mindnyájan fölkeltek és rendbehozták lámpásaikat. Az ostobák ekkor így szóltak az okosakhoz: „Adjatok nekünk az olajotokból, mert lámpásaink kialszanak.” Az okosak ezt válaszolták: „Nehogy ne legyen elég se nekünk, se nektek, menjetek inkább az árusokhoz és vegyetek magatoknak.” Amíg azok elmentek vásárolni, megjött a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre. Az ajtót bezárták. Később megjött a többi szűz is. Azt mondták: „Uram, uram! Nyiss ki nekünk!” De ő így válaszolt: „Bizony, mondom nektek: nem ismerlek titeket.” Legyetek tehát éberek, mert nem ismeritek sem a napot, sem az órát.

Valami hibádzik számomra ebben a példabeszédben. Az, hogy a tíz szűznek nem volt vezetője, ahogy az olvasmányban Pál a korinthusi híveknek volt. Aki felelősséggel viseltetik irántuk, hogy mindegyik elérhesse célját. Mert lehet, hogy annak az ötnek, aki ostoba volt, csak egy figyelmeztetés kellett volna, mert inkább voltak oktalanok, figyelmetlenek, mint ostobák. Ebből azt állapítom meg, hogy ők tízen, nem voltak közösségben, nem volt bennük egy akarat, egy szándék, és egymásért való felelősség, amivel óhajtották volna, hogy legyen vezetőjük. Talán közülük az egyik. Mert a vezető feladata az, hogy a többiek figyelmét mindig segítse a célra fókuszálni, el ne tévesszék az irányt! Úgy is lehet ezt fogalmazni, hogy a vezető szerepe az, hogy segítse a közösség tagjait abban, hogy egyéni fejlődésükben mindig a közös célt tartsák a szemük előtt. Mert egy közösség ereje az, hogy a tagjai milyen erősek, milyen jellemek, és jellemüket – képességeiket – karizmájukat - adottságukat, milyen cél érdekében fejlesztik, formálják, alakítják.

Amikor egy közösség maga elé tűz egy feladat megvalósítását, akkor ahhoz stratégiát választ, eszközt keres, majd az eszközöket a feladat megoldása érdekében alkalmazásba veszi. Minden eszközhöz a hozzá legalkalmasabb embert maga közül kiképzi, és hozzárendeli. A közösség stratégiája pedig az, hogy mikor melyik eszköz alkalmazására milyen szükség van ahhoz, hogy a kitűzött feladatot elvégezhesse, sikeresen. Ez egy közösség tudatosságát mutatja. Ehhez persze a közösség minden tagjának kellő alázattal kell hozzáállnia, még a vezetőnek is. Ebből alakul ki az együttműködés, az alkalmazkodás, és végül a siker. De talán mindehhez a legfontosabb dolog az, hogy a közösség minden tagja higgyen abban, a feladat megoldására így képesek, csak így képesek, ezzel a hozzáállással lehetnek a legsikeresebbek. Ez a hit az, ami feltételezi azt az erejükön felüli képességet, ami a közösségükből táplálkozik. Ezt nevezzük mi, keresztények a lelki plusznak, az isteni kegyelemnek, a Szentlélekben való egységnek. A hit tisztaságáért minden közösségi tag, felelős. Olyan erős a közösség, amilyen gyenge a leggyengébb tagja! Ebből ered az egymásért való felelősség. Miközben cselekszem – a közösségben, egymást is erősíteni kell, nem gyengíteni. Ez a közösség tagjainak személyes felelőssége: a tudatosság, a hit, és az önismeret, aminek birtokában egészen alárendelem magam a közösségemnek!

Így akarok Uram, Jézus Krisztus, a Te közösségednek tagja lenni! Ámen