Lehet-e emberi szóval megfogalmazni

Ef 2,12-22 - Akkoriban Krisztus nélkül éltetek, idegenek voltatok Izrael közösségétől, kívül álltatok az ígéret szövetségein, remény nélkül és Isten nélkül éltetek ezen a világon. Most azonban Jézus Krisztusban ti, akik egykor távol voltatok, közel jutottatok Krisztus vére által. Mert ő a mi békességünk, aki a két népet eggyé tette, és a közöttük lévő válaszfalat, az ellenségeskedést lebontotta saját testében. A tételes parancsokból álló törvényt megszüntette, hogy mint békeszerző, a kettőt egy új emberré teremtse önmagában, és mindkettőt egy testben engesztelje ki Istennel a keresztfa által, megölve az ellenségeskedést saját magában. Eljött, hogy békét hirdessen nektek, akik távollévők voltatok, s békét a közel lévőknek [Iz 57,19]; mert általa van mindkettőnknek szabad utunk egy Lélekben az Atyához. Így tehát most már nem vagytok idegenek és jövevények, hanem a szentek polgártársai és Isten háza népe, az apostolok és próféták alapjára rakott épület, melynek szegletköve maga Krisztus Jézus. Benne illeszkedik egybe az egész építmény, és az Úr szent templomává növekszik. Ti is benne épültök egybe Isten lakóhelyévé a Lélekben.

Lk 12,35-38 - Legyen a csípőtök felövezve, a lámpásotok pedig meggyújtva. Hasonlítsatok azokhoz az emberekhez, akik urukat várják, mikor visszatér a menyegzőről, hogy mihelyt jön és zörget, azonnal ajtót nyissanak neki. Boldogok azok a szolgák, akiket az úr ébren talál, amikor megérkezik. Bizony, mondom nektek: felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, aztán megy, és kiszolgálja őket. S ha a második őrváltáskor vagy a harmadik őrváltáskor jön, és így találja őket, boldogok azok a szolgák.

Lehet-e emberi szóval megfogalmazni, kifejezni, az ember számára; ami túlmutat az ember világi valóságán és tapasztalatán? Amúgy is hajlamosak vagyunk arra, hogy csak azt értsük, ami éppen most foglalkoztat, amiben éppen „benne vagyunk”. Bizony, nem elég, hogy keresztények vagyunk, annak is kell látszani. És nem abban, hogy a külsőségeinkben eltérünk a környezetünktől. Vagy legalább is, a külsőségeket használjuk fel arra, hogy demonstráljuk, megmutassuk azt, ami bennünk van!

Jézus azt mondja, hogy az szennyez be bennünket, ami belőlünk kijön. Úgy gondolom, hogy ez úgy is igaz, hogy az szentel meg bennünket, ami belőlünk kijön.

Mert hiába mondom magamról, hogy keresztény vagyok, ha gyűlölködöm, és káromkodom. Azzal csak félrevezetem a világot, de ami ennél is rosszabb, hogy Krisztusról adok téves bizonyságot. Tehát, a bűnöm az, hogy Krisztust lejáratom, és egyben az Ő közösségét is. Ezt úgy tudnám példázni, hogy úgy fest az ilyen keresztény, mintha abban a tömegben volna, akik káromkodva, szidalmazva vonultak Jézus mögött a keresztútján, kísérve Őt a golgotáig, kívánva az Ő halálát, és szenvedését.

Jézus, ma azt bizonygatja, hogy a várakozás nem jelent tétlenséget. A várakozás legyen készülődés. Soha ne higgyem magamról, hogy én már kész vagyok. Ha még élek, akkor azért élek, mert időt kaptam arra, hogy elkészüljek. Így várakozásom, ne legyen hasztalan! Segíts nekem ebben Istenem! Ámen