A Megvetett és a Felmagasztalt.
Jób 38,1.12-21; 40,3-5 - És felelt az Úr Jóbnak a fergetegből, és ezt mondta: Vajon kirendelted-e már a reggelt, amióta megvagy, és kijelölted-e a hajnalpír helyét, hogy megragadja a földnek széleit és lerázza róla a gonoszokat? Hogy olyanná legyen az, mint a pecsétagyag, és színeket öltsön, miként a ruha, hogy elvegyék a gonoszoktól a világosságukat, és megtörjék a felemelt kart? Eljutottál-e a tenger mélységeibe? Jártál-e az óceán fenekén? Kitárultak-e előtted a halál kapui, és láttad-e a halálárnyék portáit? Szemlélted-e a földet széltében? Jelentsd meg nekem mindezt, ha tudod! Melyik út visz a világosság lakóhelyéhez, és hol van a sötétség helye, hogy mindegyiket határába elvezesd, és tudd az ösvényt házához!? Te ezt tudod, hisz akkor születtél, és napjaid száma igen nagy!
És felelt Jób az Úrnak: „Mit feleljek én, aki könnyelműen szóltam? Kezemet a számra teszem! Egyszer szóltam, bár azt is elhagytam volna! Meg másodszor, de nem teszem többé!”
Lk 10,13-16 - Jaj neked, Korozain! Jaj neked, Betszaida! Mert ha Tíruszban és Szidonban történtek volna a bennetek végbement csodák, már régen zsákban és hamuban ülve tartottak volna bűnbánatot. De Tírusznak és Szidonnak könnyebb lesz a sorsa az ítéleten, mint nektek. És te, Kafarnaum! Ugye az égig emelkedtél? Az alvilágba süllyedsz! [Iz 14,13.15] Aki titeket hallgat, engem hallgat, és aki titeket megvet, engem vet meg; aki pedig engem megvet, azt veti meg, aki engem küldött.”
A Megvetett és a Felmagasztalt. Mert Jézus Krisztus megosztotta, és mind a mai napig megossza az embereket. De ez, nem az Isten szándéka, vagy akarata, sokkalta inkább bizonyítja az Embernek gyengeségét, tudatosságának mellőzését, nemtörődömségét; ugyanakkor gőgjét, bűnösségét. Az ember az, aki által hatalmat kapott és kap a világban a Gonosz. Mi emberek, mégis, még arra is vetemedünk - hogy magunkat fényezzük - hogy ezt a szándékot magunkról elhárítva Istenre terheljük. És Isten hallgat, elviseli az ember gyalázkodását, megvetését. Megteheti, hiszen teljes tudatában van hatalmának, Igazságának, sőt, annak a szeretetnek, amivel viseltetik minden iránt, pontosan az emberért.
Isten tudása ez: „Ám akik befogadták, azoknak hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek. Azoknak, akik hisznek nevében, akik nem a vérnek vagy a testnek a vágyából s nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek.” [Jn 1,12-13] De mi ez a hatalom? Mit ér, mire való, hogyan értendő? Szerintem ez olyan hatalom, ami képessé tesz arra, hogy a világ felett győzelemre segítse az embert. Ne éljen vissza adottságaival, ajándékaival, képességeivel, …, mindazzal, amit Isten e világba teremtett az ember boldogulására; de, hogy támaszává, eszközévé lehessen istenüléséhez. Mert észrevenni nem nehéz, hogy a világ, és benne az ember örökös mozgásban, változásban van, fejlődésben. De amíg a teremtett világ ciklusokkal ismétli magát, újra teremti magát évente, egy emberöltő egyetlen fejlődési ívet biztosít az ember számára. Az ember a természet ciklikusságából kell, hogy felismerje, mit vár el tőle az Isten: megteremtettelek, növekedj, erősödj meg, váljál termővé, váljál mások hasznára éltetővé, míg végül tudjál Istenbe beleöregedni. Ami nem más, nem szabadna, hogy más legyen, mint az, hogy egyéniségemet felemésztem a mindenségben, beleélem életem a teljességben, az időtlenségbe. Részévé lenne egészen a Teremtő szándékának. Részévé lenni pedig azt jelenti, hogy megismerve szándékát, akaratát, azonosulni leszek képes azzal, ami nem okvetlenül jelenti azt, hogy egyetértek Vele – magam véleményét Hozzá igazítom, hogy az Ő akarata teljesülhessen. Legszebb példája ennek a zenekar, ahol minden egyes zenés egyetlen akarattal azonosul, hogy kialakuljon az összhangzat, a zenemű csodálatos egysége. Istenem, vágyom rá, hogy zeneművednek, és zenekarodnak tagjává lenni legyek képes, elfogadjam, értsem a karmester dirigálását, aki Jézus Krisztus. Mert Őt állítottad – úgy akartad, hogy Ő legyen ott - a karmesteri emelvényen. Ámen
