Bosszúval soha ne fizessek!

Jób 3,1-3.11-17.20-23 - Ezután megnyitotta Jób a száját, elátkozta születése napját és mondta: „Vesszen a nap, amelyen születtem, az éj, amelyen mondták: „Fiú fogantatott.” Miért nem haltam meg a méhben? Miért nem pusztultam el mindjárt, amikor kijöttem a méhből? Térd engem miért fogadott, miért tápláltak emlők? Így most csendben aludnék, békességben szenderegnék együtt királyokkal, országok tanácsosaival, akik pusztaságot építettek maguknak, vagy fejedelmekkel, akik aranyban bővelkedtek, akik ezüsttel töltötték meg házaikat. Vagy mint az elásott idétlen gyermek, nem lennék többé, mint a magzat, amely nem látott napvilágot. Ott felhagynak a gonoszok a tombolással, és pihennek az erőben megfogyottak; Mire való világosság a nyomorultnak és élet a keseredett léleknek? Azoknak, akik várják a halált, de nem jő, és ásva keresik, jobban mint a kincset; akik örülnének mérték nélkül, ha a sírt végre megtalálnák? Mire való az élet a férfinak, akinek útja el van rejtve, akit Isten homályba burkolt?

Lk 9,51-56 - Történt pedig, hogy amikor közeledtek felvételének napjai, elhatározta, hogy Jeruzsálembe megy. Követeket küldött maga előtt, akik el is indultak, és a szamaritánusok egyik helységébe érkeztek, hogy szállást készítsenek neki. Azok azonban nem fogadták be, mert Jeruzsálembe szándékozott menni. Ennek láttára tanítványai, Jakab és János ezt mondták: „Uram! Akarod-e, hogy kérjük, szálljon le tűz az égből, és eméssze meg őket?” De ő hozzájuk fordulva megfeddte őket, és elmentek egy másik faluba.

Bosszúval soha ne fizessetek! De mire való az élet? Sokszor tesszük fel ezt a kérdést magunknak. Beismerem magamnak, hogy valódi választ nem találnék rá, ha hit nélkül lézengnék ebben a világban. Sőt, azok a válaszok, melyeket Istenismeret nélkül adok e kérdésre, mind kielégületlenül, cselekvés nélküli üres szavaknak tűnnek.

De, hogyan is adhatna e kérdésre az ember kimerítő választ a nélkül, hogy elismerné, hogy létezése nem független, nem önálló magányosság. Ami alatt azt értem, hogy hiába vagyok szabad, önálló gondolkodásra, és döntésre képes, minden cselekvésem viszonylagos. A viszonyok, melyek között telik életem, valami számomra ismeretlen rendben zajlik, és válik eligazítottá. Ami hit és érzés, de mégis olyan, hogy e világ létezése akkor sem változna, ha én nem volnék, és mégis képes vagyok azt a világot, melyben élek, megváltoztatni, befolyásolni. Valahogy úgy, mint az egymás mellett térben függesztett golyók. Ha csak az egyik megmozdul, már mozgásba hozza a többit. De, ha egyet kiveszek ebből a tömegből, a többi egymásra akkor is hatni fog, legfeljebb más mozgásokat produkálnak. Azonban azt is észre kell venni, hogy valamiről lelógva képesek erre, tehát függőségben vannak, és e függőség egy közös dologtól való függőségük. Térben mozognak, önálló mozgásuk van, és mégsem, mert egymástól is függ a mozgásuk iránya, ereje, mértéke, ideje, stb.

És ez nincs másként velünk, tudatos lényekkel sem! Egy Valakihez köt mindegyikünket egy „köldökzsinór”, de se időben, se térben, se mozgásaink erejében, vagy irányában sem vagyunk egymástól függetlenek. Jól van ez így, vagy sem? Kár ezen zsörtölődni, vagy tiltakozni. Ezt tényként kell elfogadni, és alkalmazkodni ehhez a tényhez. Ebből a tényből kiindultan kell élni; megélni magányomat, individualitásomat, de közösségi létemet is. Alkalmazkodva, alázattal, tisztelettel, és szeretettel. És rá kell döbbennem, hogy a szeretet nem más, mint a magam állapotának a körülményeimmel együtt való tudatos elfogadása, viszonyaim és viszonyulásaim hangsúlyos csengése, mely másokat is csendülésre ingerelhet.

Ezért, a függőségemet Uram add, hogy szeretettel elfogadni mindig képes legyek, Tőled, és embertársaimtól is. Még akkor is, ha kényelmetlennek tűnik, vagy úgy tűnik, hogy ellenemre van! Ámen