1Kor 3,1-9 - Én azonban, testvérek, nem beszélhettem nektek mint lelkieknek, hanem mint testieknek, mint kisdedeknek Krisztusban. Tejet adtam nektek inni, nem szilárd eledelt, mert még nem bírtátok volna el. Sőt még most sem bírjátok el, mert még testiek vagytok. Mert amikor köztetek féltékenység és viszály van, nem vagytok-e testiek, és nem viselkedtek-e emberi módon? Amikor ugyanis azt mondja az egyik: „Én Pálé vagyok”, a másik pedig: „Én Apollóé”, vajon nem vagytok-e emberiek? Vajon mi Apolló? Mi Pál? Szolgák, akik hitre vezettek titeket, mégpedig mindegyik úgy, ahogy az Úr megadta nekik. Én ültettem, Apolló öntözte, de a növekedést Isten adta. Tehát sem az nem számít, aki ültet, sem az, aki öntöz, hanem csak Isten, aki a növekedést adja. Aki ültet, és aki öntöz, mind egy; mindegyikük a saját jutalmát nyeri majd el munkája szerint. Mert Isten munkatársai vagyunk, ti pedig Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok.

Lk 4,38-44 - Azután felállt, és a zsinagógából Simon házába ment. Simon anyósának magas láza volt. Kérték őt az érdekében. Ő pedig odaállt mellé, parancsolt a láznak, mire az elhagyta őt. Az asszony mindjárt fölkelt, és szolgált nekik. Mikor azután a nap lement, mindazok, akiknek különféle bajokban szenvedő betegeik voltak, odavitték hozzá azokat, és ő mindegyikre rátette a kezét és meggyógyította őket. Sokakból kimentek az ördögök is, s ezt kiáltozták: „Te vagy az Isten Fia.” De ő rájuk parancsolt, nem hagyta őket beszélni, mert tudták, hogy ő a Krisztus. Amikor megvirradt, kiment, és egy elhagyatott helyre vonult. A tömegek azonban keresték őt. Amikor megtalálták, tartóztatták, hogy ne menjen el tőlük. De ő azt mondta nekik: „Más városoknak is hirdetnem kell az Isten országát, mert ezért küldtek.” És tanított Júdea zsinagógáiban.

Nem vagyok se ez, se az, mindkettő vagyok. Hogyan mondhatnám magam Isten munkatársának, ha nem vagyok szántóföldje, épülete is? Ki befogadni képes, és megengedem, hogy megtermékenyítsen szavaival, teremtő akaratával. Ő, az Isten, ki nem fejezte be teremtő művét, ki minden nappal, minden napban újra teremti önmagát, a világot, és engem is. Pontosan azért, hogy lehetőségem, és lehetőségünk legyen arra, hogy amit tegnap elrontottam, rosszul tettem, ma kimondhassam Neki, elmondhassam Neki, Rá bízzam, megszabadulhassak tőle. Tegnapi bűneim kell, hogy ma betöltse Isten irgalmas szeretete, hogy ne a bűnnek éljek, hanem szeretetének. Mert az ember nem olyan, aki állandóan csak fejlődik, és napról napra jobbá válik. Nem, olyanok vagyunk, akik szabad akaratukban tépelődünk, visszaesünk, majd újra talpra állunk. De, mert van akiből meríthetünk erőt a talpra álláshoz. Max. munkatársaivá lehetünk Istennek, de az ördögöt belőlünk végül is Ő az, aki képes kiűzni, a gonoszságtól megszabadítani.

Nem is értem, hogy az Egyháznak miért olyan központi kérdés a cölibátus, amikor Jézusnak megfelelt Péter, kősziklának, pedig, családja volt, még anyósa is. A vagyon az oka csak? De, hát azt lehetne védeni, ha egyáltalán kell vagyonról beszélni. Vagy a szegény egyházkép nem kíván a családról gondoskodni, mert az elvonja a figyelmet Krisztus szolgálatától? De hát, hányan vagyunk világiak, akik megélhetésünk részeként éljük meg a közösségért való felelősséget is? Csak egy kevéske mondat szól ebben a szentírási részben arról, hogy „Amikor megvirradt, kiment, és egy elhagyatott helyre vonult”. Minden munkatársnak nem ez volna lényeg, hogy mennyiben éli meg Istenkapcsolatát személyesen? A többi teljesen mindegy, csak apró momentum, emberi dolog. Ahogy Pál írja: „sem az nem számít, aki ültet, sem az, aki öntöz, hanem csak Isten, aki a növekedést adja. Aki ültet, és aki öntöz, mind egy; mindegyikük a saját jutalmát nyeri majd el munkája szerint”.

De, ide idézhetem Izajás gondolatát is: „Mi mindnyájan, mint a juhok, tévelyegtünk, ki-ki a maga útjára tért, és az Úr mégis az ő vállára rakta mindnyájunk gonoszságát. [Iz 53,6]. Isten előtt egyenlő, aki munkatárs, és aki szántóföld. Mi mind Krisztusban nyerjük el szabadulásunkat, Aki Isten – az Atya – akaratát hibátlanul, tökéletesen teljesítette, azt, amit tőle várt!

Uram, bennem talán csak a szikrája, halovány érzelmi vágyódás van csupán rá, hogy azt tudjam teljesíteni, amit Te bennem megálmodtál. Segíts, ha kegyelmed által képes lehetek, hogy bírjam teljesíteni akaratodat, teremtői és szeretet vágyadat! Ámen