Dán 7,9-10.13-14 - Néztem, és egyszer csak trónokat állítottak fel, s egy Ősöreg leült; a ruházata fehér volt, mint a hó, és fején a haj olyan, mint a tiszta gyapjú; trónja lángoló tűz, kerekei égő tűz. Tüzes és sebes folyó jött ki színe előtt; ezerszer ezren szolgáltak neki, és tízezerszer százezren hódoltak neki; a bíróság leült és a könyveket felnyitották. Majd azt láttam az éjszakai látomásban, hogy íme, az ég felhőiben valaki jött, aki olyan volt, mint az Emberfia, s amikor az Ősöregig eljutott, az ő színe elé vitték, és ő hatalmat, méltóságot és országot adott neki, hogy minden nép, törzs és nyelv neki szolgáljon, és hatalma örök hatalom legyen, amely meg nem szűnik, és országa olyan, amely el nem pusztul.

2Pét 1,16-19 - Mert nem mesterségesen kiagyalt meséket követve adtuk tudtotokra a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmát és megjelenését, hanem mint akik szemtanúi voltunk az ő nagyságának. Mikor ugyanis az Atyaistentől tiszteletet és dicsőséget nyert, ez a szózat hangzott hozzá a magasztos dicsőségből: „Ez az én szeretett fiam, akiben kedvem telik!” Mi hallottuk ezt az égből jövő szózatot, amikor vele voltunk a szent hegyen. És súlyos prófétai beszéd birtokában vagyunk, amelyre jól teszitek, ha figyeltek, mint sötét helyen világító lámpásra, amíg a nap fel nem virrad, és a hajnalcsillag fel nem kél szívetekben.

Mk 9,2-10 - Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, őket külön fölvitte egy magas hegyre, és színében elváltozott előttük. A ruhái fényesek lettek és ragyogó fehérek, mint a hó, ahogy semmiféle festő a földön nem tudná megfehéríteni. Egyszerre megjelent nekik Illés Mózessel; Jézussal beszélgettek. Ekkor megszólalt Péter, és azt mondta Jézusnak: „Mester, jó nekünk itt lennünk! Hadd csináljunk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet.” Nem is tudta, mit mond, mert teljesen meg voltak rettenve. Erre felhő szállt alá, beborította őket, és a felhőből szózat hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok” [Iz 42,1; MTörv 18,15]. Mire körülnéztek, már senki mást nem láttak a közelükben, csak Jézust egymagát. Mikor a hegyről lejöttek, meghagyta nekik, hogy amiket láttak, senkinek el ne beszéljék mindaddig, amíg az Emberfia fel nem támad a halottak közül. Ők a dolgot magukban is tartották, de egymás között arról tanakodtak, hogy mit jelent az: „amikor halottaiból feltámad”.

Láncszem Isten dialektikájában a mostani jelenet, mely történelmünket irányítja, motiválttá teszi. Jézus színeváltozásával Isten összekapcsolja a múltban volt jelentéseit a jelen jelentőségével, és a jövő jelenidejűségével. Amikor megjelenik a színen Mózes és Illés, a Fiú és az Atya társaságába kapcsolódóan; de bevonja Isten a jelenetbe Pétert, Jakabot, és Jánost is, akik majd Krisztus egyházának a vezetőivé lesznek. Ebben a társaságban jelenti ki az Atya, a Fiú mindenhatóságát, központi szerepét az Ember számára. Sokkalta nagyobb jelentősége van szavainak, mint amit érteni tudunk: „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok”! Izajásnál így hangzik ez: „Nézzétek, a szolgám, akit támogatok, a választottam, akiben kedvem telik. Kiárasztom rá lelkemet, hogy igazságot vigyen a nemzeteknek. Nem kiált majd, s nem emeli föl a hangját, szava se hallatszik az utcákon.” [Iz 42,1-2]. De Mózesnél ez így hangzik: „Neked prófétát támaszt az Úr körödből, testvéreid közül, mint engem, őrá hallgassatok.” [MTörv 18,15].

Minden szó, szinte köznapi, még az Atya szavai is, mégis, ha mindezt kétezer év távlatából visszatekintve szemléljük, rá kell ébrednünk, hogy súlyos kijelentések, és hosszan, messze hangzók. Nem csengenek le, és tűnnek el a történelem homályában, megmaradnak, hogy megtartsák az Embert Isten tenyerén. De azt is észre kell vennem, hogy hiába próféták sora, hiába az Egyház, ha Krisztust nem halljuk meg, ha nem Őt követjük. Krisztus a kinyilatkoztatása Istennek, a direkt marketingjének szereplője, Aki köré épül minden, amit közölni akar, átadni akar Isten – az Atya az Ember számára. Tudás, értelem, szentség, bölcsesség, mind az, amire az Embernek szüksége lehet ahhoz, hogy élete ne váljon kihunyó lámpássá, hanem örökmécsesként világítson, a történelmen keresztül is. Követeddé lenni, érted lenni vágyom, hogy életem ne tűnjön homályba, ami nem individualizmus. (Nehezen érti ezt élő, aki csak azt tudja mondani, hogy kit szerettem nincs többé, mert nem érzékelem – mint élő – érzékelhetetlenné vált számomra. A hit nélkül, mely hit átemel – gondolkodást, cselekvő képességet, akaratot, szándékot, szeretetet (éroszt – filiát – agapét), gondolatot szót, cselekvést, természetfölötti valóságba. Ami természetes módon visszahat e világi létre) De azért nem, mert Isten szándéka, hogy ez váljon az Ő országának jellemzőjévé, mindenek számára. Nincs ebben a szándékában semmi személyeskedés, birtoklás vágy. A hit által válhat ez – jelen állapotunkban - csak érthetővé számunkra, ahol mindeneket a szeretet, az Isten személytelen, mégis személyes jelenléte határoz meg, és tesz boldoggá. Ez a boldogító tudat nem érhető fel az Ember számára ma, mert azt a boldogságot képtelen jelen dimenziói között érteni. Amiben minden személyes érdektől függetlenülten a személy, mert az váltja ki benne ezt az állapotot, hogy boldogul a mások boldogságszerző volta által, miközben boldogító a léte mások, mindenek számára. Amikor, és ahol Isten lelke betölt már mindent, az idő korlátai nélkül. Úgy legyen! Ámen

Dialektika –

-   A dialektika nem más, mint szellemi torna, amely állandó feszültséget tart fönn a lélekben. Ennek gyökere, hogy az ember szeretné megismerni a dolgok mivoltát. Arisztotelésznél a dialektika bizonyítási eljárás, amely kizárja a merőben „valószínűt” és elvezet a bizonyosságig. Aquinói Szt Tamás megkülönböztet elméleti és gyakorlati dialektikát (docens et utens). Az előbbi az arisztotelészi dialektikának felel meg, az utóbbinak nincs tud. értéke. Mintha csak előre látná a dialektika modern megfogalmazását, figyelmeztet: helytelen, ha a dolgok valós létmódját (ens naturae) kritikátlanul egynek tekintik fogalmi létmódjával (ens rationis).
A dialektika megfelelő kritikával új meglátásokhoz vezethet el a teológiában is, ez azonban nem jelentheti azt, hogy minden eddigi érvényét vesztené. (MKL)

-   a beszélgetés mestersége; vitakészség; filozófiai módszertan, amely a dolgok összefüggését és az egyensúlyban lévő ellentéteket tekinti kiindulópontnak (Idegen szavak szótára)