Iz 38,1-8.21-22. - Azokban a napokban Hiszkija halálosan megbetegedett. Akkor bement hozzá Izajás próféta, Ámosz fia, és azt mondta neki: „Így szól az Úr: Rendelkezz házadról, mert meghalsz, nem maradsz életben!” Erre Hiszkija a fal felé fordította arcát, és imádkozott az Úrhoz. Ezt mondta: „Ó, Uram, emlékezzél meg, kérlek, arról, hogy hűséggel és egész szívvel jártam színed előtt, és azt tettem, ami jó a te szemedben!” És sírt Hiszkija, hangos sírással. Ekkor szólt az Úr szava Izajáshoz: „Menj, és mondd meg Hiszkijának: „Így szól az Úr, atyádnak, Dávidnak Istene: Meghallgattam imádságodat, láttam könnyeidet; íme, megtoldom napjaidat tizenöt évvel. Asszíria királyának kezétől megmentelek téged és ezt a várost, és megoltalmazom ezt a várost.” Ez lesz számodra a jel az Úrtól, hogy teljesíti az Úr azt az igét, amelyet mondott: Íme, visszahúzom az árnyékot azokon a fokokon, amelyeken már túlhaladt Ácház napóráján, és visszatérítem a napot tíz fokkal.” Vissza is tért a nap tíz fokkal azokon a fokokon, amelyeken már túlhaladt az árnyék.

Akkor meghagyta Izajás, hogy hozzanak egy csomó préselt fügét, és kenjék rá a kelevényre, akkor életben marad. Erre így szólt Hiszkija: „Mi lesz a jele, hogy föl fogok menni az Úr házába?”

Iz 38,10-16 - „Így szóltam én: Napjaim közepén kell elmennem az alvilág kapuiba, megfosztva hátralevő éveimtől! Azt mondtam: Nem látom az Urat az élők földjén, nem látok többé embert a világ lakói között. Hajlékomat felszedték és elvitték tőlem, mint a pásztorok sátrát. Összegöngyöli, mint a takács, életemet, a fonalról levág engem. Nappaltól éjszakáig végzel velem. Elterülve fekszem reggelig; mint az oroszlán, úgy töri össze minden csontomat. Nappaltól éjszakáig végzel velem. Mint fecskefióka, úgy csipogok, nyögök, mint a galamb; szemem bágyadtan tekint a magasba. Uram, erőszakot szenvedek, felelj értem! Mit szóljak? És mit mond majd nekem? Ő cselekedett! Minden évemen át lelkem keserűségében járok. Uram, benned remél a szívem; hadd éljen a lelkem, gyógyíts meg, és éltess engem!

Mt 12,1-8 - Abban az időben Jézus szombaton vetések között ment át. Mivel tanítványai megéheztek, elkezdték a kalászokat tépdesni és enni. A farizeusok meglátták ezt és azt mondták neki: „Íme, tanítványaid azt teszik, amit szombaton nem szabad tenni.” Ő azt felelte nekik: Nem olvastátok [1 Sám 21,2-7], mit cselekedett Dávid, amikor megéhezett ő és akik vele voltak? Hogyan ment be az Isten házába és megette a kitett kenyereket, amelyeket nem volt szabad megennie, sem a vele levőknek, csak egyedül a papoknak? Vagy nem olvastátok a törvényben, hogy szombaton a papok a templomban megszegik a szombatot és mégis vétlenek? Mondom nektek: a templomnál is nagyobb van itt. Ha megértettétek volna, mit jelent ez: „Irgalmat akarok és nem áldozatot” [Óz 6,6], nem ítéltétek volna el a vétleneket. Mert az Emberfia ura a szombatnak.”

Azzal, hogy Jézus felemlíti az ószövetségből Isten szavait: „Irgalmat akarok és nem áldozatot”, azzal átemeli és új értelmet ad, újra fogalmazza, megújítva Isten akaratát, szándékát. De, ebben a szövegkörnyezetben, ebben a történetben kell felismernünk a szavak újra értelmezett mondanivalóját. Az emberért van a szombat és nem a szombatért az ember! Minden törvény arra van, hogy az is üdvösségünket szolgálja, Istenhez vezessen bennünket, és nem önmagáért, ész nélküli, szeretet nélküli betartatásáért. Vagyis alkalmaznunk kell a törvényt, és nem csupán használni. Úgy is mondanám szívesen, hogy a törvény nem ítéletre való, hanem megítéltetésre. Mindig azt kell kutatnom, hol van abban, amit teszek az Isten szeretetébe való belekapcsolódásom, és amit tenni kényszerülök, abban hol szolgálom jobban Isten szeretetét. De, azt is kutatnom kell, még mielőtt tenni készülök bármit is, mire szólít engem Isten, hogyan van kapcsolatban megszólítottságom a törvényekkel – a szeretet és a törvény hogyan van viszonyulásban? Arra kell figyelnem, erre tanítottak mestereim, hogy Isten, amikor döntést vár tőlem, akkor mindig legalább két dolog elé állít: hogy választani képes lehessek. A döntés mindig legalább két dolog közötti választást jelent. Amíg nem látom a két lehetőséget, addig nincs döntési helyzetem. Ellenben, amikor a helyzetet megtalálom, meglátom, akkor mindig az a helyes döntés, ami Isten mellett szól. Különösen akkor igaz ez, ha mindkettő megfelel a törvényeknek, vagy, ha mindkettő ellene szól – látszólagosan – a törvényeknek. A döntést mindig nekem kell meghozni, Isten soha nem fog helyettem dönteni. Ha képes vagyok mellette dönteni, és vele, akkor biztosan számíthatok rá, hogy megszenteli döntésemet. Ami nem okvetlenül jelenti azonban azt, hogy a döntés következményeként nem az fog történni, amit én elképzeltem, vagy szerettem volna a döntésemmel elérni! Tudnom kell megengedni Istennek, hogy döntéseim mellett, döntésemmel Ő azt kezdjen, ami szándéka szerint jó! Hogy nekem, vagy másnak? Ne kutassam, „nem tartozik rátok” (l.: ApCsel 1,7), erre is igaznak kell lenni.

Te igazolj engem, Istenem, Aki igazolatlanul szeretsz engem, minden törvény felett, és törvénytelenségem ellenére is. Mert szereteted felette áll minden törvénynek! Legyél áldott, és csodálatomban dicsőítve általam! Ámen