Iz 10,5-7.13-16 - Jaj Asszíriának, haragom vesszejének! Kezében van bosszúállásom botja. Elküldöm őt az elvetemült nemzet ellen, és parancsot adok neki haragom népe ellen, hogy zsákmányt zsákmányoljon, és prédát prédáljon, s tapossa azt, mint az utca sarát. Ő azonban nem így vélekedik, és szíve nem így gondolkodik, hanem szíve szándéka, hogy pusztítson, és kiirtson nem kevés nemzetet. Azt mondta ugyanis: „A saját kezem erejével cselekedtem, az én bölcsességemmel, mert okos vagyok; eltöröltem a népek határait, vagyonukat elraboltam, és letaszítottam hatalmammal a trónon ülőket. Elérte kezem, mint a fészket, a népek gazdagságát; s amint begyűjtik az elhagyott tojásokat, úgy gyűjtöttem be a föld országait, és nem volt, aki szárnyát mozdítani merte volna, vagy száját kinyitotta volna, hogy csipogjon.” - „Vajon dicsekedhet-e a fejsze azzal szemben, aki vág vele? Vagy nagyzolhat-e a fűrész azzal szemben, aki húzza? Mintha a vessző lendíthetné azt, aki emeli, és a bot emelhetné azt, aki nem fa! Ezért az Úr, a Seregek Ura sorvadást bocsát kövéreire, és dicsősége alatt láng lobban fel, mint tűznek lángja.

Mt 11,25-27 - Abban az időben Jézus így fejezte be tanítását: Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura, mert elrejtetted mindezt a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek! Igen, Atyám, így tetszett ez neked! Az én Atyám mindent átadott nekem, és nem ismeri a Fiút senki más, csak az Atya, s az Atyát sem ismeri más, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni.

Lám, még ellenségem sem nélkülözheti Isten hatalmát, ami nem más, mint szeretet – Isten irántam való szeretete! Igen, úgy is lehet kifejezni, hogy Isten olykor talán pontosan értem teszi a másikat gonosszá. De hát akkor honnan tudhatom azt, hogy mi válik javamra? Bennem dől el. Mert nem az válik javamra, hogy a másik ember mit tesz, hanem az, hogy mindenre, mi történik velem, vagy körülöttem, arra én hogyan reagálok, mi az én reakcióm arra. Magamat nem a másik cselekvéséhez, tettéhez kell mérnem, igazítanom, hanem mindig Isten szeretetéhez, Isten rám irányuló cselekedeteire kellene figyelnem. Mit üzen Isten a számomra, akkor amikor észre veszem, hogy környezetem bármilyen módon hatni igyekszik rám. Mert Isten akar hatni rám mindig. Csak én értem félre, és azt a másik ember szimpatikus, vagy nem szimpatikus, rám irányuló hatásaként rögzítem.

Mert így tetszik az Atyának! Ahogy nem ismerem a Fiút, és a Fiúban az Atyát, bizony ugyan úgy nem ismerem önmagamat, de barátomat, vagy ellenségemet sem. De mert nem ismerem, mondja Jézus: imádkozzatok ellenségeitekért is; vagy, talán erre gondol akkor is, amikor azt mondja, hogy ne ítélj, hogy meg ne ítéltess.

Élettelenek és védtelenek is vagyunk, ha a világot nem Krisztuson keresztül szemléljük, és a világból kitakarjuk Istent, Aki van, Aki állandósult jelenlétével akar bennünket vezetni a feltétlen célunk felé, az örökélet páradús, életörömtől teljes állapotába. Nem szabad elfelejtenünk, hogy vallásosságunk eszköz, de még a személyes hitünk is az, bár az már annyival gazdagabb, hogy az a Léleklét állapotában való szemlélődésünk, és igyekezetünk arra, hogy a szeretet páratlan gazdagságában harmóniába kerüljünk, egységre juthassunk a Szentháromságos közösséggel. Jézus kinyilatkoztatásának vagyunk, lettünk részesei. De a kinyilatkoztatás hiába történik meg nekünk, ha befogadókká nem leszünk! A „Szentháromságos Szeretetközösség” – ahogy a II. Vatikánum megszemélyesíti az Egyházat, az Isten és ember szentségi szeretet-kommúnióját - szövetségeseivé kell lennünk, ami ettől kezdve már elfogadó, befogadó, Krisztusban mindeneket összegyűjtő közösségként kell léteznie. Mindegy, közömbösnek kell lenni, hogy milyen vallást vallunk, a hitünkben kell egyeknek lennünk, és egy krisztusi közösségre törekednünk.

Be kell ismernünk Szent Pállal, mindegyikünknek, hogy „ma még csak tükörben, homályosan látunk”, ami nem zárja ki a hit képességét – adományát - arra, hogy el fog jönni számunkra is az az idő, mikor „majd színről színre” láthatunk mindent. „Most még csak töredékes a tudásom, akkor majd úgy ismerek mindent, ahogy most engem ismernek.” [1Kor 13,12] Istenem add meg, hogy ez a remény éltesse hitemet, míg végül szereteted mindazt hiábavalóvá nem teszi számomra! Ámen