Akinek többet adnak
Iz 7,1-9 - Történt pedig Ácháznak, Júda királyának napjaiban, aki Jótámnak, Uzija fiának volt a fia, hogy felvonult Rászin, Szíria királya, és Pekach, Remalja fia, Izrael királya Jeruzsálem ellen, hogy ostrom alá fogja; de nem tudták bevenni. Amikor eljutott a hír Dávid házához: „Szíria Efraimban táborozik”, megremegett a király szíve és népének szíve, mint ahogy megremegnek az erdő fái a széltől. Akkor azt mondta az Úr Izajásnak: „Menj ki Ácház elé, te és fiad, Seár-Jasúb, a Felső-tó vízvezetékének végéhez, a Ruhamosók mezejéhez vezető útra, és mondd neki: Vigyázz, maradj nyugton! Ne félj, szíved ne szorongjon ettől a két füstölgő, üszkös fadarabtól, Rászintól és Szíriától, Remalja fiának heves haragja miatt, mert gonosz tervet szőtt ellened Szíria, Efraim és Remalja fia, mondván: „Vonuljunk fel Júda ellen, félemlítsük meg, hódítsuk meg magunknak, és tegyük királlyá benne Tábeél fiát!” Így szól az Úristen: „Ez nem következik be, és nem történik meg! Mert Damaszkusz csak Szíriának a feje, Rászin pedig Damaszkusznak a feje! Még hatvanöt esztendő, és összeomlik Efraim, s nem lesz többé nép! Szamaria csak Efraimnak a feje, Remalja fia pedig Szamariának a feje! Ha nem hisztek, bizony, nem maradtok fenn!”
Mt 11,20-24 - Azután a városokat, amelyekben a legtöbb csodája történt, korholni kezdte, mert nem tértek meg: „Jaj neked, Korozain! Jaj neked Betszaida! Mert ha a csodák, amelyek bennetek történtek, Tíruszban és Szidonban történtek volna, már régen bűnbánatot tartottak volna, zsákruhában és hamuban. De mondom nektek: Tírusznak és Szidonnak tűrhetőbb sorsa lesz az ítélet napján, mint nektek. És te Kafarnaum! Talán az égig emelkedsz? Alászállsz majd az alvilágba! [Iz 14,13.15] Mert ha a csodák, amelyek benned történtek, Szodomában történtek volna, megmaradtak volna mind a mai napig. De mondom nektek: Szodoma földjének tűrhetőbb sorsa lesz az ítélet napján, mint neked.”
Akinek többet adnak, azon többet kérnek számon! Ezt olvasom ki a talentumokról (Mt 25,14-30) szóló példabeszédből. De, tisztában vagyok-e azzal, hogy mit kaptam, mim van, ráadásul érdemtelenül?!
«Nyilvánvaló az üdvösségtörténet közösségi jellegéből, hogy egyedül, önmagában senki sem élhet keresztény életet, hiszen a megszentelődés lehetősége elsősorban az Egyházban található meg. Különben az egyes keresztény ember csak éljen minél gazdagabb személyes hitéletet, hiszen annál gazdagabbá teszi az egyházközösségét buzgó krisztuskövetésével!
Isten a szeretet – mondja Szent János. Ez azonban nem a jelzője, hanem a lényege. Mivel pedig a szeretet a Szentháromság élete, az Atya ebbe a szeretetközösségbe hívja, gyűjti egybe az embereket.
A Sinai hegyen tehát a szövetségkötés nem emberi ügyködés eredménye, nem jogi szerződés szüleménye, nem földi érdekek hajszolásának a következménye, hanem a szentháromságos Szeretet kiáramlása. A Szeretet sajátossága ugyanis az, hogy a „diffusium sui”, azaz önmagát ajándékozza. A Sinai hegy eseménye az üdvözítő Szeretet páratlan alkotása: tulajdon népévé tette, szövetségévé Izraelt (Lumen Gentium, 9.)
Jézus új és örök szövetsége sem a test és a vér erejében jött létre, hanem a Bárány vérében és a Lélek kenetében létesült (Lumen Gentium, 9.) Ezért is tanítja a Zsinat, hogy az Egyház, „mint az Atya a Fiú és a Szentlélek egységéből egybegyűlt nép áll előttünk” (Lumen Gentium, 4.).
Isten népének, az Isten és az ember szövetségének, kommúniójának létrehozó és fenntartó ereje a Szentháromságos Szeretet, amely a „szívünkbe szállt”.
Mondhatjuk tehát, hogy a megújult egyháztudatnak lényege az Isten és az ember Szeretet-kommúniója, az embernek az Istenével való belső egysége, közössége a szeretetben.» Mihályi Gilbert – premontrei szerzetes, teológia doktor, Új módon vagyunk Egyház c. írásából idéztem.
Bizony az, hogy keresztény vagyok, az, érdemtelenül kapott többletem. Nem csupán ember vagyok, hanem minősített ember. Egyszer megszülettem, és attól kezdődően, tudatlanul lettem tudatosan létező teremtménnyé, ráadásul képessé váltan arra, hogy ezt az életformámat, vagy inkább létformámat, örökkön viselhessem! Rendelkezhetek magammal, önrendelkezővé lettek Isten szeretetéből. Kiérdemeltem volna bármivel is? Büszke lehetek rá? Vagy csupán élhetek ezzel e lehetőségemmel, és így hasznomra válhat? Mit jelent számomra a haszon? Ezt a kérdést kell tudnom ebben a kapott tudatállapotomban megfogalmaznom magam számára, hogy megítéltetésem, amit magamra vonok – bárhogyan is válaszolom meg ezt a kérdést – javamra válhasson. Vagyis, a hasznomra az lesz, ami javamra válik. És akkor fel kell ismernem azt is, hogy kinek kezében van megítéltetésem eszköztára? Mert az, nem válhat a teremtett eszközévé, ha arra a teremtője nem ad neki felhatalmazást. Logikusnak tűnő állításokat tettem itt, most sorba. Mondtam ezzel valami újat? Úgy gondolom, hogy nem, azonban mind azt, amit eddig tudtam, most, azzal, hogy ebben az összefüggésben papírra vetettem, tudatosítottam magamban, vagyis értékemmé vált. De be kell látnom: az, hogy képessé váltam erre, hogy leírjam, nem érdemem, mégis enyémmé vált. Ugyanakkor, Te, olvasóm, ha bemered vallani magad számára, hogy érted, és azonosulni bírsz e gondolatsorral, úgy a magad tudatává is változtattad, amiért nem kell mindjárt engem bírálnod; ellenben azt dicsőítheted, aki számodra világossá teszi, hogy értéseddé lehet; valamit kaptál tőle, amivel közelebb juthatsz Isten végtelen igazságához, ami azonos a határtalan szeretettel, és egyben az örökkévalóság kegyelmi állapotával. Amire ember el nem juthat a maga képességei alapján, ellenben ajándékává válhat, Istentől örökségeként, ha minden rendelkezésére bocsátott talentumot képessége és állapota szerint tudatossággal a maga javára képes váltani!
Fejlődhetek, alakulhatok, míg végül egészen képessé nem válok az Isten-ember létre. Istenem, Benned vagyok elrejtve, segíts meg, hogy Benned magamra leljek, hogy bennem magadra ismerhess! Ámen