Ne akarjak többet, mint amit az ünnep önmaga értékében jelenthet!

Kiv 24,3-8 - Elment tehát Mózes, és elmondta a népnek az Úr minden szavát és rendeletét. A nép egy szívvel-lélekkel felelte: „Megtesszük mindazt, amit az Úr mondott!” Ekkor Mózes leírta az Úr minden beszédét. Majd felkelt kora reggel, oltárt épített a hegy tövében, és tizenkét emlékoszlopot állított, Izrael tizenkét törzsének megfelelően. Aztán odaküldte Izrael fiainak ifjait, hogy mutassanak be egészen elégő áldozatokat, és vágjanak az Úrnak békeáldozatul fiatal bikákat. Mózes pedig fogta a vér felét, és a medencékbe töltötte, a másik felét pedig az oltárra öntötte. Aztán fogta a szövetség könyvét, és felolvasta a nép hallatára. Erre ők azt mondták: „Megtesszük mindazt, amit az Úr mondott, és engedelmesek leszünk!” Ő pedig fogta a vért, és meghintette vele a népet, és így szólt: „Ez annak a szövetségnek a vére, amelyet az Úr megkötött veletek e szavak alapján!”

Zsid 9,11-15 - Krisztus azonban mint a jövendő javak főpapja jelent meg, a nagyobb és tökéletesebb, nem kézzel készített, azaz nem ebből a világból való sátoron át, nem is bakok vagy borjak vére által, hanem a saját vére által ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, és örök váltságot szerzett. Mert ha bakok és bikák vére, és az üszők elhintett hamva [Szám 19,9.17] a tisztátalanokat megszenteli a test megtisztulására, mennyivel inkább fogja Krisztus vére, aki az örök Lélek által önmagát adta szeplőtlen áldozatul Istennek, hogy megtisztítsa lelkiismeretünket a halott tettektől, és az élő Istennek szolgáljunk! Így tehát egy új szövetség közvetítője: ő, aki halálával megszabadított az első szövetség alatt történt törvényszegésektől, hogy a meghívottak elnyerjék az örökké tartó örökség ígéretét.

Mk 14,12-16.22-26 - A kovásztalan kenyerek első napján pedig, mikor a húsvéti bárányt feláldozzák, tanítványai megkérdezték tőle: „Mit akarsz, hová menjünk előkészíteni, hogy megehesd a húsvéti vacsorát?” Akkor elküldött kettőt a tanítványai közül, ezekkel a szavakkal: „Menjetek a városba. Találkoztok ott egy emberrel, aki vizeskorsót visz. Kövessétek őt, és ahova bemegy, mondjátok a házigazdának, hogy a Mester kérdezi: „Hol van a szállásom, ahol a húsvéti bárányt tanítványaimmal elfogyaszthatom?” Mutatni fog nektek egy nagy ebédlőt készen, megterítve. Ott készítsétek el nekünk.” Tanítványai elindultak és bementek a városba. Mindent úgy találtak, ahogy megmondta nekik, és elkészítették a húsvéti vacsorát. Miközben ettek, Jézus fogta a kenyeret, megáldotta, megtörte, és odaadta nekik ezekkel a szavakkal: „Vegyétek, ez az én testem.” Azután fogta a kelyhet, hálát adott, odaadta nekik, és ittak belőle mindnyájan. Ő pedig így szólt: „Ez az én vérem, az új szövetségé [Kiv 24,8; Jer 31,31], amely sokakért kiontatik. Bizony, mondom nektek: többé már nem iszom a szőlőnek ebből a terméséből addig a napig, amíg az újat nem iszom Isten országában.” Miután elénekelték a himnuszt, kimentek az Olajfák hegyére.

Ne akarjak többet, mint amit az ünnep önmaga értékében jelenthet!

A misztérium, és a szentségi hatalom, mint erő az, ami ma erről az ünnepről az eszembe jut. „Vegyétek”. Ebben az egy szóban sűrűsödik össze, és akarja értésünkre adni Jézus azt a legfönségesebb titkot, amit Székely János püspök így fogalmaz mai napra szóló homíliájában: „Isten beletestesült a történelembe”. Nekünk embereknek kell lenni akkora alázatunknak, hogy elfogadjuk Istentől, a Teremtőtől, a mindenség Urától, hogy az Emberért annyira megalázkodik, hogy testté válik, csak, hogy az Emberrel maradhasson a világ végezetéig. De azért, hogy az Embert magához emelni bírja. Eggyé válni kényszeredett, hogy Vele eggyé válni kényszeredetté bírjon válni – lehessen egy Vele - az Ember.

Csak ebben a kontextusban kérdezhetem meg, magamtól, az ebben a világban létre jogosultsággal bíró teremtménytől, hogy ki vagyok én? Hogy ebben a jelenvalóságban megfogalmazott kérdésbe, lélegzet elállítóan sóhajthassam bele: de kivé válhatok? Krisztus testének és vérének áldozatának nincs értéke, értelme, örökérvényűsége az Ember elfogadókészsége nélkül!

Igen, ne akarjak többet, de az ünnep kelyhét igenis akarjam kiüresíteni, magamba fogadni, hogy én magam is ünnepeltté válhassak. Tudnom kell ünnepelni azt a titkot, aki értem való, engem felemelő, kirántani képessé akar lenni ebből az anyagi természetű, pillanatnak élő áporodott romolhatóságból. Vagyok, és örökkévalóvá lenni bíró vagyok Isten áldozatából eredendően!

Uram, adj nekem méltóságot, hogy méltósággal elfogadni, viselni, életemmé váltani bírjam a Te áldozatodat, mely értem való! De ezért, elviselni is képes legyek azt, hogy méltatlanságomban nem is érinthetlek, de lelkesülten ajánlhassam magam Neked! Ámen