Péter levél egy gondolatánál leragadtam

1Pét 4,7-13 - Közel van mindennek a vége. Legyetek tehát okosak, és virrasszatok imádságokban! Mindenekelőtt pedig kölcsönös szeretettel legyetek egymás iránt szüntelenül, mert a szeretet sok bűnt eltakar [Péld 10,12]! Legyetek vendégszeretők egymás iránt zúgolódás nélkül! Mindegyiktek, ahogy kapta a kegyelmet, úgy adja tovább másnak is, mint jó intézői az Isten sokféle kegyelmének. Ha valaki beszél, mintegy Isten szavaival beszéljen; ha valaki szolgálatot tesz, mintha azzal az erővel tenné, amelyet Isten oszt ki, hogy mindenben Isten dicsősége valósuljon meg Jézus Krisztus által, akinek dicsőség és hatalom mindörökkön örökké! Ámen. Szeretteim, ne lepődjetek meg azokon a perzselő szorongatásokon, amelyek megpróbáltatásul értek benneteket, mintha valami hallatlan dolog esett volna veletek. Inkább örüljetek, hogy részetek lehet Krisztus szenvedéseiben, hogy amikor dicsősége kinyilvánul, vigadozva örvendezzetek.

Mk 11,11-26 - Ő pedig bement Jeruzsálembe, a templomba. Mindent megnézett, de mivel már estére járt az idő, kiment Betániába a tizenkettővel. Másnap, amikor kimentek Betániából, megéhezett. Meglátott messziről egy lombos fügefát. Elindult feléje, hátha talál rajta valamit. Mikor azonban odaért, semmit sem talált rajta, csak leveleket; ekkor még nem volt fügeérés ideje. Erre megszólalt, és azt mondta neki: „Senki ne egyen rólad többé soha gyümölcsöt!” A tanítványai hallották ezt. Azután Jeruzsálembe értek. Bement a templomba, és kezdte kiűzni azokat, akik adtak és vettek a templomban. A pénzváltók asztalait és a galambárusok székeit fölforgatta, s nem engedte meg, hogy valaki bármilyen edényt átvigyen a templomtéren. Azután így tanította őket: „Nincs talán megírva, hogy az én házam az imádság háza lesz minden nemzet számára? [Iz 56,7] Ti pedig rablók barlangjává tettétek azt.” [Jer 7,11] Mikor a főpapok és az írástudók meghallották ezt, azon törték a fejüket, hogy mi módon veszítsék el őt. Féltek ugyanis tőle, mert az egész tömeg csodálkozott a tanításán. Amikor beesteledett, kiment a városból. Másnap reggel, amikor elmentek a fügefa mellett, látták, hogy tőből kiszáradt. Péter visszaemlékezett, és azt mondta neki: „Rabbi, nézd, a fügefa, amelyet megátkoztál, kiszáradt.” Jézus ezt felelte nekik: „Higgyetek Istenben! Bizony, mondom nektek: ha valaki azt mondja ennek hegynek: „Emelkedj fel és vesd magad a tengerbe!”„, és nem kételkedik szívében, hanem hiszi, hogy megtörténik, amit mond, akkor az meg is fog történni. Azért mondom nektek: Higgyétek, hogy mindazt, amit imádkozva kértek, elnyeritek, és meglesz nektek. Amikor azonban felálltok, hogy imádkozzatok, bocsássátok meg, ha valami sérelmetek van valaki ellen, hogy a ti Atyátok is, aki a mennyekben van, megbocsássa nektek vétkeiteket.

Péter levél egy gondolatánál leragadtam ma is. Talán, mert, igazságtalanul, de eddig nem fordítottam rá kellő figyelmet. Hálát adok Neked, Istenem, hogy most figyelmemet ráirányítod, Áldott légy ezért is. Dicsőítésedre legyen bennem figyelmeztetésed!

Azt olvassuk, hogy „a szeretet sok bűnt eltakar”. De ott áll az is, hogy ez kölcsönös szeretet legyen. Ami rém fontos, úgy gondolom, és legelőször is Istenkapcsolatunkban; aminek az után folyománya lehet az, hogy embertársainkkal is ki legyünk képesek alakítani egy ilyen kölcsönösséget.

Tulajdonképpen ez a kissé önző gondolkodás is vezethet bennünket arra, hogy misszionáljunk, evangelizáljunk. Mert a kölcsönösség kialakításának felelőssége nem csak abban van, hogy én magam mindent megteszek, hogy elfogadó, megértő, szerető, és szerethető is legyek, hanem abban iis, hogy a másik is ezzel a krisztusi lelkülettel legyen velem azonos síkon. Ne beszéljünk el egymás mellett, ne csak gondoljuk azt, hogy egyként gondolkodunk, azért, mert keresztényeknek mondjuk magunkat, hanem valóban Krisztusiak is legyünk. Ami azt jelenti, hogy mindegyikünknek a középpontban Krisztus van, Hozzá igazítani vagyunk hajlandók életünket, Neki megfelelni vagyunk hajlandók; mindennél fontosabb számunkra, hogy ismerjük, értsük, és tükrözzük szeretetét, a magunk szeretete ellenében is! És bizony ebbe bele kell férni annak is, hogy bárki bármit tett ellenünkre, méltóságunk kárára, már is túlvagyunk a megbocsátáson, úgy, hogy fel nem rójuk neki! Hogy imádságaink, könyörgéseink, kéréseink Istenhez, ne legyenek hiábavaló erőlködéssé. Mert, ha csak erőlködésünk, de még önmagunkkal sem vagyunk őszinték, akkor hogyan várhatjuk el azt, hogy „nyavalygásaink” túljussanak auránkon, ráadásul Istenig felérhessenek. Az, akkor csak együgyű butaságunk torz képzete, de nem imádság, és nem is követhető, nem is érthető Isten számára, aki tiszta, ártatlan, bűntelen, igazságában hozzá nem fér az, ami hiányolja a szeretetet. Mert ti e világból valók vagytok, de én nem ebből a világból vagyok való, mondaná erre Jézus, nekünk.

Minden kérésünk, könyörgésünk az önvizsgálattal, és a bűnbánattal kezdődjön ezért. Hogy mikorra képessé válunk arra, hogy kiüresedjünk önmagunk elteltségétől, képesekké váljunk helyesen, és szeretettel kérni, imádkozni.

Teremts bennünk Urunk tiszta szívet, amire egyedül Te vagy képes, ahogy magunk nem.

Nemeshegyi Péter atya, Pepi bácsi elmélkedéséből idézem fel az alábbi bölcsességet:

„A legszebben az ókori karthágói vértanú püspök, Szent Ciprián magyarázta meg, hogy mit is jelent Isten akaratának követése: »Könyörgünk az Istenhez, és kérjük, hogy mi teljesítsük az ő akaratát. Ugyanis ahhoz, hogy teljesítsük az Isten akaratát, szükségünk van Isten jóakaratára, vagyis segítségére és oltalmára. Mert egy ember sem a maga erejéből erős, hanem csak az Isten kegyessége és irgalma óvja meg. Isten akarata pedig az, amit Krisztus tett és tanított, vagyis alázatosan viselkedni, állhatatosan hinni, illendően beszélni, igazságosan cselekedni, erkölcseinket fegyelmezni, képtelennek lenni mások megbántására, és képesnek lenni a bántalmak elviselésére, testvéreinkkel békében élni, Urunkat teljes szívből szeretni, soha semmit sem értékelni többre Krisztusnál, elszakíthatatlanul Krisztus szeretetéhez ragaszkodni, bátran és hűségesen keresztje mellé állni; amikor pedig Krisztus neve és a neki kijáró tisztelet forog kockán, őt állhatatosan megvallani, a kínvallatáskor bizalmunkat megőrizni, a győzelem koronáját nekünk adó vértanúhalált türelmesen elviselni. Ebben nyilvánul meg az, hogy Krisztus társörökösei akarunk lenni; ebben áll Isten parancsainak megtartása, ebben áll az Atya akaratának teljesítése.« (Az Úr imádságáról, 14–15.)” Ámen