Az apostoloknak, a tanítványainak, de nekünk is

ApCsel 14,19-28 - Antióchiából és Ikóniumból azonban utánuk jött néhány zsidó. Felbujtották a tömeget, és megkövezték Pált. Azután kivonszolták a városon kívülre, abban a hitben, hogy meghalt. De amikor a tanítványok körülvették, felkelt, és bement a városba. Másnap pedig Barnabással útra kelt Derbébe. Miután ennek a városnak is hirdették az evangéliumot és sokakat tanítottak, visszafordultak Lisztrába, Ikóniumba és Antióchiába. Útközben megerősítették a tanítványok lelkét, és intették őket, hogy maradjanak meg a hitben. Elmondták, hogy sok viszontagságon át kell bemennünk az Isten országába. S miután az egyes egyházakban böjtölve és imádkozva presbitereket rendeltek számukra, az Úrnak ajánlották őket, akiben hittek. Azután átmentek Pizídián, és Pamfíliába jutottak. Miután Pergében is hirdették az Úr igéjét, lementek Attáliába, onnan pedig elhajóztak Antióchiába, ahonnan Isten kegyelmébe ajánlva elindították őket a most elvégzett munkára. Amikor megérkeztek és egybegyűjtötték az egyházat, elbeszélték, milyen nagy dolgokat művelt általuk az Isten, és hogy a hit ajtaját megnyitotta a pogányoknak. Ezután jó ideig ott maradtak a tanítványokkal.

Jn 14,27-31a - Békét hagyok rátok, az én békémet adom nektek. Nem úgy adom nektek, ahogy a világ adja. Ne nyugtalankodjék szívetek és ne féljen. Hallottátok, hogy azt mondtam nektek: Elmegyek, és visszajövök hozzátok. Ha szeretnétek engem, örülnétek annak, hogy az Atyához megyek, mert az Atya nagyobb nálam. Megmondtam nektek már most, mielőtt megtörténne, hogy amikor bekövetkezik, higgyetek. Most már nem sokat beszélek veletek, mert jön a világ fejedelme; felettem ugyan nincs hatalma, de hogy megtudja a világ, hogy szeretem az Atyát, és úgy teszek, ahogy az Atya meghagyta nekem: keljetek föl, menjünk innen.

Az apostoloknak, a tanítványainak, de nekünk is, amíg itt léte alatt tanított, amit tett, segített abban, hogy ahhoz ragaszkodjunk, amit képviselt. Mert elég szuggesztív volt ahhoz, hogy biztonságban érezzék magukat, és érezzük magunkat. Ha hagytuk, hogy hasson ránk jelenléte. De most elmenni, távozni készül, a személyesség megszakad, eltávolodik, felelősséget hagyva maga után: „visszajövök hozzátok”. Ettől kezdve nem érezhetjük személyes felelősségét irántunk, mert távolodik tőlünk, függetleníteni akar bennünket magától, hogy ne érzelmeinkkel ragaszkodjunk Hozzá. Hanem mert tanítása éltetővé válik bennünk. A tudatos ragaszkodást akarja, hogy felépüljön - kialakuljon bennünk, iránta, amikor akaratunkkal mi ragaszkodunk ahhoz, amit itt hagyott nekünk, ami megmarad abból, amit „belénk akart élni”. Valójában nem is azt akarja, hogy Hozzá ragaszkodjunk, hanem a kinyilatkoztatásához, az Atyához akarja, hogy eljussunk, az Isten személyességébe akar vonni.

Ez azt jelenti, hogy amikor visszatér, akkor fel tudja majd mérni, hogy amit itt hagyott, azzal mit kezdtünk. Elástuk, vagy kamatoztattuk, esetleg elherdáltuk, szétszórtuk és semmi sem maradt belőle – mert nem gondoskodtunk róla, hogy értékké váljon? Kik azok, akik hűségesek hozzá, akikre rábízhatja a kinyilatkoztatást, akik komolyan veszik szavait: azt, hogy „Akitől jöttem, ahhoz megyek, Aki nagyobb nálam”! Amit azért mondott el nekünk, hogy higgyünk Benne és abban, Aki küldte Őt, hozzánk! Hozzám? A szavai megérintettek, enyémmé lettek? Komolyan vettem, hogy rám bízta a szavait és tetteit, hogy azokat tovább vigyem, és hirdessem? Még akkor is, ha talán megköveznek érte, vagy együgyűnek tart azért a világ. „Békét hagyok rátok, az én békémet adom nektek. Nem úgy adom nektek, ahogy a világ adja.”

Ne kérjem, mert nem kérhetem számon a világon Krisztus békéjét, de Krisztus békéjét kell hirdetnem - élnem  - a világnak. Ez az evangelizáció. Ha megértem, hogy hozzám, nekem mondta szavait Jézus, mert Hozzá tartozónak tekintem magam, akkor én Vele közösségben vagyok, Hozzá tartozó vagyok, egyúttal felelős vagyok azért, hogy máshoz is eljusson a kinyilatkoztatása. Hogy terjedjen a világban Krisztus és az Atya szeretete. Én állok közelebb Hozzá, rajtam nem szabad elakadni szavainak. Abba a magba, abba a legbelső gyűrűbe tartozom, akinek van mit tovább adni, és akinek tovább kell adni Jézus tanítását. Rám van bízva valami abból, amit Jézus úgy mond, „hogy megtudja a világ, hogy szeretem az Atyát”. Vakmerőnek kell lennem: elhinnem, hogy rám bízott Valaki, Valamit. Valami nagyon fontosat, mert bizalma van bennem, Ő hisz bennem. A kérdés már csak az, hogy én hiszek-e benne annyira, amennyire Ő bennem! De úgy is feltehetem a magam számára a kérdést, hogy bízhat bennem? Nehogy eljátsszam azt a drámát, hogy a felelősség teher a számomra. Nem teher, hanem feladat! Feladatot kaptam. Miért, csak magamnak adhatok feladatot, más nem kérhet tőlem, vagy nem várhat el tőlem bármit is? Ha így van, akkor sürgősen át kell gondolnom, hogy csak önmagam vagyok fontos a magam számára, vagy legalább annyira fontos más is? De az a jobb, ha azért érzem a magam számára önmagamat fontosnak, hogy más fontos lehessen a számomra. Feladatot bíztál rám, Uram! Ezzel az ismerettel kell tudnom élnem, és valamit kezdeni.

Szeretlek Jézusom. Hírül akarom vinni, hogy Te szereted az Atyát, és Ő szeret téged, és szeretetetek békességét hagytad ránk, hogy Bennetek legyünk, ahogy Te bennünk akarsz maradni. Azzal a hittel akarom ezt tenni, hogy miközben éltetővé válnak általam szavaid, tetteid, aközben magam is életté válok. Segíts meg Urunk! Ámen