Visszavonulni, a magányunkban tudni kell hálát adni
ApCsel 5,34-42 - Ekkor azonban egy bizonyos Gamáliel nevű farizeus, aki az egész nép előtt tiszteletben álló törvénytudó volt, felállt a főtanácsban és rövid időre kiküldte az embereket. Azután beszédet intézett hozzájuk: „Izraelita férfiak, vigyázzatok magatokra, mit tesztek ezekkel az emberekkel! Mert a közelmúltban fellépett Teudás, azt mondta önmagáról, hogy ő nagy valaki, és szám szerint mintegy négyszáz férfi csatlakozott hozzá. Őt megölték, azokat pedig, akik hittek neki, mind szétszórták és semmivé lettek. Őutána az összeírás napjaiban fellépett Galileai Júdás, és magához csábította a népet. Ő is elpusztult, s akik egyetértettek vele, azokat mind szétszórták. Ennélfogva én most is azt mondom nektek: hagyjátok magukra ezeket az embereket és engedjétek el őket, mert ha ez a terv vagy mű emberektől van, elenyészik. Ha azonban Istentől van, nem ronthatjátok le, nehogy az történjék, hogy Isten ellen hadakoztok.” Igazat adtak neki. Azután előhívták az apostolokat, megverették őket, és meghagyták nekik, hogy semmiképp se beszéljenek Jézus nevében, majd elbocsátották őket. Azok pedig örvendezve eltávoztak a főtanácsból, mivel méltónak találtattak, hogy Jézus nevéért gyalázatot szenvedjenek. Nem is szűntek meg naponta a templomban és házaknál tanítani és hirdetni Krisztus Jézust.
Jn 6,1-15 - Mindezek után Jézus Galilea, azaz Tibériás tengerén túlra ment. Nagy sokaság követte őt, mert látták a jeleket, amelyeket a betegeken művelt. Jézus fölment a hegyre, és leült ott tanítványaival. Közel volt a Húsvét, a zsidók ünnepe. Amikor Jézus fölemelte szemét és látta, hogy nagy sokaság közeledik hozzá, megkérdezte Fülöptől: „Honnan veszünk kenyeret, hogy ehessenek?” Ezt pedig azért mondta, hogy próbára tegye őt, mert ő maga tudta, mit akar tenni. Fülöp azt felelte neki: „Kétszáz dénár árú kenyér sem elég nekik, hogy mindegyiknek csak valami kevés jusson.” A tanítványok egyike, András, Simon Péter testvére így szólt: „Van itt egy fiú, akinek van öt árpakenyere és két hala. De mi ez ennyinek?” Jézus erre azt mondta: „Telepítsétek le az embereket!” Sok fű volt azon a helyen. Letelepedtek tehát a férfiak, szám szerint mintegy ötezren. Jézus pedig fogta a kenyereket, hálát adott, és szétosztotta a letelepülteknek. Ugyanígy a halakból is adott, amennyit akartak. Miután jóllaktak, azt mondta tanítványainak: „Szedjétek föl a megmaradt darabokat, hogy semmi el ne vesszen!” Összeszedték tehát, és az öt árpakenyér darabjaiból, ami megmaradt az étkezők után, tizenkét kosarat töltöttek meg. Az emberek pedig, látva a jelet, amelyet művelt, azt mondták: „Bizonyára ez az a próféta, aki eljön a világra!” Amikor Jézus észrevette, hogy arra készülnek, hogy megragadják és királlyá tegyék, ismét visszavonult a hegyre, egészen egyedül.
Visszavonulni, a magányunkban tudni kell hálát adni azért a jóért, amit Isten velünk tett. Mert észre kell tudnunk venni, attól leszünk Krisztusivá, keresztényekké, hogy Isten jósága az, ami velünk történik. Nem magunktól, vagy a szerencsénk okán történnek a dolgok. Az élet Isten akaratából, Isten szeretetéből tudatosság, csak mi vagyunk olyanok, hogy azt mondjuk, ma jó napom van, vagy rossz napom van.
Az igazi hála, és köszönöm az nem igényel nyilvánosságot, mert akkor az inkább jelenti azt, hogy dicsekvés, hivalkodás, a másik fölé helyezkedésem, vagy valamiféle fösvénység, de talán a legkevésbé őszinte, és arra irányuló, akinek tartozom, vagy akinek akarok kifejezni hálát mindazért, amit ajándékának tekintek, minősítek.
Különösen Istennel szemben kell ezt jól átgondolni, aki olyan bőkezű, önzetlen, és mérték nélkülien halmoz el szeretetével, ajándékaival. Ahogy ebben a csodálatos kenyérszaporításban is láthatjuk, hogy még marad is 12 kosárral az után, hogy ettek és jól laktak ötezer férfi, azon túl asszonyok és gyerekek! Valószínűleg Jézus is meghatódott, megilletődött ezen, amit általa tett az Atya.
Hinni tudom-e azt, hogy képes általam is ilyen csodákra Jézus Atyja, a mi Atyánk? Bátorság, ne féljetek, hisz az Atyától csak jó származik, és általam is akar mindenkit szeretni, és tud is, ha engedem, hogy általam is Ő legyen életté!
Ugye, hogy ott a baj, hogy én nem tudok ebben hinni eléggé, ahogy Péter sem, mikor elindult Jézus felé a vízen, majd a kishitűsége miatt kezdett el süllyedni. Ilyen jelentőségű a hitem, illetve a hitetlenségem! Hinni, hinnem kell, hogy hitemben van Isten dicsősége! Mélyen, a mélyből forrásozó és megengedő, Istennek ajánlott, adott hitben. Amit élni, cselekvőn Istennek alárendelni, add meg nekem Uram, kit Atyámnak vallak. Ne engedd, hogy visszafogjam, visszatartsam tőled magam, amikor tudom, hogy Általad, Benned, Akaratodból vagyok, és vágyod, hogy hitemmel valljalak meg téged! Ámen
