Pétert és Jánost mindig együtt találjuk.

ApCsel 4,1-12 - Amíg ők a néphez beszéltek, odajöttek a papok, a templomőrség parancsnoka és a szaddúceusok. Ezek bosszankodtak, hogy tanítják a népet, és hirdetik a halálból való feltámadást Jézusban. Kezet emeltek tehát rájuk, és őrizetbe vették őket másnapig, mert már esteledett. De azok közül sokan, akik az igét hallgatták, hittek, úgyhogy a férfiak száma elérte az ötezret. Történt pedig másnap, hogy a vezetőembereik, a vének és az írástudók összegyűltek Jeruzsálemben, velük Annás főpap és Kaifás is, valamint János és Alexander, és ahányan csak voltak a főpapi nemzetségből. Miután középre állították őket, megkérdezték: „Milyen hatalommal vagy kinek a nevében tettétek ezt?” Ekkor Péter Szentlélekkel eltelve így szólt hozzájuk: „Népünk vezetői és ti vének, halljátok! Ti ma felelősségre vontok minket, mert jót tettünk egy beteg emberrel, hogy megtudjátok, hogyan lett újra egészséges. Vegyétek hát tudomásul mindnyájan, ti és Izrael egész népe, hogy a mi Urunknak, a Názáreti Jézus Krisztusnak neve által, akit ti keresztre feszítettetek, akit Isten feltámasztott halottaiból: őáltala áll ez itt előttetek egészségesen. Ez az a kő, amelyet ti, az építők, elvetettetek, s amely szegletkő lett [Zsolt 118,22]; és nincs üdvösség senki másban, mert más név nem is adatott az embereknek az ég alatt, amelyben üdvözülnünk kell.”

Jn 21,1-14 - Ezek után Jézus ismét megjelent a tanítványoknak a Tibériási tengernél. Így jelent meg: Együtt volt Simon Péter, Tamás, akit Ikernek hívnak, a galileai Kánából való Natanael, Zebedeus fiai, és még másik kettő a tanítványai közül. Simon Péter azt mondta nekik: „Megyek halászni.” Azok azt felelték: „Megyünk veled mi is.” Elindultak tehát, és beszálltak a hajóba, de azon az éjszakán semmit sem fogtak. Amikor már megvirradt, Jézus a parton állt, de a tanítványok nem tudták, hogy Jézus az. Jézus azt mondta nekik: „Fiaim, nincs valami ennivalótok?” Azt felelték: „Nincsen!” Ő ekkor azt mondta nekik: „Vessétek a hálót a hajó jobb oldalára, és találni fogtok!” Kivetették, de kihúzni már nem tudták a tömérdek hal miatt. Akkor az a tanítvány, akit Jézus szeretett, így szólt Péterhez: „Az Úr az!” Amint Simon Péter meghallotta, hogy az Úr az, magára öltötte köntösét, mert mezítelen volt, és a tengerbe vetette magát. A többi tanítvány pedig tovább hajózott, mert nem voltak messze a szárazföldtől, csak mintegy kétszáz könyöknyire, és vonták magukkal a halakkal telt hálót. Amikor partra szálltak, égő parazsat pillantottak meg, rajta halat és kenyeret. Jézus azt mondta nekik: „Hozzatok a halakból, amelyeket most fogtatok!” Erre Simon Péter visszament, és partra vonta a hálót, amely meg volt tömve százötvenhárom nagy hallal. És bár ennyi volt, nem szakadozott a háló. Jézus azt mondta nekik: „Gyertek, egyetek!” A tanítványok közül senki sem merte őt megkérdezni: „Ki vagy te?” Tudták ugyanis, hogy az Úr az. Jézus odament, fogta a kenyeret, és odaadta nekik, ugyanígy a halat is. Jézus ekkor már harmadszor jelent meg a tanítványainak azóta, hogy föltámadt halottaiból.

Pétert és Jánost mindig együtt találjuk. Péter, a mindig kétkedő, János, „akit Jézus szeretett”. Az öreg és a fiatal, a már sok tapasztalattal bíró - aki talán pontosan ezért olyan kétkedő és óvatos; a másik, aki tele hevességgel, érzelemmel, nyitott a szív szavára, talán Péter ellenpólusa, lelkiismerete is. A két jóbarát, akiknek mindig szükségük van egymásra, hogy pontosan azt legyenek képesek tenni, amit tenniük kell?

Péter ebben a jelenetben nekem úgy tűnik, hogy bizonytalanságában menekül a munkájába, nem biztos abban, hogy hitére bízza-e magát, hogy képes lehet-e a feladatra, mint a legöregebb apostol. Talán mondja is magában: nem vagyok én erre alkalmas – mint Jónás – próbál elfutni a sorsa elől, még nem áll készen. Nem érti, vagy nem akarja, nem tudja hinni, hogy jól értette Jézus szavait, mikor azt mondta, hogy számít rá, rá akarja építeni Jézus az egyházát. De most is ott van mellette János, akin keresztül Isten nem hagyja elveszni, mert ismeri őt, tudja, hogy még kell Vele egy kicsit foglalkozni, hogy elkötelezetté legyen, de akkor biztos lehet benne. „Az Úr az!” És Péter azonnal, ész nélkül megy, mert magához vonzza Őt Jézus. Igen, Jézus erre számított, Ő tudta, hogy Péter így fog erre az eseményre reagálni. A hatalmas fogás, pedig már valószínűleg Péter feladta: már ez sem sikerül nekem, már ehhez is öreg vagyok, lám, akkor hogyan lehetnék jó arra, hogy Jézus szerepét átvegyem, folytassam azt, amit Ő elkezdett? Jézus meggyőzte Pétert, és talán eltöltötte az öröm, hogy nem kell neki semmit sem tennie, hiszen itt van Jézus, újra, folytatódik minden, ahogy eddig. Van, akit követhet, akinek a tanítására rábízhatja magát, aki számára biztonságot jelentett, él! Meggyőző az Isten, jó az Isten, nincs okom a kesergésre, él az Isten, és szeret az Isten! Ebből a Péterből lesz az, végül, láthatjuk, aki a főpapok előtt végül nem retten meg, tanúságot kész tenni a Názáreti Jézus mellett, nem törődve, mit szólnak azok, mit tesznek azok – ezért majd Vele!

Péter, ott, már képes lett hitével vallani: „Ez az a kő, amelyet ti, az építők, elvetettetek, s amely szegletkő lett [Zsolt 118,22]; és nincs üdvösség senki másban, mert más név nem is adatott az embereknek az ég alatt, amelyben üdvözülnünk kell.” Valószínűleg nem dühhel, nem haraggal mondta ezeket a szavakat, talán végtelen nagy szeretettel, sajnálattal, hogy nem értik, hogy nem képesek ezt érteni. Talán szinte könyörögve, kérlelve, de végtelen nagy hittel és meggyőződéssel mondta ki e szavakat. Ahogy annak idején, amikor megvallotta, hogy ki az ő számukra Jézus, (l.: Mt 16,16), amire Jézustól kiérdemelte végül a dicséretet: „Boldog vagy Simon …”!

Uram, így akarok engedelmes lenni Neked én is, hogy meggyőzz, és ilyen igaz hittel tudjalak megvallani magam is. Szentelj meg, foglalj le a magad számára! Ámen