Amikor felemelték

Szám 21,4-9 - Aztán elindultak a Hór hegyétől a Vörös-tenger felé vivő úton, hogy megkerüljék Edom földjét. A nép azonban unni kezdte az utat meg a fáradságot és Isten és Mózes ellen lázadt: „Miért hoztál ki minket Egyiptomból, hogy meghaljunk a pusztában? Nincsen kenyér, nincsen víz, undorodik már a lelkünk ettől a felette sovány eledeltől.” Rábocsátotta ezért az Úr a népre a tüzes kígyókat, s azok sokat halálra martak közülük. Erre elmentek Mózeshez és azt mondták: „Vétkeztünk, mert az Úr ellen és te ellened szóltunk; könyörögj, hogy vegye le rólunk ezeket a kígyókat!” Könyörgött is Mózes a népért, mire az Úr így szólt hozzá: „Készíts egy rézkígyót és tedd ki jelül: amelyik megmart feltekint rá, az életben marad.” Csinált tehát Mózes egy rézkígyót és kitette jelül: a megmartak, ha feltekintettek rá, meggyógyultak.

Jn 8,21-30 - Majd ismét szólt hozzájuk: „Elmegyek, és keresni fogtok, de meghaltok bűnötökben. Ahová én megyek, oda ti nem jöhettek.” A zsidók erre azt mondták: „Csak nem öli meg magát, s azért mondja: „Ahová én megyek, oda ti nem jöhettek”?” Ő azt felelte nekik: „Ti innen alulról vagytok, én meg felülről vagyok. Ti ebből a világból vagytok, én azonban nem vagyok ebből a világból. Azért mondtam nektek, hogy meghaltok bűneitekben. Mert ha nem hiszitek, hogy én vagyok, meghaltok bűneitekben.” Erre azt kérdezték: „Ki vagy te?” Jézus azt felelte: „Ugyanaz, amit mondok nektek. Sokat kellene még rólatok mondanom és ítélkeznem, de aki küldött engem, igaz, és én azt mondom el a világnak, amit tőle hallottam.” Azok nem értették meg, hogy az Atyáról beszélt nekik. Ezért Jézus így szólt: „Amikor fölemelitek az Emberfiát, akkor megtudjátok majd, hogy én vagyok, és semmit sem teszek magamtól, hanem úgy mondom ezeket, amint az Atya tanított engem. És aki küldött engem, velem van, nem hagyott magamra, mert mindenkor azt teszem, ami kedves előtte.” Mikor ezeket mondta, sokan hittek benne.

Amikor felemelték – mert már maga tehetetlenül pihent – akkor jöttünk rá, ki volt, és ki most, ki marad, számunkra mindenkoron. Én is voltam így, azok közül sokakkal, kiktől búcsút kellett már vennem. Az érték akkor válik azzá, mikor már nem a miénk! Akkor ér el bennünket a hiány érzése, ami fájni is tud, sajogni. Amikor oda kell adnom valamit, vagy elveszik tőlem, de nincs meg bennem az elengedésre még a készségem, képességem. Erről fogalmaz úgy Loyolai Szent Ignác, vezérelvében: hogy „szükséges ezért, hogy közömbösekké tegyük magunkat minden teremtménnyel szemben ami szabad akaratunk döntésére van bízva és nincs neki megtiltva.” A ragaszkodás, a kötődés, ami olyan, mint a tulajdonlás érzése, mi evilági dolog. De inkább szól arról, hogy magamat szeretem, mint azt, akinek jóvoltából lehet az enyém az a bármi is, vagy bárki is! Ahogy egyre inkább sikerül lelki emberekké lennünk, úgy tudunk egyre inkább eltávolodni a tulajdonlás kényszerítő érzésétől, és a szeretet bajnokaivá lenni. Jézus ebben a jánosi fejezetben erről akar nekünk tanítást adni. Törekedjünk önmagunktól eltávolodni, hogy kikerüljünk a kör közepéről, és állítsuk oda Istent. Legyen Ő a mi célunk. Szent Ignác ezt így fogalmazza meg, mindjárt a vezérelvének legelején: „Az ember arra van teremtve, hogy Istent, a mi Urunkat dicsérje, tisztelje és szolgáljon neki, és ez által lelkét üdvözítse.” Amit a legfőbb parancsban Jézus így fogalmaz: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből.” [Mt 22,37]

Igen, boldog vagyok, hogy ma élek, hogy rálátásom van - lehet Jézusra, nem nehezít az, hogy emberségével azonosítsam magam úgy, hogy bátorkodjak azt mondani: „Te sem vagy különb nálam, mit akarsz a szavaiddal?” Súlya, értéke van számomra, hogy azt mondja: „aki küldött engem, velem van, nem hagyott magamra, mert mindenkor azt teszem, ami kedves előtte.”

Félem, rettegem, hogy nehogy azt mondja rám is: „Te innen alulról vagy, ebből a világból, ezért meghalsz bűneidben, mert nincsen hited bennem, hogy utánam jöhess!”

Uram, Jézus Krisztus, nem kérdezem: ki vagy Te! Hitemmel állítom, életemmel vallani akarom, hogy Te vagy az Isten Fia, akit az Atya küldött, hogy megszabadíts e világ terheitől, mit magam tettem magam vállára, csak mert magamban bízni mertem, ellenedre, nélküled. Hitemben ragaszkodom irgalmadhoz, hogy mentséget találjak Nálad! Ámen