Szeretni Istent, Isten szeretetében mindent!
Oz 14,2-10 - Térj meg, Izrael, az Úrhoz, a te Istenedhez, hisz bűnöd miatt buktál el! Vigyétek magatokkal e szavakat, térjetek az Úrhoz, és mondjátok neki: „Végy el minden gonoszságot, fogadd el a jót, és mi majd ajkunk gyümölcsét áldozzuk néked. Asszúr ne segítsen nekünk, lóra sem szállunk többé, és kezünk alkotásait nem nevezzük többé „Istenünk”„-nek. Mert te megkönyörülsz az árván, aki nálad talál irgalmat.” „Meggyógyítom hűtlenségüket, és szívemből szeretni fogom őket, mert haragom elfordult tőlük. Izraelhez olyan leszek, mint a harmat; virul majd, mint a liliom, és gyökeret hajt, mint a Libanon. Kiterjednek ágai, és pompája olyan lesz, mint az olajfáé, és illata, mint a Libanoné. Visszatérnek, hogy árnyékomban lakjanak, gabonát termelnek és rügyeznek, mint a szőlő; hírneve olyan lesz, mint a Libanon bora. Efraim, mi köze neki a bálványokhoz? én hallgatom meg és gyámolítom őt; olyan leszek én, mint a zöldellő ciprus, és tőlem való lesz a gyümölcs, melyet rajtad találnak.” Aki bölcs, értse meg ezeket, aki értelmes, lássa be ezt mind! Bizony, egyenesek az Úr útjai, s az igazak biztosan járnak azokon, de a gonoszok elesnek rajtuk.
Mk 12,28b-34 - Ekkor odajárult hozzá az egyik írástudó, aki hallotta őket vitatkozni. Mivel látta, hogy jól megfelelt nekik, megkérdezte őt: „Melyik a legelső az összes parancs közül?” Jézus így felelt neki: „Az összes parancs közül a legelső ez: „Halld, Izrael! A mi Urunk, Istenünk az egyetlen Úr! Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből!” Ez az első parancsolat [MTörv 6,4-5]. A második hasonló ehhez: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!” [Lev 19,18]. Ezeknél nincs nagyobb parancsolat.” Az írástudó ekkor azt mondta neki: „Jól van, Mester! Helyesen mondtad, hogy egy az Isten, és nincs más rajta kívül; és hogy őt szeretni teljes szívből és teljes értelemből és teljes lélekből és teljes erőből, a felebarátot pedig úgy szeretni, mint önmagunkat - többet ér minden égő és egyéb áldozatnál.” Amikor Jézus látta, hogy milyen okosan felelt, azt mondta neki: „Nem vagy messze az Isten országától.” Ezután senki sem merte őt többé kérdezni.
Szeretni Istent, Isten szeretetében mindent! Mert Ő meggyógyítja hűtlenségemet, amiért előbb szeretett, mint én arra gondolni bírnék.
De miből forrásozzon valójában, hogy legfőbb parancsnak tudjam tartani, sőt, ne is parancsként éljem meg, hanem kényszerűség nélkül tudjak vágyni rá, hogy szeressem Istent? Az a megnyugvás, bizonyosság, hogy szeret, és szeretetében élhetem életemet, beleágyazódottan (még akkor is, ha önmagamnak ez ellentmondásosnak tűnik, de mert felfognom nem engedi gyarlóságom), nagyon szépen magyarázza meg XVI. Benedek pápa: „… a saját méltóság szégyenletes megsemmisülésének vállalása, a szégyenletes halál felvállalása lesz az, amely Isten nevét megdicsőíti. Mert éppen így lesz Isten látható olyannak, amilyen ő valójában: aki szeretetének mélységében a gonoszság hatalmába adja magát, hogy jóságának valódi hatalmát állítsa vele szembe.” (A Názáreti Jézus II. 122. o.) Mondja ezt Jézus keresztáldozatával kapcsolatban. De merem tovább gondolni: Isten ezt teszi a történelem folyamatában ma is, mikor megengedi, hogy a bűn, a gonoszság annyira elárassza a világot, hogy már az ember arra vetemedik, hogy intézményesen megtagadja Isten jelenlétét, természetét az életében.
Teszi ezt Isten úgy, hogy kockáztatja azt is, hogy bennünket elbizonytalaníthat ez. Mégsem ezért engedi meg, hanem, talán azért, hogy egészen képesek legyünk megújulni, újragondolni a magunk hitét, hogy tűzben, éghető parázsban eddzen meg bennünket. Tanuljuk meg, és tapasztaljuk is meg, hogy Jézus eljött, és pontosan a bűnösökért. Alázatunkat akarja kikényszeríteni, mi megtöri gőgünket, és fennhordott orrunkat leszegi, csak, hogy eltűnődjünk azon, hogy mi is az irgalom, amit szembe állít a gonoszsággal! Mert nem kívánja az Úr a bűnös halálát, inkább, hogy megtérjen (l.: Ez 18,21-28), és éljen! Ahol az életen nagybetűvel, az Istenben létet kell érteni.
Azt mondom, hogy képtelen vagyok rá, hogy ezzel a gondolattal azonosuljak? Ebben az esetben ez a kifejezés, hogy „képtelen vagyok”, elmélkedésre érdemes. De merjek abból a megfontolásból kiindulni, hogy Isten teremtett, a maga képmására. Ami azt jelenti, hogy képtelenségem nem más, mint a magam elhatárolódása – személyes döntésem – attól, hogy nem e világra vagyok teremtve, de e világ arra szolgál, hogy ezt felismerhessem, meggyőződéssel tudjam végül azt kimondani, hogy bocsánat, tévedtem, nem is úgy gondoltam. Vagy, hogy annyira szűken engedtem gondolataimat, hogy addig el sem jutottam, hogy merjek arra gondolni, hogy én fontos vagyok Valakinek, Aki nagyobb nálam!, Akihez fel sem érek, annyira senki sem vagyok ebben a kozmoszban. Pedig többre vagyok hivatva, mint, hogy önmagammal megelégedjek.
Isten, ki Vagy, kiben lenni lehetek, ki létemet szeretetedben álmodtad meg, és szeretetedre ítélni vágysz, de, aki által akarod kifejezni, hogy mindenek a Te szeretetedben létezők vagyunk, segíts, hogy túl tudjak lépni magamon, hinni tudjam, hogy ebben a világban egyedülien az vagyok, akit Te így, és ilyennek akarsz szeretni, személyesen, és személyemben, hogy személyemet szeretetre ébreszd! Hinni tudjam: lehet olyan, hogy ne legyen ellenségem! Eljuthatunk oda, hogy senki ember ne legyen a másiknak ellensége. Ámen
