Már hányszor kiáltották, hogy itt a világ vége.
Jón 3,1-10 - Ekkor ismét szólt az Úr Jónáshoz, s ezt mondta: „Kelj fel, menj Ninivébe, a nagy városba, és hirdesd ott a szózatot, amelyet majd mondok neked.” Felkelt erre Jónás és elment Ninivébe az Úr szava szerint. Ninive háromnapi járóföldre terjedő nagy városa volt Istennek. Alighogy bement Jónás a városba, egynapi járásnyira, nagy hangon hirdette: „Még negyven nap, és Ninive elpusztul!” Ninive lakói hittek Istenben és böjtöt hirdettek, és nagyjaik, kicsinyeik egyaránt szőrruhát öltöttek. És amikor a beszéd Ninive királyához eljutott, ő felkelt trónjáról, letette palástját, szőrruhába öltözött és hamuba ült. És közhírré tétette és megparancsolta Ninivében: „A királynak és főembereinek rendeletére! Se ember, se állat, se marha, se juh ne egyék és ne legeljen, és vizet se igyék! Öltsön szőrruhát ember és állat, és kiáltson nagy szóval az Úrhoz, és térjen meg mindenki gonosz útjáról és az istentelenségből, ami kezéhez tapad. Ki tudja, hátha visszafordul és megbocsát az Úr, és lelohad haragjának tüze, és nem veszünk el?” Mikor látta Isten az ő cselekedeteiket, hogy megtértek gonosz útjukról, megbánta Isten a rosszat, amelyről azt mondta, hogy rájuk hozza, és nem hozta rájuk.
Lk 11,29-32 - Amikor a tömeg összesereglett, így kezdett beszélni: „Ez a nemzedék gonosz nemzedék. Jelet kíván, de nem kap más jelet, mint Jónás próféta jelét. Mert amint Jónás jel volt a niniveiek számára, az Emberfia is az lesz ennek a nemzedéknek. Dél királynője [1 Kir 10,1-10] felkel majd az ítéleten e nemzedék embereivel, és elítéli őket, mert ő eljött a föld széléről, hogy meghallgassa Salamon bölcsességét, és íme, nagyobb van itt Salamonnál. A ninivei férfiak felállnak majd az ítéleten e nemzedékkel, és elítélik, mert ők Jónás szavára bűnbánatot tartottak [Jón 3,5]; és íme, nagyobb van itt Jónásnál.
Már hányszor kiáltották, hogy itt a világ vége. De egy „király” sem hirdetett bűnbánatot.
„Időszámításunk óta nem kevesebb, mint 49 világvége dátumot tartanak nyilván” és „a legközelebbi világvége dátum 2012, többek között Nostradamus is ekkorra jósolta az emberi világ végetértét.” Olvasom, ma, amikor az Írás alapján kezdek erről kutakodni, és gondolkodni, elmélkedni.
Személyünkben sem tartjuk fontosnak, vagy nem vesszük komolyan, hogy bármelyik pillanatban eljöhet az én világvégém? Márpedig, amikor az én életem fonala elszakad, akkortól kezdve – ha hiszek benne valóban – itt van a vége annak, hogy bármit korrigálhassak életemben. Attól kezdve Isten – egyedül Isten – irgalmára vagyok bízva, hogy mivé lesz jövendőm! Ha Istenben hitem van, akkor kell lenni az örökkévalóságba vetett hitemnek is. Ha nincs, akkor önkényes, magamra húzott az Istenhitem, vagyis, szó sincs róla, hogy csak némi alázattal is, bizalmat szavazzak Isten kinyilatkoztató szavainak. Igen, ha hitem nincs az üdvösségben, és az örök életbe nem vetem reményemet, akkor Istenről bármit is mondok, az megcsúfolása, vagyis bűnömet növeli csak!
Ellenben, ha hiszem, hogy jövőmbe, az örök életbe vetett hitem tart a jelenben, akkor nem lehetek távolságtartó abban, hogy féltenem kell azt, vigyáznom, és minduntalan figyelnem arra, hogy mit tegyek, mit kell tennem, hogy jutalmammá lehessen, hogy Isten kedvét keressem, aki cselekvéseim, életem miatt figyelmet szentel a jövőmnek, és nem hagy árván. Isten az, Aki egyedül érdekelt a jövőmben – rajtam kívül, és nem nélkülem, vagy nem akkor, ha az engem érdektelenül hagy!
Legalább nekem, kereszténynek kell hallgatnom Jézus szavára – minden időben (!) -, hogy ne üssön rajtam pecsétet a szava: „Ez a nemzedék gonosz nemzedék”. Nem mindegy, hogy életem „fizetsége” elitélés, vagy megítélés lesz-e! Én vagyok e nemzedék, nekem van szükségem a bűnbánatra, és az engesztelésre is, hogy miattam, az én vezeklésem, az én áldozatom, az én böjtöm, az én imádságom engesztelje, és lágyítsa meg Isten szívét az ítéletkor, hogy gyülekezetemnek, közösségemnek, városomnak, hazámnak, a világnak legyen Isten irgalmas, Jézus nevére, mert én vagyok az, aki meghallom intését, kinyilatkoztatását. Meg kell, hogy érintsen, király helyett a szolgálatban nekem kell azzá lennem. Ne várjam azt, hogy más fog a helyemre állni, míg Isten engem megtart azon a helyen, ahol ma vagyok!
Ma már nincsenek, vagy legalább is elvétve vannak királyok, de azért is van ez így, hogy észrevegyük, hogy az a hatalom, ami a királytól átszállt a népre, az azt is jelenti, hogy ránk szállt azok korábbi felelősség, a szolgálatban való felelősség. Azt a felelősséget, tudatosságot, tudnom kell viselnem, lehetőséget látva meg benne, de a terhét is magamra kell vennem.
Igen, Istenem, el kell hinnem, el kell fogadnom, hogy királyságodban királyságot ajánlasz fel nekem. Amire méltóvá lenni azt jelenti, hogy beleélem magam a Te helyedbe, Aki a szeretetet szolgálatra szántad. Adj nekem ehhez férfias hitet, isteni erőt, Lelkednek bölcsességét, és nőiességed szelídségét, alázatát! Ámen
