Tegnap azt mondtam, hogy én magam vagyok a mustármag.
2Sám 11,1-4a.5-10a.13-17 - Történt pedig esztendő fordultán, abban az időben, amikor a királyok hadba szoktak vonulni, hogy Dávid elküldte Joábot és vele szolgáit és egész Izraelt, hogy dúlják fel Ammon fiainak földjét, s vegyék ostrom alá Rabbát. Dávid azonban Jeruzsálemben maradt. Amíg ez folyt, történt, hogy Dávid egyik délután felkelt fekvőhelyéről és a királyi palota tetején sétált és a tetőről meglátott egy asszonyt, aki ott szemben fürdött. Az asszony igen szép volt. Erre elküldött a király, tudakozódott, hogy ki az az asszony. Azt jelentették neki, hogy Batseba, Eliám lánya, a hetita Uriás felesége. Erre Dávid követeket küldött érte, elhozatta, és amikor eljött hozzá, vele aludt. Az éppen akkor tisztult meg tisztátalanságából. Az asszony fogant, és visszatért a házába. Aztán elküldött, és megüzente Dávidnak: „Fogantam.” Dávid erre Joábhoz küldött ezzel az üzenettel: „Küldd el hozzám a hetita Uriást!” Joáb el is küldte Uriást Dávidhoz. Amikor Uriás megérkezett Dávidhoz, Dávid megkérdezte, jól van-e Joáb és a nép, s hogy megy a harc. Majd azt mondta Dávid Uriásnak: „Eredj házadba, s mosd meg lábadat.” Erre Uriás kiment a király palotájából és királyi ételt vittek utána. Ám Uriás a királyi palota kapuja előtt, urának többi szolgája között tért aludni, s nem ment le házába. Jelentették erre Dávidnak, s azt mondták neki: „Nem ment a házába Uriás.” Azt mondta erre Dávid Uriásnak: „Nemde, útról jöttél, miért nem mentél hát le házadba?” Dávid meghívta, hogy egyen és igyon nála, lerészegítette, de az, amikor este kiment, a szokott fekvőhelyén, urának szolgái között tért aludni, s nem ment be házába. Ezért reggel Dávid levelet írt Joábnak, s azt elküldte Uriással. Ezt írta a levélben: „Állítsátok Uriást az ütközet élére, ahol leghevesebb a harc, s hagyjátok magára, hogy megöljék és elvesszen.” Amikor tehát Joáb ostrom alá vette a várost, arra a helyre állította Uriást, ahol tudta, hogy igen erős emberek vannak. Ki is jöttek a városból az emberek, megütköztek Joábbal, és néhányan el is estek Dávid szolgáinak népéből. Meghalt a hetita Uriás is.
Mk 4,26-34 - Ezután így szólt: „Az Isten országa olyan, mint amikor az ember magot szór a földbe. Azután már akár alszik, akár ébren jár éjjel és nappal, a mag kikel és növekszik, maga sem tudja, hogyan. Mert a föld magától termi meg először a hajtást, aztán a kalászt, majd a fejlett szemet a kalászban. Mikor pedig megérett a termés, azonnal sarlót vág bele, mert elérkezett az aratás” [Jo 4,13]. Majd így szólt: „Mihez hasonlítsuk az Isten országát? Milyen példabeszéddel szemléltessük? Olyan az, mint a mustármag. Amikor a földbe vetik, kisebb minden magnál, amely a földön van; de ha elvetették, felnő és nagyobb lesz minden veteménynél. Olyan nagy ágakat hajt, hogy árnyékában fészkelhetnek az ég madarai [Dán 4,8k.18].” Sok ilyen példabeszédben hirdette nekik az igét, hogy meg tudják érteni. Példabeszéd nélkül nem szólt hozzájuk; tanítványainak azonban külön megmagyarázta mindegyiket.
Tegnap azt mondtam, hogy én magam vagyok a mustármag. Nem nagyképűség vezérelt, vagy önteltség, de az igen, hogy vágyom arra, hogy bennem legyen az Isten országa, én magam lehessek Isten országa. Bennem - belőlem kell Istennek oly mértékben túlnőnie, mint egy hatalmas koronájú fának, szétáradjon, és belőlem, szeretteimen, munkatársaimon, és minden ismerősömön által hatoljon a világ mind a négy tájának irányába. Ez pedig csak úgy lehet, ha szeretetet tudok árasztani, ontani magamból, ami tulajdonképpen nem az én szeretetem, hanem Isten szeretete, mely rajtam keresztül jut el szeretteimhez, és rajtuk keresztül is, követhetetlen módon, és távolságokra tőlem. De jó volna, ha sikerülni így élni le az életem: szelíden, csendesen, rajtam túláradó, megértő szeretetben.
Csak két Szent Pál idézetet hozok ide, bizonyításul, hogy bennem, és körülöttem kell legyen az Isten országa. Ami azt jelenti, hogy nem várni kell rá, hanem építenem, munkálkodnom kell rajta, hogy Benne legyen létezésem! Ne legyek kívüle, nélküle. „Hiszen az Isten országa nem eszem-iszom, hanem igazságosság, béke és öröm a Szentlélekben.” [Róm 14,17]; és:”Mert az Isten országa nem szavakon alapszik, hanem erőn.” [1Kor 4,20]
De mit is jelent az, miért van ennyire kihangsúlyozva, hogy de „tanítványainak azonban külön megmagyarázta” a példabeszédeket. Hiszem, hogy velük átelmélkedte, átimádkozta, lelkükbe véste a Szentlélek bölcsessége, józansága, szeretete és ereje által vezettetve. Jézus, tanítványaiban kimunkálta az érző szívet, hogy fogékonyak legyenek Isten minden kinyilatkoztatására, és ehhez megtanította őket imádkozni is.
Ma hallottam egy prédikációban, hogy Máténál (l: Mt 13,31) nem Isten országáról olvashatunk, hanem a mennyek országáról. Azért, mert Máté a zsidókhoz írta az evangéliumot, akik tudott, hogy nem mondták ki Isten nevét, vagyis tiszteletben tartotta e törvényüket, vigyázott rá, hogy ne sértse meg őket.
Istenem, vezess, Isten országlására engem! Ámen
