Nem egyszerű láttatni, amit látunk!
1Jn 1,1-4 - Ami kezdettől volt, amit hallottunk, amit szemünkkel láttunk, amit megnéztünk és a kezünk tapintott az élet Igéjéről - mert az élet megjelent, és mi láttuk, és tanúságot teszünk róla, és hirdetjük nektek az örök életet, mely az Atyánál volt és megjelent nekünk -, amit láttunk és hallottunk, azt hirdetjük nektek, hogy ti is közösségben legyetek velünk. Mi ugyanis közösségben vagyunk az Atyával és az ő Fiával, Jézus Krisztussal. Ezeket azért írjuk nektek, hogy örömünk teljes legyen.
Jn 20,2-8 - Elfutott tehát, elment Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és azt mondta nekik: „Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hová tették!” Erre Péter és a másik tanítvány elindultak, és a sírhoz mentek. Ketten együtt futottak, de a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és elsőként ért a sírhoz. Lehajolt, és látta lerakva a gyolcsokat, de nem ment be. Azután odaért Simon Péter is, aki követte őt, és bement a sírboltba. Látta letéve a gyolcsokat és a kendőt, amely a fején volt, nem a gyolcsok mellé helyezve, hanem külön egy helyen, összehajtva. Akkor bement a másik tanítvány is, aki először érkezett a sírhoz; látta és hitt.
Nem egyszerű láttatni, amit látunk! De nem egyszerű látni sem, amit láttatni akar velünk az Isten. Hiszen ez a látás nem a test látása, melyet majd az értelem elfogad, hanem a lélek látása, melynek bizonyossága a hit. Az a hit, mely megérti, és megérzi Isten lélektől való jelenlétét. Ha engedi a test, hogy az anyagi világon túlról érkező üzenetet az értelem majd elfogadja. Azt mondja Jézus: „Bátorság! Én vagyok, ne féljetek!” [Mt 14,27]. Amit arra vonatkoztatok én most, hogy bizony a lélek látásától nem szabad visszariadnom, idegenkednem. Engednem kell, hogy hasson rám, míg meg nem vizsgálva eldönthetem, hogy valóban, javamra van-e az üzenet – mert Isten üzenetét felfedezni bírom benne. A Lélektől való, vagy nem. Istenlátásomon nekem kell munkálkodnom, bátran, merészen, nyitottan, szeretettel! Míg meg nem tudok szólalni, elmondva, hogy hiszek, mert látom! A hitről való bizonyság, bizony, örömöt kelt. Az tudja ezt, aki már megtapasztalta. Aminek oka, nem a magamra találás, hanem Isten megismerése; rádöbbenésem arra, hogy valóság, életem megtapasztalása Ő!
Az öröm teljességére a bizonyíték az, hogy, ami kiváltja, az Istentől való. Mert bennem fogan az élet, mely teremtő erő, ha nem önmagáért van, ha nem önmagamra fecsérlem el. Örömöm, önmagamban nem lehet teljes, csak torzó, félrevezető. Ahogy Isten sem önmagáért való szeretettel szereti teremtményét, úgy teremtményének sem ez az élet Igéje! Amit látunk, amit hallunk, és a kezdetektől való, mert az élet Igéjéről bizonyítás részünkre, azt kell hirdetni. Hogy senki ki ne maradjon ebből az örömből – az én hibámból! De, „ha szeretet nincs bennem, mit sem érek” [1Kor 13,2]! Ezt sosem szabad elfeledni, vagy eltéveszteni.
Istenem Rád bízom magam, Belőled merítkezem a szeretetet, hogy úgy bírjak szeretni, ahogyan Te szeretsz, engem, és azokat is, kik szeretetére még nem bírom magam. Ámen
