Évezredek futnak ki Jézus születéséhez, és évezredek futnak ki Jézus születésétől!
2Sám 7,1-5.8b-11.16 - Történt pedig, hogy amikor a király már a palotájában lakott, s az Úr már nyugodalmat szerzett neki mindenfelől valamennyi ellenségétől, így szólt a király Nátán prófétához: „Nem látod-e, hogy én cédruspalotában lakom, az Isten ládája pedig bőrök között van?” Azt mondta erre Nátán a királynak: „Eredj, tedd meg mindazt, ami szándékodban van, mert az Úr veled van.” Íme, azonban még az éjjel szózatot intézett az Úr Nátánhoz, ezekkel a szavakkal: „Eredj, s mondd szolgámnak, Dávidnak: Ezt üzeni az Úr: Hát te házat akarsz építeni nekem lakásul? Most azonban ezt mondd szolgámnak, Dávidnak: Ezt üzeni a seregek Ura: Én elhoztalak téged a legelőről, a juhok mögül, hogy népem, Izrael fejedelme légy, s veled voltam mindenütt, ahol csak jártál, s kipusztítottam minden ellenségedet színed elől, s olyan nagy nevet szereztem neked, mint a föld nagyjainak neve. Nos, én népemnek, Izraelnek helyet szerzek, s elültetem, hogy ott lakjon, s ne háborgassák többé, s a gonoszság fiai ne nyomorgassák többé, mint azelőtt, attól a naptól kezdve, hogy bírákat rendeltem népem, Izrael fölé. Nyugodalmat adok tehát neked minden ellenségedtől, s íme, előre megmondja neked az Úr, hogy házat alkot neked az Úr. hanem állandó lesz házad és királyságod mindörökké színem előtt, és szilárd lesz trónod mindenkor.”
Lk 1,67-79 - Apja pedig, Zakariás, betelt Szentlélekkel és így jövendölt: „Áldott az Úr, Izrael Istene [Zsolt 41,14], mert meglátogatta és megváltotta az ő népét [Zsolt 111,9]. Az üdvösség szarvát támasztotta nekünk, Dávidnak, az ő szolgájának házában [Zsolt 18,3; 132,17], amint megmondta szentjeinek ajkával, ősidőktől fogva prófétái által. Megmentett minket ellenségeinktől, és mindazok kezéből, akik gyűlölnek minket [Zsolt 106,10]; hogy irgalmasságot cselekedjék atyáinkkal, és megemlékezzék az ő szent szövetségéről, az esküről, melyet Ábrahám atyánknak esküdött, hogy majd megadja nekünk [Zsolt 105,8; 106,45; Lev 26,42], hogy ellenségeink kezéből megszabadulva, félelem nélkül szolgáljunk neki, szentségben és igazságban őelőtte életünknek minden napján. Téged pedig, gyermek, a Magasságbeli prófétájának fognak hívni: mert az Úr színe előtt fogsz járni, hogy előkészítsd az ő útját [Mal 3,1], és népét az üdvösség ismeretére tanítsd, bűneik bocsánatára. Istenünk mélységes irgalmából, amellyel meglátogatott minket a magasságból felkelő, hogy fényt hozzon azoknak, akik sötétségben és a halál árnyékában ülnek [Iz 9,1; 42,7], s hogy lépteinket a békesség útjára igazítsa” [Iz 59,8].
Évezredek futnak ki Jézus születéséhez, és évezredek futnak ki Jézus születésétől! Az origó, a kezdet és a vég van e pontba belesűrítve, az egész emberiség sorsának ez a pont a fordulópontja. De, miért nem érzékeli, értékeli ezt a megfelelő helyi-értékkel az Ember? Mi az oka, a maga bizonytalanságának? Mikor egy biztos és bizonyos pont van a történelemben fogódzkodásul? Talán, mert túlértékeli magát az Ember, vagy, úgy is lehetne fogalmazni, hogy túl magabiztossá vált a maga által kiépített környezetben. Minden természetes, és elvárt a maga számára. Sokak már az embertársaik fölötti jogokat is konfigurálnak a maguk számára, maguk alá rendelve a többi embert. Így lettek a válságok, a világválságok, így vannak, és válnak az Ember csapdájává. Amikor már képtelen a mag által teremtett helyzet felett uralkodni az ember, fölé nő, és végül agyonnyomja. Így válik az Ember az egyén tragédiájává. Amikor már világégés, háború, kénytelen krízis helyzetből az egyetlen kivezető. Vagyis, vissza kell nyesni az ágakat, hogy újra tudja magát termelni a civilizáció. Mert érdekes, hogy a civilizáció sérül minden ilyen helyzetben. Amit csak, és egyedüli módon a mérsékletre nevelő szeretet lenne képes elkerülhetővé változtatni. A türelem, a megértés, a másikért vállalt felelősség, a magam alárendelése a közösségnek. Add Urunk, hogy felismerjük képességünket a jóra, és készségünket a jóra. Merjük elhinni, hogy kell, szükségünk van Isteni bölcsességedre! Ámen
