Követték Őt!

Róm 10,9-18 - Ha tehát a száddal vallod, hogy „Jézus az Úr!”, és a szívedben hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt halottaiból, üdvözülsz. A szív hite megigazulásra, a szájjal való megvallás pedig üdvösségre szolgál. Az Írás ugyanis azt mondja: „Mindaz, aki hisz benne, meg nem szégyenül” [Iz 28,16]. Nincsen ugyanis különbség zsidó és görög között, mert mindnyájuknak ugyanaz az egy Ura van, aki bőkezű mindazokhoz, akik segítségül hívják őt. Mert mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül [Jo 3,5]. De hogyan hívják segítségül azt, akiben nem hisznek? S hogyan higgyenek abban, akiről nem hallottak? S hogyan halljanak, ha nincsen, aki hirdesse? S hogyan hirdessék, ha nem küldték őket? Amint meg van írva: „Milyen gyönyörűségesek azok lábai, akik a jó hírt hirdetik!” [Iz 52,7] De nem mindnyájan fogadták engedelmességgel az evangéliumot. Azért mondja Izajás: „Uram, ki hitt annak, amit hallott tőlünk?” [Iz 53,1] Eszerint a hit hallásból van, a hallás pedig Krisztus szava által. De kérdem én: Talán nem hallották? Sőt, ellenkezőleg: „Hangjuk elhatott az egész földre, s beszédük a földkerekség határaira” [Zsolt 19,5].

Mt 4,18-22 - Amint elhaladt a Galileai tenger mellett, látott két testvért: Simont, akit Péternek hívtak, és Andrást, a testvérét, amint körhálót vetettek a tengerbe; halászok voltak ugyanis. Azt mondta nekik: „Jöjjetek utánam, és én emberek halászává teszlek titeket!” Azok pedig azonnal elhagyták hálóikat és követték őt. Amikor onnan továbbment, látott másik két testvért: Jakabot, Zebedeus fiát, és testvérét, Jánost a hajóban Zebedeussal, az apjukkal, amint javították hálóikat. És őket is hívta. Azok pedig azonnal otthagyták a hajót és apjukat, és követték őt.

„Követték Őt”! Elgondolkodtató, hogy egy ember, aki megszólít, oly erővel hat rám, hogy azon nyomban követem. Kétség nélkül, vagy kétségek között? És melyik az erősebb, ha egyáltalán, van mindkettő? Maradjunk annál az esetnél, hogy van mind a kettő, hiszen emberek vagyunk; de, másrészt, ha tudatos döntést akarunk hozni, akkor kell legyen választási lehetőségünk. Különben a döntés nem lehet tudatos!

Nézzük, hogy is ír erről Pál, az a józan, hite hagyott hívő, aki „kénytelen volt” követni Jézust. És, aki attól kezdve csak erről volt képes tanúságot tenni. Azt mondja, ha „száddal vallod”, és „szíveddel hiszed”. Vizsgálódnom kell, elé állnom a felvetésének: én hogyan állok ezzel? Ám, mielőtt választ tudnék erre adni, már maga is kérdéseivel áll elő, nekem szegezve azokat.

Rá kell ébrednem, hogy minden bennem dől el: én milyen feleletet tudok adni a kérdésekre, attól függ mások felelete is. Mindegyikünk a maga hitéért felel, mellyel választ kell adnunk Krisztus szavaira, melyek belevetődnek a történelembe, hogy történetet formáljon, az Ember történetét alakítsa át, Istent látóvá! Ettől kezdve senki sem mondhatja többé, hogy nem hallottam róla; ill. ha azt mondom, akkor az arról szól, hogy vak vagyok, elutasítom az igazságot. Talán félelemből, mert nem merem magamhoz engedni, nehogy változtatnom kelljen azon, ami éppen akadályoz abban, hogy emberebb legyek. De, ezzel egyben más elől is elfogom a fényt, a világosságot, az igazságot, mert valami mást akarok mutatni a számára, nem az igazságot! Követőkké lenni, azt jelenti egyben, hogy követhetővé válni!

Uram, add, hogy ne legyen közösséged nélkülem! Lehessek közösséged részévé, és bennem a Te közösséged valósuljon meg! Ámen