A sok, vagy kevés kérdése minduntalan szórakoztat, vagy feszít?
Róm 6,12-18 - Ne uralkodjék tehát a bűn halandó testetekben, ne engedelmeskedjetek kívánságainak, de ne is adjátok oda tagjaitokat a bűnnek a gonoszság fegyvereiként, hanem mint akik a halálból életre keltetek, adjátok magatokat Istennek, s tagjaitokat is, mint az igazság fegyvereit, adjátok Istennek. Mert a bűn nem fog uralkodni rajtatok, hisz nem vagytok már a törvény alatt, hanem a kegyelem alatt. Mi következik tehát ebből? Vétkezzünk, mert nem a törvény, hanem a kegyelem alatt vagyunk? Isten ments! Nem tudjátok, hogy ha odaadjátok magatokat szolgák gyanánt engedelmességre annak, akinek engedelmeskedtek, a szolgái vagytok: vagy a bűné a halálra, vagy az engedelmességé a megigazulásra? Hála legyen azonban Istennek, hogy bár szolgái voltatok a bűnnek, szívből engedelmesek lettetek annak a tanításnak, amelynek Isten átadott titeket, s így megszabadultatok a bűntől, és az igazság szolgái lettetek.
Lk 12,39-48 - Azt is tudjátok meg: ha tudná a házigazda, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem engedné betörni a házába. Ti is legyetek készen, mert amelyik órában nem is gondoljátok, eljön az Emberfia.” Péter ekkor megkérdezte: „Uram! Nekünk mondod ezt a példabeszédet, vagy mindenkinek?” Az Úr így válaszolt: „Mit gondolsz, ki az a hű és okos intéző, akit az úr a házanépe fölé rendel, hogy idejében kiadja részüket az élelemből? Boldog az a szolga, akit ura ebben a munkában talál, amikor megérkezik. Bizony, mondom nektek: minden vagyona fölé rendeli őt. De ha ez a szolga azt mondja magában: „Késik az én uram”, és verni kezdi a szolgákat és szolgálókat, eszik-iszik és részegeskedik, megjön annak a szolgának az ura azon a napon, amelyen nem várja, és abban az órában, amelyet nem ismer. Kegyetlenül megbünteti és a hűtlenek sorsára juttatja. Az a szolga pedig, aki ismerte ura akaratát, de nem hajtotta végre azt és nem cselekedett akarata szerint, sok verést fog kapni. Aki pedig nem ismerte, és úgy tette azt, amiért büntetést érdemel, kevesebb verést kap. Mert attól, akinek sokat adtak, sokat fognak követelni, és attól, akire sokat bíztak, többet fognak számon kérni.
A sok, vagy kevés kérdése minduntalan szórakoztat, vagy feszít? Haszontalan bizony az a szolga, ki maga javát keresve szórakozik, de Ura tiszteletét nem becsüli!
De, ne szaladjunk előre, hiszen itt áll Pál mélyre hatoló gondolata, a bűnről. A test az, ami bűnre hajló, hiszen az keresi javát az életből. Megbecsülést, érdemeket, az uralkodás ösztöne hajtja; érvényt szerezni annak, ami gondolatiságában – tapasztalásából, okoskodásából, vágyából - teremti önmagát. Pedig mind az eltávolítja attól, amire a lélek indítja, hangolja, szelíd, szerető csendjéből, jámborságából. Amire, pedig, ha ráveszem figyelmemet a csendben, még kedvemet is lelhetném. Mert lám, kedvesemmel vitatkozva, egymásnak feszítve gondolatban erőinket, eltávolít bennünket egymástól; mire, ha később visszatekintek elmosolyodom: mennyire lényegtelen, kívülünk való, miben erőinket fitogtattuk, és mely ölelésünket – mi békességet, imádságot és kedvet egyesített – szétfeszíti, eloldja egymástól. Bizony: ráébredek, hogy a gonoszságnak engedtünk helyet, mely elválaszt, és nem egyesít. Márpedig mi elválaszt egymástól és Istentől is, az nem szeretet! Jólesik meghallani: „adjátok magatokat Istennek, s tagjaitokat is, mint az igazság fegyvereit, adjátok Istennek.” Hogy a szeretetben fogant kegyelem elérhesse szívünket. Eluralkodhasson rajtunk, ami egyesít, összeköt, Hozzá vezet, kiből a szeretet sugárzik. A vonzás, és a vonzódás egymásra találjon, ezt a magam szándéka nélkül nem érthetem meg. Keresnem, kutatnom kell, hogy megtaláljam, amit hiányolok, amire szükséget érzek. A vágy a jóra, a kegyelem. Mely működésbe hoz, az már az, aki eldöntöm, hogy akarom a jót tenni. A jónak szolgálata, szolgává emel, jó-szolgává. Az igazság szolgálatában megigazulttá. Ehhez az imádság lelke segít. „Hála legyen Istennek”! Aki mindezért hálára késztet. Jó legyen nekem kedvében járnom.
Munkálkodnom, a jót tenni azért érdemes, hogy bizonyosságot adjak Istennek arról, hogy kész vagyok a szolgálatára, hűségem, állhatatosságom, elhivatottságom az övé, nem ingat meg a gonosz próbálkozása. Elszántan állok az út szélén, és várom, hogy megálljon, felvegyen, aki segítségemre siet. Mert látja, észreveszi, hogy menni akarok, azért integetek - határozottan, nem tétován -, ám bárki mellé nem ülök be, csak, ki célom felé visz! Tudnom kell mértékemet, ismernem kell a rám bízott adottságokat, melyeket használnom kell, érvényre kell juttatnom, nem azért, mert bizonyítani akarok, hanem mert dolgom, hogy dicsőségére legyen ez a teremtett valóságom, oly parányi része annak Aki Van, és Akiből vagyok, lehetek, míg létemet érdemére megtartani méltóztatja! Belém vetett bizalmát én élvezhetem, hogy hasznára legyek szándékának. Emelt fejjel, és emelt szívvel tudom mondani: én vagyok, kit megteremtett, én vagyok, ki ezért teremthetek, ha teremtésébe belehelyezkedem, és Vele élem meg életem! És Ő, büszke akar lenni rám, büszkélkedni akar velem, amikor annak eljön az ideje, hogy minden teremtésével számot vessen. Azon a bizonyos betakarításkor.
Ezért kell minden nappal számot vetnem, elé állnom, és egyenleget vonni: ma, mire jutottam, kivé lettem? Mit sikerült magamból Vele, Érte, Neki adni. Mert nem az az érdem, amit megkaparintok magamnak, hanem az, amit magamból hozzá tudok tenni az Ő nagy művéhez, ehhez az Univerzumhoz, amelyben szétnézve, mindenből az suttog felém: „Én vagyok, aki vagyok.”! [Kiv 3,14]
Isten, ki megszólítasz minden érintés, minden tekintet, minden hang, minden illat, és minden érzés által, add meg nekem, hogy jó-szándékodat értsem meg abból, hogy csak a jóra legyek képes, a gonoszság bennem elvetéljen! Ámen
