Titkainak erdeje, melyekben Isten rejti el igazságát

Sir 24,23-31 - Jó illatot árasztok, mint a szőlőtő, és virágomból pompás, dús gyümölcs terem. Anyja vagyok a szép szeretetnek, az istenfélelemnek, megismerésnek és a szent reménynek. Nálam van az út és az igazság minden kegyelme, nálam az élet és az erény minden reménye. Jöjjetek hozzám mind, akik kívántok engem, és teljetek el gyümölcseimmel, mert lelkem édesebb a méznél, és birtoklásom jobb a lépes méznél! Emlékezetem él minden idők nemzedékeiben. Akik engem esznek, még inkább éheznek, akik engem isznak, még inkább szomjaznak, aki rám hallgat, meg nem szégyenül, s akik értem fáradnak, nem esnek bűnbe. Akik fényt derítenek rám, örök életet nyernek.”

Gal 4,4-7 - De amikor elérkezett az idők teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született, és a törvény alattvalója lett, hogy azokat, akik a törvény alatt voltak, megváltsa, és elnyerjük a fogadott fiúságot. Mivel pedig fiak vagytok, Isten elküldte Fiának Lelkét szívünkbe, aki azt kiáltja: „Abba, Atya!” Tehát többé nem vagy már szolga, hanem fiú; ha pedig fiú, akkor örökös is az Isten által.

Lk 1,26-28 - Isten pedig a hatodik hónapban elküldte Gábriel angyalt Galilea városába, amelynek Názáret a neve, egy szűzhöz, aki el volt jegyezve egy férfival. A neve József volt, Dávid házából, a szűz neve meg Mária. Bement hozzá az angyal, és így szólt: „Üdvözlégy, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled.”

Titkainak erdeje, melyekben Isten rejti el igazságát, hogy aki keres, rátalálhasson, de rejtve maradjon azok szeme elől, kik magukkal elteltek. Így olvasom most e mondatot is: „a törvény alattvalója lett, hogy azokat, akik a törvény alatt voltak, megváltsa”. Ahol a törvény, hogy bár Isten volt, mégis asszonytól született, ami önmagában is, már titok. Megérteni emberi ésszel, csupán embernek adott értelemmel nem lehet, ehhez is kell már a kegyelem, mely hitet táplál.

Azzal, hogy Pál azt mondja, hogy megváltani jön, bennünket, a törvény alól, azt kell értenem, hogy bár testbe szorult vagyok, anyától – földi természettel – bűnre esendőn, mégis, Isten távlatot ad: remélhetek az örökkévalóság, a testtől idegen természet örökségében! Bírhatom-e annak gazdagságát felfogni, értékelni magam számára, ki test, anyag vagyok, és ennek az anyagi világnak a természetét bírom csak uralni, ha bírom! Mert még ez is - úgy szólván – terhesnek tűnik, felfoghatatlan értékmezőnek, melyben elveszni érzem magam. De pontosan akkor érzem ezt, mikor elveszítem kapcsolatomat a természetfölötti, az Istenhez tartozásomat. Amikor úgy érzem, hogy lebegek, mert még a világ teremtett mindenségét sem bírom megragadni, mert akkora gazdagság, olyan mérhetetlen sokféleség, olyan szerteágazó sokszínűség, a tudomány és ismeret, a távolság – mélység és magasság, szélesség -, és mindennek bennem rejtőzködő esszenciája, ami annyira érthetetlen, hogy lépten nyomon csodálatot ébreszt számomra. De a csodálat is olyan kápráztató, hogy már bűneimmel kell behatárolnom magam, hogy kapaszkodókra leljek, amikkel behatárolva magam, végül oda nyújthassam kezem, és mondhassam: Istenem, Te ments meg szabadságomtól, mert beleveszni látszom, nem vagyok képes benne eligazodni. És akkor, mikor eljutok Hozzá, a Fiú által, Aki végre valaki olyan, aki hasonlít rám, mégis több nálam, mert ilyeneket mond: „senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, s az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú kinyilatkoztatja.” [Mt 11,27], rátalálok az Asszonyra – kitárt kezeivel rám tekint, és úgy szólít meg: én vagyok, aki „Anyja vagyok a szép szeretetnek” -, kit látván, én is így kiálthatok: „Boldog a méh, amely kihordott, és az emlő, amelyet szoptál!” [Lk 11,27]. Mert Mária vezet el, és teszi kezemet kezébe, annak, akinek már tudom én is mondani Mártával: „Igen, Uram, hiszem, hogy Te vagy a Messiás, az Isten Fia, aki a világba jön.” [Jn 11,27]. Azzal a hittel, hogy Benne van örök létem titka, élhetek úgy, hogy hiszem szavait, és ez elég ahhoz, hogy életem legyen a test halálát követően is! A titok már nem az többé, létezésem nem csupán egy veszendő valóság, hanem csak csupán előképe annak, ami örökségemként előkészítve vár. Így lesz, e világ minden csodája már érthető valósággá, a teremtés részévé úgy, ahogy magam is, aki legalább annyira csodálatot keltek magam számára is, de hálára ébreszt teremtőm iránt, hogy vagyok, lehetek tudatos, szándékolt tervében, mely örökkévalóságának részévé lehet. Lehetek!

Áldott legyél Istenem! Nem csak a szavaim által, hanem gyarló, esendő életem által is, melyet eléd teszek, hogy Te tisztíts meg, hogy Benned váljak akaratod, szándékod, terved őszinte, valóságos részévé, melyet már magam is akarok, megengedve, hogy bennem Te akarj létezővé lenni! Ámen