Elképzelem Jézus tekintetét
Neh 2,1-8 - Niszán havában történt, Artaxerxész királynak huszadik esztendejében, hogy egyszer éppen bor volt előtte, s én fogtam a bort és odanyújtottam a királynak. Közben bágyadtnak tűnhettem fel előtte, mert így szólt hozzám a király: „Miért olyan szomorú az arcod? Tudtommal nem vagy beteg. Ok nélkül azonban ez nincsen! Szívedet, nem tudom milyen, de valami bánat emésztheti.” Erre nagyon megijedtem, és azt mondtam a királynak: „Örökké élj, ó király! Hogyne lenne szomorú az arcom, amikor a várost, atyáim sírhelyét lerombolták, kapuit pedig tűz emésztette meg.” Erre így szólt a király: „Mi volna a kívánságod?” Én ekkor a menny Istenéhez fohászkodtam és így szóltam a királyhoz: „Ha jónak látja a király és ha kegyben van előtted a te szolgád, küldj el engem Júdába, abba a városba, ahol atyáim sírja van, hogy újra felépíthessem azt.” Erre azt kérdezte tőlem a király meg a királyné, aki mellette ült: „Mennyi időt venne igénybe utad, és mikor térnél vissza?” Amikor megmondtam neki az időt, beleegyezett és elbocsátott. Majd így szóltam a királyhoz: „Ha jónak látja a király, adjon nekem írásokat a folyamon túli terület helytartóihoz, hogy adjanak kíséretet mellém, amíg Júdába nem érek, valamint levelet Ászáfhoz, a királyi erdőség felügyelőjéhez: bocsásson rendelkezésemre fát, hogy gerendával láthassam el a templom várának kapuit, a városfalakat és a házat, amelybe be fogok lépni.” A király megadta, mivel Istenem jóságos keze volt rajtam.
Lk 9,57-62 - Amint mentek az úton, valaki azt mondta neki: „Követlek téged, bárhová mész!” Jézus azt felelte neki: „A rókáknak odújuk van, az ég madarainak pedig fészkük, az Emberfiának azonban nincs hová lehajtania a fejét.” Egy másiknak ezt mondta: „Kövess engem!” Az így felelt: „Uram! Engedd meg, hogy előbb elmenjek, és eltemessem apámat!” Jézus ezt válaszolta neki: „Hagyd a holtakra, hadd temessék el halottaikat; te pedig menj, hirdesd az Isten országát!” Egy másik is szólt neki: „Uram! követlek; de engedd meg, hogy előbb búcsút vegyek házam népétől!” Jézus azt felelte neki: „Aki kezét az ekére teszi és hátra tekint, nem alkalmas az Isten országára.”
Elképzelem Jézus tekintetét, amiben története, a megtörténtek elnehezülnek, de a várható események még nagyobb súllyal vegyülnek már. Ez ad szavaihoz szikár, határozott realizmust. Kik vele voltak érezhették, megérezhették, hogy valami nagy dolog fog történni Jeruzsálemben, talán ember feletti dologra készül.
Aki késznek mutatkozik arra, hogy kövesse őt, azt kijózanítani igyekszik, nehogy csalódást okozzanak számára majd az események. A másikon talán látja, hogy mennyire nem érti a helyzetet, mennyire naiv, vagy idealistán áll hozzá a helyzethez, ezért bíztatja követésre. És bizony annak szüksége is van rá, hogy kijózanodjon, hogy Jézus szavaival felvilágosítsa; másról van szó, mint amit érez. Amit lát, annak higgyen, és arról tegyen tanúságot, ne arról, amit gondol. A következő intelme szinte fájdalmasan sürget, az idő múlását és az események sodrását elkerülni nem szabad, érteni kell, mi a fontosabb, mire kell koncentrálni.
Kicsit később, mikor egy asszony így kiált fel: „Boldog a méh, amely kihordott, és az emlő, amelyet szoptál!”, Jézus kiigazítja: „Hát még azok milyen boldogok, akik hallgatják az Isten szavát, és meg is tartják!” [Lk 11,27-28]. Jézus értelmezésében a boldogság – ahogy a szeretet sem – nem érzelmi töltés, hanem lelki állapot, melyet azzal lehet elérni, hogy szilárdan kitartunk – még ha pillanatnyilag nem használ is nekem – az igazság mellett, mely nem a magunk igazsága, és nem kényünket, kedvünket szolgálja. Az Istenre összpontosított lét formája az, amikor meghatározója döntéseimnek nem az, hogy mi jó nekem, hanem, mi az, mi Isten dicsőségére való!
Bár tudnánk mindig jó döntéseket hozni, bárcsak tudnék, Istenem, kedvedben járni! De, mert tudom, hogy nem sikerül, köszönöm, hogy Te már a szándékomat is sokra értékeled! Ezért dicsérlek, áldalak, és magasztallak jóságodért! Ámen
