Tulajdonképpen, hogy kell értelmezni az istenfélelmet?

1Tim 6,2c-12 - Akiknek hívő uruk van, ne vegyék őket kevésbé komolyan, azzal az ürüggyel, hogy azok testvérek, sőt éppen azért szolgáljanak nekik jobban, mert hívők, a szeretet és a jótétemények részesei. Ezeket tanítsd, ezekre ints! Aki másként tanít, s nem tartja magát a mi Urunk Jézus Krisztus egészséges igéihez és az istenfélelemmel összhangban levő tanításhoz az önhitt, nem tud semmit, a szőrszálhasogatás és a szócséplés betege, ebből pedig irigykedés, veszekedés, káromlás, rosszakaratú gyanúsítás fakad, a megbomlott elméjű, az igazságtól megfosztott, az istenfélelmet jövedelmi forrásnak tekintő emberek torzsalkodása. Az istenfélelem természetesen igen előnyös, ha megelégedés kíséri. Mert semmit sem hoztunk magunkkal a világra, és el sem vihetünk semmit. Ha tehát van ennivalónk és ruházatunk, elégedjünk meg azzal. Mert akik gazdagok akarnak lenni, kísértésbe esnek, kelepcébe, sok haszontalan és káros kívánságba, amelyek pusztulásba és romlásba döntik az embert. Minden bajnak gyökere ugyanis a kapzsiság: jó néhányan, akik hozzá szegődtek, eltévelyedtek a hittől, és sok gyötrelmet okoztak maguknak. De te, Isten embere, menekülj ezektől a dolgoktól: igazságra, vallásosságra, hitre, szeretetre, béketűrésre, szelídségre törekedj. Harcold a hit jó harcát, szerezd meg az örök életet, amelyre meghívást kaptál, s amelyre számos tanú előtt letetted az igaz hitvallást.

Lk 8,1-3 - Történt azután, hogy bejárta a városokat és a falvakat, prédikálta és hirdette az Isten országát. Vele volt a tizenkettő, és néhány asszony, akiket meggyógyított a gonosz lelkektől és a betegségekből: Mária, akit Magdolnának hívnak, akiből hét ördög ment ki, és Johanna, Kúzának, Heródes helytartójának a felesége, valamint Zsuzsanna, és sokan mások, akik segítették őt vagyonukból.

Tulajdonképpen, hogy kell értelmezni az istenfélelmet? Azt mondja erről a Katolikus lexikon, hogy „természetes erény, az értelem meghajlása”. Ha az értelem meghajlása, akkor nem lehet más, mint kegyelem, mely abból a szeretetből táplálkozik, mely Isten önmaga, Aki belém oltotta szeretetét. Talán pontosan azért, hogy a kapzsiságtól megóvjon, elrettentsen. Hogy ragaszkodni merjek az igazsághoz, vallásosságomhoz, hitemhez, béketűréshez, szelídséghez, ami mindegyik a szeretet működése bennem és rajtam. De, azt is elárulja Pál, hogy ez nem természetesen működő dolog, azért küzdenem – harcolnom kell, a hit erejével, az örök élet elnyeréséig, szakadatlanul, és lankadatlanul. Nem engedve magamnak, hogy hitem csüggedővé legyen. Az Ember tudatosságra van „ítélve”. Nem lehetek olyan, mint az állat, aki csak úgy, az ösztönösségével elvan, felelősség, és következmény nélkül!

Bár, „semmit sem hoztunk magunkkal a világra, és el sem vihetünk semmit”, azért át kell mennünk a változáson, ami a születés semmi voltától, a megsemmisülés tárgyi voltáig meghatároz, és ez az idő alatt személyiséggé formál, alakít – kell, hogy alakítson. „Ne félj, mert megváltalak; neveden szólítalak: az enyém vagy.” [Iz 43,1]. „Neked adom az elrejtett kincseket, és a rejtekhelyek gazdagságát, hogy megtudd: Én vagyok az Úr, Izrael Istene, aki neveden szólítalak.” [Iz 45,3]. Meg kell ismernem, tudatosulni kell bennem, hogy van egy Istenem, akihez tartozom, aki teremtőm, és szerető Atyám, Aki megteremtett, és mindent megalkotott, hogy én itt, ebben az ideiglenes időmben boldogulhassak, de nem önmagamért, hanem az Ő dicsőítésére, amiért cserében Vele örök lét várományosa lettem! Ez természetem csodája, amihez látszólag semmi közöm, csak akkor értem meg, ha merek erről tudatosan, kényszer nélkül, szabad akaratomból eltűnődni, és magam értékévé fogadni.

Tárd szét karod Uram, hadd fussak belé! El ne tévedjek, meg ne részegedjek, bódulatomban e jó hír elfogódottá, önteltté ne tegyen! Add meg nekem, bűnös szolgádnak! Ámen