El tudom-e képzelni

Szám 21,4-9 - Aztán elindultak a Hór hegyétől a Vörös-tenger felé vivő úton, hogy megkerüljék Edom földjét. A nép azonban unni kezdte az utat meg a fáradságot és Isten és Mózes ellen lázadt: „Miért hoztál ki minket Egyiptomból, hogy meghaljunk a pusztában? Nincsen kenyér, nincsen víz, undorodik már a lelkünk ettől a felette sovány eledeltől.” Rábocsátotta ezért az Úr a népre a tüzes kígyókat, s azok sokat halálra martak közülük. Erre elmentek Mózeshez és azt mondták: „Vétkeztünk, mert az Úr ellen és te ellened szóltunk; könyörögj, hogy vegye le rólunk ezeket a kígyókat!” Könyörgött is Mózes a népért, mire az Úr így szólt hozzá: „Készíts egy rézkígyót és tedd ki jelül: amelyik megmart feltekint rá, az életben marad.” Csinált tehát Mózes egy rézkígyót és kitette jelül: a megmartak, ha feltekintettek rá, meggyógyultak.

vagy

Fil 2,6-11 - aki isteni mivoltában nem tartotta Istennel való egyenlőségét olyan dolognak, amelyhez mint zsákmányhoz ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette önmagát, szolgai alakot vett fel, és hasonló lett az emberekhez, külsejét tekintve úgy jelent meg, mint egy ember. Megalázta magát, engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta őt, és olyan nevet adott neki, amely minden más név fölött van, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd az égben, a földön és az alvilágban, és minden nyelv vallja [Iz 45,23], hogy „Jézus Krisztus az Úr!” az Atyaisten dicsőségére.

Jn 3,13-17 - Senki sem ment föl a mennybe, csak az, aki a mennyből jött le: az Emberfia. Ahogyan Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy kell majd az Emberfiának is fölemeltetnie, hogy mindannak, aki hisz, örök élete legyen őbenne.” Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy mindaz, aki őbenne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte Isten a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön általa a világ.

El tudom-e képzelni, hogy egy ország elöljárója annyira megalázza magát, hogy az ország legszegényebb emberével vállalna közösséget egy életen át? Képtelenségnek tartom. Két részről is. Én magam képtelenségnek tartom, hogy ezt egy vezető magára vállalná – úgy, mint egyszerű földi halandó; de másrészről, egy mai kormányfő, vagy király részéről sem tudom elképzelni, hogy erre vállalkozna. Talán azért, mert annyira egyik sem bízik magában, hogy a hatalmát még úgy is képes lehetne megőrizni, ami önbizalom hiánya, és egyben, nem bízik ennyire a népben sem. Kinevetnénk, hiteltelenné válna? Nem érdemének tekintenénk, hanem együgyűségnek?  

Isten nem tétovázott, nem mérlegelte, hogy mit szól tettéért az Ember, hogy mire tartja érte Őt. Addig rejtve volt, csak üzengetett, angyalokat, prófétákat választott magának, akiken keresztül üzent az Embernek, vagy jeleket generált – csodákat tett, amivel felhívta magára a figyelmet, hogy Van, Létezik, számoljon vele az Ember! Mikor mindezekkel az Embert képtelen volt meggyőzni arról, hogy szeretettel van iránta, azt tette, amivel megdöbbentette, megdöbbentethette, magára vonni bírta az Ember figyelmét: akit már képtelen volt magához vonzani, mert eluralkodott rajta a hiúság, a gőg; vele, teremtményével tette magát hasonlóvá, egyenlővé a szemében, egy lett közülünk. Ki kereszten függ, az a legmegalázottabb. Ami azt is jelenti, hogy az az Ember, akiben még élt az önismeret pislákoló őszintesége, és még bűntudatot érzett Istene iránt, még az is meghökkenjen: >>Hát Isten sem különb nálam? Isten is olyan gyarló, mint én?<< Lehetett ez a gondolata az Embernek, de csak egy időre, míg a halálból fel nem támadt, és Isten azt az embert, kit Fiaként ismert, fel nem magasztalta. Meg nem dicsőítette, jelet adva, hogy szeretete az Ember iránt végtelen irgalommal tejes, üdvösségre „ítéli” kiengesztelődésén keresztül! Amire csak Isten képes, csak általa lehetséges, hogy örök életre vezesse, juttassa az Embert! A legnagyobb, amire Ember érdemtelenül, de eljuthat, az az, amit Isten készít a számára. Persze, mondhatjuk, hogy na és, én nem arra vágyom, hanem arra, hogy ebben az életben mindent, minden képtelenséget elérjek, és nekem legyen mindenből a leg, ne neked. Igaz, ha ezt végig gondolom, talán, mire végig gondolom, már nem is vagyok. Akkor mire is vágyom? Mit ér az, amire vágyom? Igen, elpirulok, hogy milyen oktalanság az, amit szemem elé álmodok. Szégyen tölt el, és ráébredek, hogy megint rossz úton vagyok, rossz szerencseszámot játszottam meg, ami azt jelenti, hogy így, csak vesztes lehetek. És a korházi ágyon – ha még kapok rá egy esélyt – eldönthetem: Uram, legyen a Te akaratod szerint, tegyél velem úgy, ahogy Te jónak látod. Én, ember vagyok, szűken látok, már magam elé sem ,hát még magam mögé. Legyen úgy az élet, ahogy Te tervezed, akkor biztosan úgy lesz, ahogy az nekem jó lehet, még akkor is, ha most még nem látom be! Ámen