Kinek dolgai az enyémek?
Szám 20,1-13 - Az első hónapban aztán eljutottak Izrael fiai az egész közösséggel együtt a Szín-pusztába és Kádesben telepedett meg a nép. Ott meghalt Mirjám és ugyanott el is temették. Mivel pedig nem volt vize a népnek, egybegyűltek Mózes és Áron ellen, s pörölni kezdtek és azt mondták: „Bárcsak elvesztünk volna akkor, amikor testvéreink, az Úr színe előtt! Miért hoztátok ki az Úr gyülekezetét ebbe a pusztába, hogy meghaljunk mi is, jószágaink is? Miért hoztatok fel minket Egyiptomból, s vezettetek erre a felette rossz helyre, amelyet bevetni nem lehet, amely nem terem sem fügét, sem szőlőt, sem gránátalmát, sőt még csak ivóvize sincsen?” Erre Mózes és Áron otthagyták a közösséget és bementek a szövetség sátrába, s arcukkal a földre borultak, és megjelent nekik az Úr dicsősége. Az Úr így szólt Mózeshez: „Vedd a botot és gyűjtsd egybe, te, meg Áron bátyád, a népet és szóljatok előttük a sziklának, s az vizet fog adni. Ha aztán így vizet fakasztottál a sziklából, ihat az egész közösség és jószága.” Fogta tehát Mózes az Úr színe előtt levő botot, amint parancsolta neki, s egybegyűjtötte a népet a szikla elé és azt mondta nekik: „Halljátok, ti lázadók s hitetlenek! Fogunk-e tudni vizet fakasztani nektek ebből a sziklából?” Azzal felemelte Mózes a kezét, ráütött kétszer a bottal a sziklára és bőséges víz fakadt, úgy, hogy ihatott a nép és jószága. Azt mondta erre az Úr Mózesnek és Áronnak: „Mivel nem hittetek nekem, s így nem bizonyítottatok engem szentnek Izrael fiai előtt, nem viszitek be a népet arra a földre, amelyet nekik adok.” - Ez a Pörölés-vize: ott pöröltek Izrael fiai az Úr ellen, s ő ott bizonyította be rajtuk szentségét.
Mt 16,13-23 - Amikor Jézus Fülöp Cézáreájának vidékére ment, megkérdezte tanítványait: „Kinek tartják az emberek az Emberfiát?” Ők ezt felelték: „Egyesek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, mások meg Jeremiásnak, vagy egynek a próféták közül.” Erre megkérdezte őket: „És ti kinek tartotok engem?” Simon Péter válaszolt: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.” Jézus azt felelte neki: „Boldog vagy, Simon, Jónás fia! Mert nem a test és vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én Atyám, aki a mennyekben van. És mondom neked: Te Péter vagy, és én erre a kősziklára fogom építeni egyházamat, s az alvilág kapui nem vesznek erőt rajta. Neked adom a mennyek országának kulcsait. Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyekben is, és amit feloldasz a földön, föl lesz oldva a mennyekben is.” Ezután meghagyta a tanítványoknak, hogy senkinek se mondják el, hogy ő a Messiás. Ettől az időtől kezdte Jézus jelezni a tanítványainak, hogy Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, főpapoktól és írástudóktól, meg kell, hogy öljék, és harmadnapra föl kell támadnia. Péter erre félrehívta őt, és kezdte lebeszélni: „Távol legyen ez tőled, Uram! Ez nem történhet meg veled.” Ő azonban elfordult és azt mondta Péternek: „Távozz előlem, Sátán! Botrány vagy nekem, mert nem Isten dolgaival törődsz, hanem az emberekével!”
Kinek dolgai az enyémek? Lám utamra állít Isten, és én bizonytalankodom! Tegnap még a bizalomról beszéltem, ma már hitemet keveslem, holnapra rá kell döbbennem arra, hogy Istenben kételkedésem a Sátán mesterkedése. Botránnyá teszem meghívásomat? Milyen jogon teszem ezt, és miért teszem ezt? Miben és kiben remélhetek, ha nem Istenben, Aki belém lát, kegyelmével akar bírni gyengeségemen! Erőtlen vagyok az igazságra, akkor Neki kell adnom, Rá kell bíznom gyengeségemet, hogy Ő lehessen erősségemmé. Mi formaság, az e világ erőtlensége miatt szükséges, ám, ami a tartalom, az Istentől a kegyelem, mely az üdvösséget szolgálja. És nem csupán az enyémet, hanem azokét is, kik Isten szeretetében akarnak élni, megélni, sőt: örökké élni. Tobzódni a szeretetben. Cantalamessa mondja: „A kegyelemnek köszönhetően a „túlvilág” nekünk egy „bennünk lévő világ”. Itt, a jelenben, a kegyelem által kezdődik már örökéletünk. Ezt a meggyőződést újjá kell élesztenünk keresztény népünkben, magunkban!
Istenem, ne hagyj elveszni! Te birtokolj engem. Ámen
