Számunkra sokszor elképzelhetetlen körülmények között közelít hozzánk az Úr!
Szám 12,1-13 - Ekkor Mirjám és Áron Mózes ellen beszéltek az ő etióp felesége miatt és azt mondták: „Hát csak Mózes által szólt az Úr? Nemde, hozzánk is éppen úgy szólt!” Amikor az Úr ezt meghallotta - Mózes ugyanis szelídebb férfi volt minden embernél, aki a földön lakott -, azonnal szólt hozzá meg Áronhoz és Mirjámhoz: „Menjetek ki csak ti hárman a szövetség sátrához.” Amikor aztán kimentek, leszállt az Úr egy felhőoszlopban, megállt a sátor ajtajában és szólította Áront meg Máriát. Amikor odamentek, azt mondta nekik: „Halljátok beszédem! Ha valaki közületek prófétája az Úrnak, annak látomásban jelenek meg vagy álomban szólok. Ám Mózes, az én szolgám nem ilyen: ő az én egész házamban meghitt, mert vele szemtől szembe beszélek, s ő nyíltan, nem rejtélyekben és jelképekben látja az Urat. Miért nem féltetek tehát gyalázni szolgámat, Mózest?” Aztán haragra gerjedve irántuk, elment. Amint pedig eltávozott a felhő, amely a sátor felett volt, íme, Mirjám úgy fehérlett a leprától, mint a hó. Amikor Áron rátekintett és látta, hogy lepra öntötte el, azt mondta Mózesnek: „Kérlek, uram, ne ródd fel nékünk ezt a bűnt, amelyet esztelenül elkövettünk, ne legyen ez olyan, mint a halott, s mint az idétlen magzat, amelyet anyja méhe elvetél: íme, már fél testét megemésztette a lepra.” Erre Mózes az Úrhoz kiáltott: „Isten, kérlek, gyógyítsd meg őt!”
Mt 14,22-36 - Ezután mindjárt megparancsolta a tanítványoknak, hogy szálljanak bárkába, és menjenek előtte a túlpartra, amíg ő elbocsátja a tömeget. Miután elbocsátotta a tömeget, egyedül fölment a hegyre imádkozni. Amikor beesteledett, még mindig egyedül volt ott. A bárka pedig már sok stádiumnyira volt a parttól, hányták-vetették a hullámok, mert ellenszél volt. Éjjel pedig, a negyedik őrváltás idején odament hozzájuk a tengeren járva. Amikor a tanítványok meglátták őt, amint a tengeren jár, megrettentek és azt mondták: „Kísértet!”, és félelmükben kiáltozni kezdtek. Jézus azonban mindjárt szólt nekik: „Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!” Péter így válaszolt neki: „Uram, ha te vagy, parancsold, hogy hozzád menjek a vízen.” Ő azt mondta: „Gyere!” Péter kiszállt a bárkából, elindult a vízen és Jézushoz ment. Mikor azonban látta az erős szelet, megijedt, merülni kezdett, és felkiáltott: „Uram! Ments meg engem!” Jézus azonnal kinyújtotta a kezét, megragadta őt és azt mondta neki: „Te kishitű! Miért kételkedtél?” Amikor beszálltak a bárkába, elállt a szél. Akik a bárkában voltak, leborultak előtte, és azt mondták: „Valóban Isten Fia vagy!” Átkeltek a tavon és Genezáret földjére jutottak. Amikor annak a helynek a lakosai felismerték őt, üzentek az egész környékre, odahozták hozzá mindazokat, akik betegek voltak, és kérték őt, hogy legalább a ruhája szegélyét érinthessék. Akik csak megérintették, meggyógyultak.
Számunkra sokszor elképzelhetetlen körülmények között közelít hozzánk az Úr! És akkor, mi nem értjük, hogy szólít: „Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!” Ez a bizalom, ami kenyerünk kéne, hogy legyen! Már egyáltalán ahhoz, hogy észrevegyük, hogy közelít hozzánk! Miért megy ez, olyan nehezen a számunkra?
Talán mert még nem jutottunk el oda, hogy kibírjuk mondani – hittel, meggyőződéssel, szelíden, de hűséggel: „Valóban Isten Fia vagy!” Ezen a megtérő felismerését értem, aki döbbenten áll meg Jézus előtt, a felismerés megrázó ámulatával. Amikorra már nem marad ellenérv, vagy kétség. Csak a pironkodás, hogy eddig, hogy nem értettem, hittem és láttam! És ebben a helyzetben nem számít az ember bűne, bűnössége. egyedül csak az a számít, hogy észrevegyem, hogy Isten szeret! És Őt, ebben a szeretetében nem gátolja meg az sem, hogy én folyamatosan tiltakozom, elutasítom, vagyis vétkezem, ellene, Aki vétekimet is javamra akarja változtatni, értem valókká akarja tenni!
Ha ezt sem értem, akkor pontosan itt van az ideje annak, hogy végre elcsendesedjek, megnyugodjak Benne, hogy végre módot találjak arra, hogy cselekvő létét felfedezzem magamon.
Uram, ne hagyj békét nekem szereteteddel! Ámen
