A legmélyebb szomorúság válhat örömmé
ApCsel 18,9-18 - Az Úr pedig azt mondta éjjel látomásban Pálnak: „Ne félj, csak beszélj és ne hallgass, mert én veled vagyok. Senki sem fog hozzád nyúlni, hogy ártson neked, mert sok népem van nekem ebben a városban.” Ott maradt tehát egy évig és hat hónapig, s közben tanította nekik az Isten igéjét. Egyszer azonban, amikor Gallió volt Akhája prokonzula, a zsidók egy akarattal rátámadtak Pálra. Odavitték az ítélőszékhez, és azt mondták: „Ez törvényellenes istentiszteletre beszéli rá az embereket!” Mielőtt azonban Pál szóra nyitotta volna száját, Gallió így szólt a zsidókhoz: „Zsidó férfiak! Türelemmel lennék hozzátok annak rendje s módja szerint, ha csakugyan valami törvénytelenségről vagy nagyon gonosz bűntettről volna szó. De ha tanításról, nevekről és a ti törvényetekről folyik a vita, intézzétek el magatok. Ezekben én nem akarok bíró lenni.” S elűzte őket az ítélőszéktől. Erre mindnyájan megragadták Szosztenészt, a zsinagóga elöljáróját, és megverték az ítélőszék előtt, de Gallió ezzel sem törődött semmit. Pál pedig még jó ideig ott maradt, aztán búcsút vett a testvérektől. Miután Kenkreában megnyíratta a fejét - fogadalma volt ugyanis -, elhajózott Szíriába, és vele ment Priszcilla és Akvila is.
Jn 16,20-23a - Bizony, bizony mondom nektek, hogy ti sírtok majd, és jajgattok, a világ pedig örvendeni fog. Ti szomorkodtok majd, de szomorúságotok örömre fordul. Az asszony is, amikor szül, szomorkodik, mert eljött az ő órája; amikor azonban megszülte a gyermeket, már nem emlékszik a szorongatásra az öröm miatt, hogy ember született a világra. Most ti is szomorkodtok, de újra látlak majd titeket, a szívetek örülni fog, és örömötöket nem veszi el tőletek senki. S azon a napon már semmit sem kérdeztek tőlem. Bizony, bizony mondom nektek: Amit csak kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek.
A legmélyebb szomorúság válhat örömmé, szívbéli örömmé, melyet már többé senki sem vehet el tőlünk, mondja Jézus tanítványainak. Akkor, talán nekem is szól. De ne tévesszen meg a világ öröme, mely csalóka öröm, kárörvendő öröm, így nem lehet örökéletű, hiszen a gonoszság táplálta öröm az! Meg kell engednem magamnak, sőt, el kell fogadnom, és szabad, hogy átjárjon a szomorúság, de el kell tudnom viselni, abban a meggyőződésben, hogy ezt a szomorúságomat elengedhetem majd, mert fel akarja váltani az a végtelen öröm, mely örökké tartó lehet. De éppen ezért kell tűrnöm a szomorúságot, mely egy alagút - sötét, és talán félelmetes is, sőt, talán nem látom a végét, mert magamba zárkóztam, és nem engedem, hogy a kegyelem átsüssön a reménytelenségemen, ami szorongat, és még inkább magamba akarja kényszeríteni a fájdalmat, a szomorkodást. Tudnom kell, hogy hitemből remény fakad, mely éltető remény, és átvezet a legsötétebb reménytelenségen is, hogy végül fényre juthassak, mely a Lélek lángnyelvének fényességéből táplálkozik, és melegségével átsüt, hogy lelkem soha ki ne hűljön. A hallgatás, a süketítő csend se legyen lélektelen, Krisztus soha nem hagy el, magamra. Már tudom, mert eljött, és elmondta, hogy előbb volt mindennél, és a végzetig előttem jár, és a végén is elém siet, hogy ott átöleljen, üdvözöljön, és üdvözítsen!
Istenem, szeretetedben megmaradni, vajúdásomban is reménykedni, adj oly erős hitet nekem, mely végső örömömben éltetővé lehessen! Ámen
