Nagyon személyes az Isten!

ApCsel 2,14.22-28 - Akkor Péter, aki a tizeneggyel ott állt, felemelte szavát, és beszédet intézett hozzájuk: „Zsidó férfiak, és Jeruzsálem összes lakója! Tudjátok meg ezt, s halljátok szavamat! Izraelita férfiak, halljátok ezeket a szavakat: ti a Názáreti Jézust, azt a férfiút, akit Isten igazolt előttetek erőkkel, csodákkal és jelekkel, amelyeket, mint ti is tudjátok, Isten általa művelt közöttetek, ezt az embert istentelenek keze által felszegezve megöltétek, miután Isten elhatározott terve és előretudása szerint átadatott. Isten azonban föloldozta a halál bilincseit, és föltámasztotta őt, amint lehetetlen is volt, hogy azok fogva tartsák, mert Dávid róla mondja: „Magam előtt látom az Urat mindenkor, mert jobbomon áll ő, hogy meg ne inogjak. Ezért örvend a szívem, és ujjong a nyelvem, sőt testem is békében nyugszik el, mert nem hagyod lelkemet az alvilágban s nem engeded, hogy Szented rothadást lásson. Megmutatod nekem az élet útját, és színed előtt örömmel töltesz el engem” [Zsolt 16,8-11].

1Pét 1,17-21 - És ha Atyának hívjátok azt, aki személyválogatás nélkül ítél kinek-kinek cselekedete szerint, járjatok félelemmel zarándokságotok idején, tudva, hogy nem romlandó ezüstön vagy aranyon történt a megváltásotok az atyáitoktól rátok hagyományozott hiú életmódotokból [Iz 52,3], hanem a szeplőtlen és érintetlen Báránynak, Krisztusnak drága vérén, akit az Atya ugyan a világ alkotása előtt szemelt ki, de az utolsó időben jelentett ki tiértetek. Általa hisztek Istenben, aki őt feltámasztotta halottaiból, és dicsőséget adott neki, hogy Istenben legyen a hitetek és reményetek.

Lk 24,13-35 - Aznap ketten közülük egy Emmausz nevű helységbe mentek, amely Jeruzsálemtől hatvan stádium távolságra volt, s beszélgettek egymással mindarról, ami történt. Miközben beszélgettek és tanakodtak, egyszer csak maga Jézus közeledett, és csatlakozott hozzájuk. De a szemüket akadályozta valami, hogy fel ne ismerjék. Megszólította őket: „Miről beszélgettek egymással útközben?” Ők szomorúan megálltak. Az egyik, akinek Kleofás volt a neve, azt felelte: „Te vagy az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudod, mi történt ott ezekben a napokban?” Ő megkérdezte tőlük: „Micsoda?” Azt felelték: „A Názáreti Jézus esete, aki tettben és szóban hatalmas próféta volt Isten és az egész nép előtt. A főpapok és a főembereink azonban halálos ítéletre adták, és megfeszítették őt. Pedig mi azt reméltük, hogy ő fogja megváltani Izraelt. Azonfelül ma már harmadik napja, hogy ezek történtek. De néhány közülünk való asszony is megzavart bennünket, akik hajnalban a sírnál voltak, s mivel nem találták a testét, visszajöttek azzal a hírrel, hogy angyalok jelenését is látták, akik azt mondták, hogy él. Társaink közül néhányan a sírhoz mentek, és úgy találták, ahogy az asszonyok mondták, de őt magát nem látták.” Erre ő azt mondta nekik: „Ó, ti oktalanok és késedelmes szívűek arra, hogy elhiggyétek mindazt, amit a próféták mondtak! Hát nem ezeket kellett elszenvednie a Krisztusnak, hogy bemehessen dicsőségébe?” És kezdve Mózesen és valamennyi prófétán, mindent megmagyarázott nekik, ami az Írásokban róla szólt. Mikor odaértek a faluhoz, ahová mentek, úgy tett, mintha tovább akarna menni. De marasztalták: „Maradj velünk, mert esteledik, és lemenőben van már a nap!” Bement hát, hogy velük maradjon. Amikor asztalhoz ült velük, fogta a kenyeret, megáldotta, megtörte, és odanyújtotta nekik. Ekkor megnyílt a szemük, és felismerték, de ő eltűnt a szemük elől. Ők pedig így szóltak egymáshoz: „Hát nem lángolt a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton, és feltárta előttünk az Írásokat?” Még abban az órában útrakeltek, és visszatértek Jeruzsálembe, ahol egybegyűlve találták a tizenegyet és a velük levőket. Azok elmondták: „Valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak!” Erre ők is elbeszélték, ami az úton történt, és azt, hogy hogyan ismerték fel őt a kenyértöréskor.

Nagyon személyes az Isten! Ahogy Jézus Krisztusban az, úgy bennünk is az akar lenni! Jézus Krisztus által, akit feltámasztott már, minden igaz előtt, legelsőként, hogy számunkra is érthető legyen a ránk pazarlón kiáradó szentséges kegyelme, végtelen irgalma, csak azért, hogy meggyőzzön bennünket arról, hogy Ő az engem személyesen szerető Isten! De Ő az is, aki Krisztus által azért alapította Egyházát, melyet a Szentlélek erejével tesz egységessé, és mégis személyessé bennünk, hogy megerősítse személyünk szerepét, fontosságát, és Vele való közösségre alkalmasságát. Nem férhet kétség ahhoz, hogy bennünket, bűnösöket hív, fogad személyünkben közösségre! Arra szólít így, hogy ne tiltakozzunk, ne idegenkedjünk a közösségtől, mely az Övé, melyben Neki tartozunk számadással, elszámolással, mit senki más nem vonhat kérdőre, és személyünket így senki sem kérdőjelezhet meg, de annál inkább kötelesek vagyunk egymást az Ő szeretetével szeretni, tisztelni, elfogadni a közösségben, mely általa létező közösség!

Isten bennünk nem vonja kérdőre a bűnt, csak a bűnös embert, hogy miért a bűneim foglalkoztatnak, miért a mások bűne foglalkoztat, miért nem inkább az, hogy engem, és téged, és mindegyikünket mennyire szeret az Isten, Aki számára személyem nem több, és nem kevesebb, mint Te! Hogy számomra se legyél több, és ne legyél kevesebb, mint magam! Így kell szeretnem magamat és téged is Isten szeretetében és Belőle kiáradóan, magamon átengedve a szeretetét, mellyel általam is el akar érni Téged! Így teremtve meg az Ő közösségét bennünk. Misztérium? Addig az, amíg hitemben meg nem engedem magamnak, hogy valóságommá legyen! Mert számomra egyedül a hitem az, ami igazzá tehet, és így velem és általam a világot. Mert Isten velem, Veled, velünk akarja megszentelni a világot, miközben mi megdicsőítjük ebben a világban Őt, az Atyát, Aki mindenben a minden akar lenni! De, csak akkor lehet az, ha bennem lesz Ő dicsőségében teljes, melyre egyben engem is elragad!

E hitben élni lehet üdvösségem, és szentségi életem öröme, mely boldogítani akar, és boldogságot akar szerezni számomra, és velem számodra is.

Uram, Istenem, köszönöm ezt a reggelt, amikor igazságodat kijelented általam, értésemmé teszed, és általam szólsz, hogy megszólított legyek Általad! Legyen áldott a Neved, és legyen dicsőséged általam, melyet vágyok, hogy Veled teljességben elnyerjek, és elnyerjenek szeretteim is, kiket ölelve testben és lélekben lépek eléd ma reggel is, és minden reggel, mit megengedsz nekem, nekünk, hogy szolgáljunk Téged! Ámen