Ne legyünk szemérmesebbek Istennél!
ApCsel 5,17-26 - Felállt ekkor a főpap, és mindnyájan, akik vele tartottak - vagyis a szaddúceusok pártja -, elteltek irigységgel. Elfogták az apostolokat, és a nyilvános börtönbe vetették őket. Az Úr angyala azonban éjjel kinyitotta a börtön ajtaját, kivezette őket, és azt mondta: „Menjetek, álljatok ki és hirdessétek a templomban a népnek a tanítást erről az életről.” Miután ezt hallották, virradatkor bementek a templomba és tanítottak. Mikor megérkezett a főpap és akik vele voltak, összehívták a főtanácsot, vagyis Izrael fiainak összes vénjét, és elküldtek a börtönbe, hogy elővezessék őket. De amikor a szolgák odaértek és kinyitották a tömlöcöt, nem találták ott őket. Visszatértek tehát és jelentették: „A börtönt egész gondosan bezárva találtuk ugyan, az őrök is ott álltak az ajtók előtt, de amikor benyitottunk, senkit sem találtunk ott.” E szavak hallatára a templomőrség parancsnoka és a főpapok megdöbbentek azon, ami történt. Ekkor beállított valaki, és hírül hozta nekik: „Íme a férfiak, akiket börtönbe vetettetek, a templomban állnak és tanítják a népet.” Erre a parancsnok elment a szolgákkal, és erőszak alkalmazása nélkül elhozta őket, mert féltek a néptől, hogy megkövezi őket.
Jn 3,16-21 - Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy mindaz, aki őbenne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte Isten a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön általa a világ. Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, de aki nem hisz, az már ítélet alá esett, mert nem hitt az Isten egyszülött Fia nevében. Az ítélet pedig ez: a világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mivel cselekedeteik gonoszak voltak. Mert mindaz, aki gonoszat tesz, gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, hogy el ne marasztalják a cselekedeteit; de aki az igazságot cselekszi, a világosságra megy, hogy nyilvánosságra jussanak tettei, mert Istenben cselekedte azokat.
Ne legyünk szemérmesebbek Istennél! Aki ki meri jelenteni, hogy szeret, szereti ezt a világot, még akkor is, ha ez a világ megcsalja, megtagadja Őt.
De a nagy dilemmát látszik itt Isten feloldani, könnyítve dolgunkat. Nem az ítéletre helyezi a hangsúlyt, hanem arra a végtelen bőkezű ajándékra, amit készít a számunkra: „azért küldte Isten a Fiút a világba, hogy … üdvözüljön általa a világ”! A hitet készül számon kérni rajtunk; egyedül csak azt? Talán, mert a többi mind a hitünkön múlik! A hit által leszünk igazzá, ahogy tanítja Szent Pál is: „Mi azt valljuk, hogy az ember a hit által válik igazzá, a törvény szerint tettektől függetlenül.” [Róm 3,28] Ebben van igazi szabadságunk! A szeretet szabadsága, hogy egyedül a hit válik mércénkké!
„Aki az igazságot cselekszi, a világosságra megy, hogy nyilvánosságra jussanak tettei, mert Istenben cselekedte azokat.” Az átlátszó, átvilágítható kereszténység ismérve ez, felvállalni tetteinket, melyek hitben fogantak, így nincs titkolni való abban! De vigyázzunk, nem szabad engednünk, hogy eluralkodjon rajtunk a világ megítélése, mely sosem a hit általi ítélet, ellenben a hit köntösébe rejtőzködik, hogy ítéletére feljogosítsa magát. Nem szabad ettől megijednünk, ezért kell, hogy megmaradjunk a magunk közegében, hogy ott nyerjünk bizonyosságot tetteinkre, és biztonságot a hitünkre!
Istenünk, mi a Te ítéletedre vágyunk, és számítunk, Neked megfelelni akarunk tetteinkkel! Nem azt kérjük, hogy Te legyél a magunk ítélete helyett, csak arra kérünk, hogy segíts, hogy mindig képesek legyünk önmagunkkal is őszintének lenni, ne hagyjuk, hogy a világ mondja ki ítéletünket! Te tarts tükröt elénk! Ámen
