Az én Atyám és a ti Atyátok

ApCsel 2,36-41 - Tudja meg tehát Izrael egész háza teljes bizonyossággal, hogy Isten Úrrá és Krisztussá tette őt, azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek!” Amikor ezeket hallották, szívükben megrendültek. Így szóltak Péterhez és a többi apostolhoz: „Mit tegyünk, férfiak, testvérek?” Péter azt felelte nekik: „Tartsatok bűnbánatot, és mindegyiktek keresztelkedjék meg Jézus Krisztus nevében bűneitek bocsánatára; akkor megkapjátok a Szentlélek ajándékát. Mert az ígéret nektek szól, valamint a ti fiaitoknak, és mindazoknak, akik távol vannak [Iz 57,19], de akik közül mindenkit meghív magához a mi Urunk Istenünk.” Számos egyéb szóval is bátorította és buzdította őket: „Mentsétek meg magatokat ettől a gonosz nemzedéktől!” Azok tehát megfogadták szavát és megkeresztelkedtek; körülbelül háromezer lélek csatlakozott aznap hozzájuk.

Jn 20,11-18 - Mária pedig kinn állt a sírnál, és sírt. Amint sírdogált, lehajolt a sírboltba. Két angyalt látott fehér ruhában ülni, az egyiket fejtől, a másikat lábtól, ahol Jézus teste feküdt. Azok megkérdezték tőle: „Asszony, miért sírsz?” Ő azt felelte nekik: „Elvitték az én Uramat, és nem tudom hová tették!” Ahogy ezt kimondta, hátrafordult, és látta Jézust, hogy ott áll, de nem tudta, hogy Jézus az. Jézus megkérdezte tőle: „Asszony, miért sírsz? Kit keresel?” Ő pedig, azt gondolva, hogy a kertész az, ezt felelte neki: „Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nekem, hová tetted, és én elviszem!” Ekkor Jézus megszólította őt: „Mária!” Erre ő megfordult, és héberül így szólt: „Rabbóní!”, ami azt jelenti: Mester. Jézus azonban így szólt: „Ne tarts fel engem, mert még nem mentem fel az Atyához, hanem menj el a testvéreimhez, és mondd meg nekik: Fölmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez.” Mária Magdolna elment, és hírül vitte a tanítványoknak: „Láttam az Urat!”, és hogy ezeket mondta neki.

Az én Atyám és a ti Atyátok, az én Istenem és a ti Istenetek! Akihez felmenni készül Jézus, és Akihez elvezetni akar bennünket Jézus! Ez a feltámadásának az értelme, üzenete, értéke, a számunkra! Erre szól megkeresztelkedésünk, és ezért újítottuk meg Húsvét liturgiájában keresztségi fogadalmunkat. Hogy hitünkben el ne tévedjünk, meg ne tévesszen ez a „gonosz nemzedék”, melyben élnünk muszáj. De, ez a gonosz nemzedék nem kell, hogy elkedvetlenítsen, mindannak ellenére, hogy tisztában vagyunk méltatlanságával, gonoszságával, hitetlenségével, és élhetetlenségével. Attól, hogy ismerjük azt a világot, melyben életünk van, nem kell, hogy azonosuljunk vele, sőt, abban kell, hogy erősítsen bennünket, hogy magunknak kell törődnünk a magunk üdvösségével. Ne számítsunk rá, hogy mások fognak megérteni bennünket. „Ha tehát Krisztussal feltámadtatok, keressétek, ami fönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján.” [Kol 3,1].

A fönn és lenn! Mert amíg lent vagyunk, csak vágyakozhatunk, készülhetünk, kereshetjük igazodásunkat a fent valókhoz, amit, ha elhanyagolunk, el is veszíthetünk; míg, ha törődünk, reménnyel hiszünk abban, hogy megváltásunk nem volt hiábavaló, de értünk és nekünk történt, akkor eljuthatunk Isten szeretetéből és szeretetével arra a teljességre, mit úgy próbálunk a magunk számára érthetővé tenni, hogy azt mondjuk rá, hogy „fönt van”, és az, az Isten országa, melyben elnyerhetjük az örök boldogságot. Mert mi ilyen szentimentálisak, idealisták vagyunk. Aggathat ránk bármilyen jelzőt e világ, mit bánjuk mi, azok csak abban a bizonyosságunkban erősítenek meg bennünket, hogy azért nem ért meg bennünket ez a világ, mert mi nem ebből a világból valók vagyunk. És ez, már bennünket egyáltalán nem zavar, sőt boldogít, hogy több közünk van ahhoz a fent lévőkhöz, mint az idelent valókhoz, melyet elszenvedünk, elviselünk, áldozatunkká nemesítünk, azért, hogy eljuthassunk arra a boldogságra, melyet vágyunk, és remélünk. Mit tudatunkkal is felépítünk magunkban, úgy, hogy törekszünk az Írás szavai által megélni, már ide lent is. Minél inkább törekszünk erre, annál élénkebben válik majd felismerhetővé számunkra, hogy nem vagyunk egyedül, hogy utunkat egyengeti Isten az Ő angyalai által, akiket utunkra küld, hogy kőbe ne üssük a lábunkat! És akkor már egyre lelkesebben, és egyre biztonságosabban fogunk tudni utunkon haladni, melyről észrevesszük már, hogy egyre szűkebb, és egyre határozottabban kirajzolódik az Ő szeretetében.

Istenünk, kérünk Téged, hogy mit remélünk, azt hitünkben erősítsd meg, hogy hitünk általi reményünk eljuttasson a Te szeretetednek teljességére, és ebben se kísértés, se kishitűség, se gőg, se álnokság ne állja utunkat, a Szentháromságos Egy Isten kegyelme által! Ámen