„Adjatok, és adnak majd nektek is”!
Dán 9,4b-10 - A következőképpen imádkoztam az Úrhoz, Istenemhez, és a következő vallomást tettem: „Hozzád könyörgök, Uram, te nagy és félelmetes Isten, aki megtartod szövetségedet és irgalmadat azok iránt, akik szeretnek téged és megtartják parancsaidat! Vétkeztünk, gonoszságot követtünk el, istentelenül cselekedtünk, eltávoztunk és elfordultunk parancsaidtól és végzéseidtől. Nem engedelmeskedtünk szolgáidnak, a prófétáknak, akik nevedben szóltak királyainkhoz, fejedelmeinkhez, atyáinkhoz és az ország egész népéhez. Az igazság a tied, Uram, az arcpirulás pedig, miként a jelen mutatja, a miénk, Júda férfiaié, Jeruzsálem lakóié, egész Izraelé, legyenek bár közel vagy távol, mindazokban az országokban, ahová száműzted őket gonoszságaik miatt, amelyekkel ellened vétkeztek. Uram, az arcpirulás a miénk, királyainké, fejedelmeinké és atyáinké, akik vétkeztek; de a tied, Urunk, Istenünk, az irgalom és a megbocsátás. Mi ugyanis eltávoztunk tőled, és nem hallgattunk az Úrnak, Istenünknek szavára, hogy törvénye szerint járjunk, amit nekünk szolgái, a próféták által adott.
Lk 6,36-38 - Legyetek tehát irgalmasok, mint a ti Atyátok is irgalmas! Ne ítéljetek, és titeket sem fognak elítélni. Ne kárhoztassatok senkit, és benneteket sem fognak kárhoztatni. Bocsássatok meg, és bocsánatot fogtok nyerni. Adjatok, és adnak majd nektek is: jó és tömött, megrázott és túláradó mértékkel adnak majd az öletekbe. Mert amilyen mértékkel mértek, olyannal fognak visszamérni nektek.”
„Adjatok, és adnak majd nektek is”! Mit is? Bocsánatot, megbocsátást, irgalmat, hogy Isten irgalmában lehessen részünk. Nem akármiért kell gyakorolnunk Istenünk irántunk való szeretetét. Mert a szeretet tulajdonképpen legelőször is az, hogy az Embert az ember elfogadja, és el nem utasítja! Mert hiszen honnan tudhatom, hogy a külső mit takar? És ide értem azt, hogy „Amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük!” [Mt 7,12] Ami alatt, most úgy érzek, hogy amit Istennel való kapcsolatomban megélni vágyok, a kiengesztelődést, a bűnbocsánatot, a bizalmat abban, hogy van esélyem a Vele való legszentebb közösségre, azt kell kifejeznem a másik ember felé is: tehát életélményemről, értékítéletemről bizonyosságot kell adnom, de úgy, hogy érezze, hogy őt az övéért nem ítélem meg, azért, mert az övé nem azonos az enyémmel, sőt, nyitottnak lenni arra, hogy a nélkül, hogy megengedném neki azt, hogy cserében engem eltérítsen hitemtől, én Neki hitet adni legyek képes arra, hogy képes lehet rá ő is, hogy megbocsátást nyerhessen Istennél, amire én vagyok számára a bizonyíték. Ez lehet a magam tanúságtétele, mely személyes élménnyé lehet embertársam számára, ha Istennek vagyok elég alázatos, amikor erre hív engem.
Az irgalmasságra, a megbocsátásra, akkor lehetek alkalmas, ha magam bűnbánatban élek, folyamatosan, és Istentől elválaszthatatlanul! Tehát tisztában vagyok bűnösségemmel, vagyis meg sem kísérlem, hogy magamat felmentsem bűneim alól, hanem a bűnbánatban, a szentgyónásban feltárulkozom Isten előtt, átengedem Neki a megbocsátásomat, hogy a megbocsátás kegyelme betölthessen, elengedem magamtól bűneimet. Se szégyen, se önvád, se önfelmentés ne távolítson el Istentől, ez a teljes átadásom Istennek, önátadásom, a „legyen mag a Te akaratod” életélménye.
Add meg nekem Istenem, hogy Benned egészen elcsendesedni, elmerülni, elváltozni, megtisztulttá válni bírjak! Ámen
