„Küszködött érte a lelkem”
Sir 51,17-27 - Ezért magasztallak, dicsőítelek, és áldom az Úr nevét! Amikor még ifjú voltam, mielőtt utakra indultam, kértem a bölcsességet, nyilvánosan, imámban. A templom előtt könyörögtem érte, hogy szüntelen feléje törekszem, és az kivirágzott, mint a korán érő szőlő. Szívem örömét lelte benne, egyenes úton járt a lábam, és ifjúkoromtól fogva a nyomában jártam. Kissé hozzáhajtottam fülemet, és befogadtam, nagy bölcsességre tettem szert, és nagy előmenetelt tettem benne. Dicsőítem őt, aki bölcsességet adott nekem! Eltökéltem, hogy gyakorlom is, buzgólkodtam a jóban, és nem vallok szégyent. Küszködött érte a lelkem, és amikor gyakoroltam, megerősödtem. A magasba emeltem kezemet, és sirattam annak nem tudását. Feléje irányítottam lelkemet, és megleltem, amikor megismertem.
Mk 11,27-33 - Ezután ismét Jeruzsálembe mentek. Amint a templomban járt, odajárultak hozzá a főpapok, az írástudók és a vének, és azt mondták neki: „Milyen hatalommal teszed mindezt? Ki adta neked a hatalmat, hogy mindezt megtedd?” Jézus így felelt nekik: „Én is kérdezek valamit tőletek. Feleljetek meg nekem, s akkor én is megmondom nektek, milyen hatalommal teszem mindezt. János keresztsége a mennyből volt vagy az emberektől? Feleljetek nekem!” Azok így tanakodtak egymás közt: „Ha azt mondjuk, a mennyből, azt fogja felelni: akkor miért nem hittetek neki? Ha pedig azt mondjuk, az emberektől, félnünk kell a néptől.” Mert mindnyájan azt tartották Jánosról, hogy valóban próféta volt. Azt felelték tehát Jézusnak: „Nem tudjuk.” Jézus erre azt mondta nekik: „Én sem mondom meg nektek, miféle hatalommal teszem mindezt.”
„Küszködött érte a lelkem”, és nem provokálni akarom! Nem akarok senki lenni, ki kérdőre vonni próbálja Istent, vagy kételkedni mer szeretetében. Megengedőn inkább elé borulni, magamra vonni azt, mi életté válhat, és életre keltheti e világot, melyben dünnyögünk, sunnyogunk, értetlenkedünk, mint sem kétséget félre téve hagyatkoznánk megnyilatkozó szeretetére. Hogy szívünk „örömét lelje benne”! De mit kezdhetünk ezzel az örömmel, ha a világ érthetetlenül áll vele szemben?
Ha elmondhatom, hogy értelmem nincs híján Isten szava iránt, akkor, „ha kérdések, kétségek merülnek fel benned, vizsgáld meg, nem a felelősségtől, önálló döntéstől akarsz-e szabadulni, amikor kívülről vársz választ.” Tanácsolja Barsi Balázs atya. „… szíved mélyén jelentkező hangra figyelj. És vegyél erőt magadon, hogy merd megtenni, amit ez a hang, lelkiismereted szava diktál. Ha bizonytalan vagy, ha szorongsz, hogy rosszul értelmezed vagy félreismered Isten akaratát, imádkozz világosságért. Abban, amit jónak ismertél föl, tarts ki, és küzdj azért, hogy a még nagyobb jót is elérd.
Próbáld csak ki: ha bizonyos kérdésekben Isten törvényei és tanítása érthetetlennek tűnik számodra, kezdj csak el szerinte élni, figyelmesen hallgatva lelkiismereted indításaira. Csodálkozva fogod tapasztalni, hogy hitbeli kételyeid, erkölcsi bizonytalanságaid szép sorban szertefoszlanak, egymás után tűnnek el.”
Talán ez a legfontosabb, hogy „kezdj csak el szerinte élni, figyelmesen hallgatva lelkiismereted indításaira”.
Az úton botladozót Isten felemeli, lehajol azokért, kik a jóra törekszenek. Ebben a hitemben járom utamat, Hozzád Uram, ki szerető Isten vagy, könyörületes Isten vagy, és megbocsátó Isten vagy, mert bölcsességed a szeretet mélységes igazsága, melyet ember, míg él kutathat, értelmezhet, de talán egészen meg nem érthet! Legyen Neked dicsőség, én meg dicsőségedre lenni törekszem! Ámen
