Fénytelen lenne minden nap, ha az Úr fényessége nem ragyogná be!
Zsid 13,15-17.20-21 - Általa mutassuk be tehát Istennek mindenkor a dicséret áldozatát [Zsolt 50,14], azaz ajkunk gyümölcsét [Óz 14,3], amely az ő nevét magasztalja. A jótékonyságról pedig és az adakozásról ne feledkezzetek meg, mert ilyen áldozatok tetszenek Istennek. Engedelmeskedjetek elöljáróitoknak, és vessétek magatokat alá nekik, hiszen úgy őrködnek ők fölöttetek, mint akik számot fognak adni lelketekért, hadd tegyék ezt örömmel és ne sóhajtva, mert ez nem szolgálna javatokra. A békesség Istene pedig, aki a mi Urunkat, Jézust [Iz 63,11; Zak 9,11; Iz 55,3], a juhok nagy pásztorát a halálból kivezette az örök szövetség vérében, tegyen tökéletesekké titeket minden jóban, hogy megtegyétek az ő akaratát. Azt munkálja bennünk, ami előtte kedves, Jézus Krisztus által, akié a dicsőség örökkön-örökké! Ámen.
Mk 6,30-34 - Az apostolok ismét összegyűltek Jézus körül, és mindnyájan beszámoltak, hogy mi mindent tettek és mit tanítottak. Ő ekkor azt mondta nekik: „Gyertek félre egy magányos helyre, és pihenjetek meg egy kicsit.” Olyan sokan jöttek-mentek ugyanis, hogy még enni sem volt idejük. Bárkába szálltak tehát, és félrevonultak egy elhagyatott helyre, egyedül. Sokan látták azonban őket, s észrevették, amikor elmentek. Minden városból futottak oda gyalog, és megelőzték őket. Amikor kiszállt, Jézus meglátta a hatalmas tömeget, és megszánta őket, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok [Ez 34,5], és sok mindenre kezdte őket tanítani.
Fénytelen lenne minden nap, ha az Úr fényessége nem ragyogná be! De, mert érdemtelenül is ránk ragyogtatja fényességét, már többé nem lehetünk érdemek nélküliek! Az Ő kegyelméből vagyunk érdemesültek! Legelőször is arra, hogy mindezért, mi jóindulatából, szeretetéből lett a mienk, Őt dicsérjük és dicsőítésére váljunk. Kutatni legyünk kénytelenek, kényszerültek, a szabadság esélyével, hogy miben tudjuk minden nap újra és újra megújultan Őt felmagasztalni, mígnem a világ egészen dicsőségét lesz képes hirdetni. Mert el kell jönnie az időnek, mikor a lelkek felismerik, hogy Isten egyedül az, ki szándékában magához vonzza a mindeneket, még a szabadjára engedett Embert is, ki még tiltakozik és visszaél szabadságával. Isten szeretetében türelmes, békességes, hosszan tűrően megengedő, és nem adja fel reményét teremtményei iránt, mit szeretetébe foglal. Ezért jó nekünk, hogy Ő az idő felett állóan időtlen, így bizonyosak lehetünk, hogy velünk szemben nem fogy el türelme, bizalma, reménye.
Ám magam, személyemben mégis, csak akkor üdvözülhetek, csak akkor válhatok Isten tervének részesévé, ha az időbe, a nekem szánt időben magamat veszni nem engedem! Nekem kell minden botlásomból vissza találni Hozzá, kérve, hogy csatoljon vissza szeretetébe, mert megint, újra, meg újra rosszul értettem valamit, eltévesztettem az irányt; mert vagy magamhoz, vagy másokhoz mértem magam, nem Hozzá!
Magasztalni akarlak Uram! De hogy magasztalhatlak bűnbánat nélkül, megbocsátó kegyelmed nélkül, szentségeidben egyesülés nélkül! Akaratodban jónak lenni, a jóságodban tökéletesedni! Akarom, munkálj bennem, hogy a Te akaratod legyen enyém, akaratodban legyek Veled egy, „Jézus Krisztus által, akié a dicsőség örökkön-örökké! Ámen”
