A keresztény életvitel alappillérét építi fel most János

1Jn 2,3-11 - Abból tudjuk meg, hogy ismerjük őt, ha megtartjuk parancsait. Aki azt mondja: „Ismerem őt”, de parancsait nem tartja meg, az hazug, és nincs benne igazság. Aki azonban megtartja az ő igéjét, abban Isten szeretete valóban tökéletes, és ebből tudjuk meg, hogy őbenne vagyunk. Aki azt mondja, hogy őbenne lakik, annak úgy is kell élnie, ahogyan ő élt. Szeretteim! Nem új parancsot írok nektek, hanem régi parancsot, amelyet kezdettől fogva ismertek. A régi parancs az ige, amelyet hallottatok. De új parancsot is írok nektek, s ez rá is, rátok is vonatkozik, mert a sötétség elmúlt, és az igaz világosság világít már. Aki azt mondja, hogy világosságban van, és testvérét gyűlöli, az még most is a sötétségben van. Aki szereti testvérét, az a világosságban marad, és nincs benne botránkozás. De aki gyűlöli testvérét, az sötétben van, a sötétben jár, és nem tudja, hova megy, mert a sötétség megvakította a szemét.

Lk 2,22-35 - Mikor pedig elteltek a tisztulás napjai, Mózes törvénye szerint felvitték őt Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint az Úr törvényében írva van: „Minden elsőszülött fiúgyermek az Úrnak legyen szentelve” [Kiv 13,2.12], és hogy áldozatot mutassanak be, amint az Úr törvénye mondja: „Egy pár gerlicét vagy két galambfiókát” [Lev 12,8]. Élt pedig Jeruzsálemben egy ember, Simeon volt a neve, igaz és istenfélő férfiú, aki várta Izrael vigasztalását, és a Szentlélek volt benne. A Szentlélek kijelentette neki, hogy halált nem lát, amíg meg nem látja az Úr Felkentjét. Ekkor a Lélek ösztönzésére a templomba ment. Amikor szülei bevitték a gyermek Jézust, hogy a törvény szokása szerint cselekedjenek vele, karjaiba vette őt, és Istent magasztalva így szólt: „Most bocsátod el, Uram, szolgádat a te igéd szerint békességben, mert látták szemeim a te megváltásod [Iz 40,5], melyet minden nép színe előtt készítettél [Iz 52,10], világosságul a pogányok megvilágosítására [Iz 42,6; 49,6] és dicsőségére népednek, Izraelnek” [Iz 46,13]. Apja és anyja csodálkoztak mindazon, amit róla mondtak. Simeon megáldotta őket, anyjának, Máriának pedig ezt mondta: „Íme, sokak romlására és feltámadására lesz ő Izraelben; jel lesz, melynek ellene mondanak; és a te lelkedet tőr járja át - hogy nyilvánosságra jussanak sok szív gondolatai.”

A keresztény életvitel alappillérét építi fel most János, ami azonosságtudatot igazol Jézussal. Bizony; hogy ismerhetek valakit, ha az Ő igazságát, igéjét, életmódjának meghatározó elveit, törvényeit, önmagát meghatározó parancsait nem ismerem? De azt is mondja János – Jézus, és a köztem lévő viszony tisztázására, azonosítására -, hogy azt, hogy megismertem Őt - akinek Istenét a magam Istenének ismerem el, fogadom el, akinek szeretetéből szeretetem van, vagy legalább is lenni szeretném -, csak akkor mondhatom, úgy lehetek őszinte magammal, ha előbb megtartom a parancsait, ami úgy érvényes rám, ahogy rá, aki úgy ember – és emberként vonatkoztatja a törvényeket magára – ahogy én is az vagyok! Megtartani az Ő igéjét, parancsait, bátorság kell hozzá? Nem gondolnám, bátorság inkább ahhoz kell, hogy a magam igazságát veszni hagyjam az Ő igazságáért, hogy Őbenne legyek és maradjak. Mert azt bizonyította – ami nekem bizonyító erejű azért, hogy merjem magamra venni, hogy igazsága nem önmaga sikeréért, önzésére való igazság, sőt az igazságért magát áldozta fel, adta oda.

Azt az igét, mi addig, míg életemmé nem lesz, csak szó, betű, kívülem van; de, mikor kezdem életemmé változtatni, nem csak bennem lesz valóvá, hanem, egyben én válhatok részévé annak, aki az Igazság. Erre mondja Jézus, hogy „aki pedig engem fogad be, azt fogadja be, aki engem küldött” [Mt 10,40b]. Istenbe bolondulni nem is bolondság, hanem a szeretet természete! Amiről elmélkedni és megélni nem ugyan az, de Róla elmélkedni már vágyakozása annak, hogy bennem életté legyen. De a vágy önmagában sem enyém, hanem már a lélek hangoskodása, Akit Jézus küldött el, akit befogadni kell, hinnem, hogy a hit kegyelme elnyomhasson minden félreérthető és az Igazságot eltorzító hangot, mely világi hang. „Aki befogadja azt, akit küldök, engem fogad be, s aki engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött.” [Jn 13,20b] Igen, hinnem kell a bennem felhangzó igazságnak, melyet felismerhetek, ahogy az agg Simeon felismerte! Biztos, hogy nem akkor lett látóvá, mikor meglátta Jézust és szüleit a templomban, hanem már benne volt az igazság látása, mely élete volt, de állhatatos, tudatos hittel vette magára az ígéretet, ami időtlenné vált benne – nem hagyva a türelmetlenség romboló erejének -, beteljesülését készítette elő egész életén át. Mikor benne az igazság teljesült, hatalmas erővel tör ki belőle az öröm, áldásként, magasztalásként. Mert mikor beteljesül mondható ki a teljesség, addig a hit kell, hogy éltesse!

Istenem, köszönöm Igédet, mit belém oltasz, add, hogy világosságod világítson bennem, hogy ismeretedre szert tehessek, és ismereted életemmé növekedjen, míg egészen el nem foglalsz magadnak, hogy én, bűneimmel is, de dicsőségedre lehessek! Ámen