A keresztség lényege tehát

2Tim 4,9-17a - Siess, jöjj hozzám mielőbb! Démász ugyanis elhagyott a világ szeretete miatt, és elment Tesszalonikibe, Krescensz Galáciába, Títusz pedig Dalmáciába. Egyedül Lukács van velem. Márkot is vedd magadhoz, és hívd el: jó hasznát tudom venni a szolgálatban. Tichikuszt elküldtem Efezusba. A köpenyemet, amelyet Troászban Karpusznál hagytam, arra jöttödben hozd magaddal, úgyszintén a könyveket is, de legfőképpen a pergameneket. A rézműves Alexander sok rosszat tett velem; az Úr majd megfizet neki tettei szerint [Zsolt 62,13; 28,4]. Te is óvakodj tőle, nagyon ellene szegült ugyanis szavainknak. Első védekezésem alkalmával senki sem volt mellettem, mindenki cserbenhagyott, -- ne tudassék be nekik! De az Úr mellém állt, és erőt adott nekem, hogy az igehirdetés befejeződjék általam, s tudomást szerezzen róla az összes pogány. Ezért megszabadultam az oroszlán torkából [Zsolt 22,22].

Zs 144 - Dicséret. Dávidtól. Magasztallak téged, Istenem, királyom, s áldom nevedet örökkön örökké. Áldalak téged mindennap, és dicsérem nevedet örökkön örökké. Nagy az Úr és méltó a dicséretre, nagysága fölfoghatatlan. Nemzedék nemzedéknek dicséri alkotásaidat és hirdeti hatalmadat. Elmondják szentséged fölséges dicsőségét, elbeszélik csodáidat. Elmondják félelmetes erődet, és hirdetik nagyságodat. Megemlékeznek túláradó jóságodról, igazságodat ujjongva ünneplik. Irgalmas az Úr és könyörületes, hosszantűrő és nagyirgalmú. Jó az Úr mindenkihez, és könyörületes minden teremtményéhez. Magasztaljon téged, Uram, minden műved, és áldjanak szentjeid. Országod dicsőségét hirdessék és beszéljék el hatalmadat, hogy megismertessék az emberek fiaival hatalmadat, és országodnak fölséges dicsőségét. A te országod örökké tartó ország, és uralmad nemzedékről nemzedékre fönnáll. Hűséges az Úr minden igéjében, és szentséges minden tettében. Fölemel az Úr mindenkit, aki elesik, és minden elnyomottat fölsegít. Mindeneknek szemei tebenned bíznak, Úristen, mert te adsz nekik eledelt. Alkalmas időben. megnyitod kezedet, és betöltesz minden élőt áldásoddal. Igazságos az Úr minden útjában, és szent minden művében. Közel van az Úr mindazokhoz, akik segítségül hívják, akik segítségül hívják őt igazságban. Teljesíti akaratát azoknak, akik őt félik, meghallgatja könyörgésüket és megszabadítja őket. Megőrzi az Úr mindazokat, akik őt szeretik, de elpusztítja mind a bűnösöket. Hirdesse szám az Úr dicséretét, és minden élő áldja szent nevét örökkön-örökké.

Lk 10,1-9 - Ezek után az Úr kiválasztott más hetvenkettőt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahova menni készült. Azt mondta nekik: ,,Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek azért az aratás Urát, küldjön munkásokat az aratásába. Menjetek! Íme, úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek erszényt, se tarisznyát, se sarut, és az úton senkit se köszöntsetek. Ha valamelyik házba bementek, először ezt mondjátok: ,,Békesség e háznak!'' Ha a békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességtek; ha pedig nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanabban a házban, egyétek és igyátok, amijük van, mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról-házra. Ha valamelyik városba betértek, és ott befogadnak titeket, egyétek, amit elétek tesznek. Gyógyítsátok meg az ott lévő betegeket, és mondjátok nekik: ,,Elközelgett hozzátok az Isten országa.''

„A keresztség lényege tehát a találkozás az Úr Jézus Krisztussal.“ Szögezi le Szentmártoni Mihály SJ. Abban az összefüggésben jelenti ezt ki, hogy amikor a keresztelő vizet önt a keresztelendő fejére, és kimondja a formulát: „én téged megkeresztellek az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében“, ekkor nem kell Áment mondani. „Mert a keresztség automatikusan történik a szavak és a cselekmény erejében, vagyis nem függ attól, hogy a keresztelendő elfogadja-e vagy sem.

Az apostoloknak, Mária Magdolnának, de a hetvenkettőnek sem volt szükségük a keresztségre, mert Ők „testben“, személyesen találkoztak Jézus Krisztussal, a Megváltóval, az Üdvözítővel!

Szentmártoni elmélkedéséből még valami, számomra nagyon lényeges dolog válik világossá! Hogy „minden ember életében jelen van három találkozás a Jóistennel.“ Az első az volt, „amikor szeretetében elgondolt, és megteremtett bennünket, életet ajándékozott nekünk, és életutunkra bocsátott. Azóta ott él bennünk ennek az első találkozásnak az emléke“, és ez kitörölhetetlen. Erre emlékeztet a keresztség szertartása.

Azt mondja Szentmártoni - és ezt vallom magam is, a magam megszerzett tapasztalatai révén -, hogy „Istenünknek van egy furcsa tulajdonsága: elhatároz valamit, de a kivitelezését emberekre bízza.“ Ez az a bizonyos második találkozás, ami a mi küldetésünk felismerésében érhető tetten. Ahogy a mai evangéliumban halljuk, a hetvenkettő esetében. Ennek a küldetésnek a felismerése, az első találkozásunkból indul ki: felismerem azt a szót, ráismerek arra a szóra, amit az én fülembe súgott Isten a születésem pillanatában? A hetvenkettőnek könnyű dolga volt, mondhatom azt. Mert ők, a személyes találkozásukban kapták a megerősítést arra, ami az önazonosságukat jelentette.

Nekünk dolgunk ezzel szemben az, hogy felépítsük kapcsolatunkat azzal, aki segíthet arra bennünket, hogy felismerhessük azt, ami Istennek a ránk vonatkozó terve. Életutunk jó része erről szól: felismerni küldetésemet. Majd, vállalnom kell. Életünk értelme, hogy beteljesítsük küldetésünket.

Nem kerülhetjük el, akinek dolga van, annak el kell végeznie dolgát, addig tart az élet. Vagy, úgy is fogalmazhatunk, hogy, amíg élünk, addig Istennek rendelése van velünk, addig Istennek szüksége van ránk itt, és most.

Erről szól ez a mai történet, és erről beszél Pál apostol is, Aki nagyon egyértelműen felismerte, és vállalta a küldetését. De, aki, mert személyesen nem találkozott az Úrral, meg kellett keresztelkednie, Ananiás keresztelte meg Damaszkuszban, az Egyenes utcában (ApCsel 9,1-19).

Én hol tartok? Már magamra vettem keresztségemet? Már tudok emlékezni arra az első találkozásra? Már élem a közösségemet Krisztussal? Lehet, hogy már „emlékezem“ arra az egy szóra? Vagy ott tartok, hogy tenni kéne?

Egy dologban biztosnak érzem magam: Isten nem hagy magamra, és keresi a módját annak, hogy segítsen. Hogy bármelyik életszakaszomban is vagyok, nehogy megrekedjek. Dolgom az, … Mindvégig nyugtalanítson a vágy: bennem Isten örömét meglelje! Ámen

(Hivatkozások: Szentmártoni Mihály SJ: Jézussal kettesben c. lelkigyakorlatos könyvéből idézve)