Nem vagyunk mi bűnösök

Ám 8,4-6.9-12 - Halljátok meg ezt ti, akik tiporjátok a szegényt, és szorongatjátok a föld szűkölködőit, akik így szóltok: „Mikor múlik el az újhold, hogy eladhassuk az árut, és a szombat, hogy feltárhassuk a gabonát, megkisebbíthessük az éfát, megnagyobbíthassuk a siklust, és csalárdul meghamisíthassuk a mérleget, hogy pénzért megszerezhessük magunknak a szűkölködőket, és egy pár saruért a szegényeket, és eladhassuk a gabona hulladékát?”„ És azon a napon, - mondja az Úr Isten -, délben nyugszik majd le a nap, és fényes nappal sötétséget borítok a földre. Gyászra fordítom ünnepeiteket, és siralomra minden dalotokat; szőrruhát hozok mindnyájatok derekára, és kopaszságot mindnyájatok fejére; olyanná teszem az országot, mintha az egyszülöttet gyászolná, végnapjuk a keservek napja lesz. Íme, jönnek napok, -- mondja az Úr --, és éhséget bocsátok a földre, éhséget, de nem kenyérre, szomjúságot, de nem vízre, hanem az Úr igéjének hallására.” És felkerekednek tengertől-tengerig, északtól keletig körüljárnak majd, és keresik az Úr igéjét, de nem találják meg.

Zs 118,2-40.131 - Boldogok, akik kutatják parancsolatait, s teljes szívvel keresik őt! Nem követnek el gonoszságot, hanem az ő útjain járnak. Te azt parancsoltad, hogy rendeleteidet gondosan meg kell tartani. Bár arra irányulnának útjaim, hogy megtartsam törvényedet! Akkor nem szégyenülök meg, ha ügyelek minden parancsodra. Tiszta szívből hálát adok neked, hogy megismertem igazságos végzéseidet. Megtartom rendeléseidet, ne hagyj el engem sohasem! Hogy őrzi meg tisztán útját az ifjú? Úgy, hogy megtartja igéidet. Teljes szívemből kereslek téged, ne engedd, hogy parancsaidtól eltérjek. Szívembe rejtem igéidet, hogy ne vétkezzem ellened. Áldott vagy te, Uram! taníts meg engem rendeleteidre! Ajkammal hirdetem szád minden végzését. Parancsolataid útjában gyönyörködöm, jobban, mint minden gazdagságban. Rendeleteiddel foglalkozom, utaidon elmélkedem. Törvényeidben gyönyörködöm, igéidről meg nem feledkezem. Tégy jót szolgáddal, adj nekem életet, hogy megtartsam igéidet. Nyisd meg szemem, hadd szemléljem a csodákat törvényedben. Idegen vagyok én e földön, ne rejtsd el parancsaidat előlem. Lelkem epedve óhajtja ítéleteidet minden időben. Te megdorgálod a kevélyeket, átkozottak, akik parancsaidtól eltérnek! Vedd el rólam a szégyent és a gyalázatot, hiszen parancsolataidat kerestem. Ha fejedelmek összeülnek és tanakodnak ellenem, szolgád törvényeiden gondolkodik. Valóban parancsolataidról elmélkedem, és rendeleteid adnak tanácsot nekem. Földhöz ragadt az én lelkem, kelts életre engem ígéreted szerint! Feltárom előtted útjaimat, ó hallgass meg, taníts meg törvényeidre engem! Oktass rendeleteid útjára, hogy gondolkodjam csodáidon! Lelkem elbágyad a gondtól, erősíts meg igéiddel engem. Tartsd távol tőlem a gonoszság útját, és törvényed szerint irgalmazz nekem! Az igazság útját választottam, ítéleteidről meg nem feledkezem. Parancsolataidhoz ragaszkodom, Uram, ne hagyj szégyent érnem! Törvényeid útján futok, mert te bátorítod szívemet. Oktass engem, Uram, törvényeid útjára, hogy mindenkor csak azt kutassam! Adj értelmet, hogy törvényedet vizsgáljam, és teljes szívemből megtartsam! Vezess engem parancsaid ösvényére, mert benne lelem kedvemet! Hajtsd szívemet parancsolataidra, és ne a kapzsiságra! Fordítsd el szememet, hiúságot ne nézzen, éltess engem a te utadon! Teljesítsd szolgádnak, amit neki ígértél, hisz fél téged! Fordítsd el tőlem a gyalázatot, amelytől borzadok, hisz gyönyörűségesek végzéseid! Íme, én kívánom rendeleteidet, igazságod által adj nekem életet! Lélegzetvételre nyitom a szám, parancsaid után kívánkozom.

Mt 9,9-13 - Amikor Jézus továbbment onnan, meglátott egy embert, aki a vámnál ült. Máténak hívták. Megszólította: „Kövess engem!” Az fölkelt és követte őt. Történt pedig, hogy amikor asztalhoz ült a házban, íme, sok vámos és bűnös jött, és letelepedett Jézussal és tanítványaival együtt. Ezt látva a farizeusok megkérdezték a tanítványait: „Miért eszik a ti Mesteretek vámosokkal és bűnösökkel?” Ő meghallotta ezt és így szólt: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Menjetek és tanuljátok meg, mit tesz az: „Irgalmasságot akarok, és nem áldozatot” [Óz 6,6]. Nem az igazakat jöttem hívni, hanem a bűnösöket.”

Nem vagyunk mi bűnösök, csak bűnben élünk. Ez, ha ezt képesek volnánk komolyan venni, az talán elég is volna ahhoz, hogy rádöbbenjünk arra, hogy mennyire szükségünk van, mennyire értünk való Krisztus eljötte. Most ne is beszéljünk a haláláról, az áldozatáról. Csupán arról a kinyilatkoztatásáról, melyet földi jelenlétével megcselekedett!

Mert vallom, hogy az Ószövetségi ember nem értette meg Istent! A próféták olyan szűrön keresztül közvetítették Istent, akik nem voltak függetlenek attól a közegtől, melyben éltek. Éppen ezért nem tudtak többet elmondani, többet átadni Isten szeretetéből, mint amennyit a környezetük képes volt értelmezni.

De, mi, Krisztuskövetők talán mások vagyunk? Jobbak és értelmesebbek? Elmondhatjuk magunkról, hogy mi már közelebb vagyunk Istenhez, mert Jézus tanítása által képesek vagyunk többet felfogni abból, Aki magát egészen ki akarja nyilatkoztatni a Teremtménye számára? Mert mindennél fontosabb a számára, hogy magában egyesítsen mindent?! Képesek vagyunk elvonatkoztatni a világunktól, legalább annyira, hogy másképpen értelmezzük Jézus szájából a szavakat, melyeket Ozeástól vesz át, és újra az emberiség elé próbál tárni: „Irgalmasságot akarok, és nem áldozatot”. Jézus megújítani akarja a kinyilatkoztatást, rádöbbenteni akar bennünket arra, hogy Isten több, és egészen más, mint akit az ószövetségi ember képes volt megérteni belőle! Isten szeretete nem a büntetésben kiteljesedő, önző, megalázó és önmagát kielégítő szeretet!

Isten szeretete a megbocsátásban, a kiengesztelődésben, az irgalomban akar túláradni mindenen, amit a bűn, az igazságtalanság, a méltatlanság, a pelyva, a gaz, a mocsár – mely lefelé húz, és megfolytja az életet - elárasztani képes!

Az Élet nem ez, ami ezen a földön van! De ebből akar kibontakozni, azon a kegyelmen keresztül, Aki az Isten. Ezt a titkot még nem értük föl mi sem, kiket Isten megszentelt, kiválasztott, lefoglalt a maga számára! Keresi társát az Isten, az Emberben! Isten irgalmassága, megbocsátása felszabadítani akarja az Embert mindazon béklyótól, mely megakadályozza abban, hogy a kegyelem eszközévé lehessen! Istennek nem az az elsődleges célja, hogy engem üdvözítsen, hanem az, hogy rajtam keresztül is megvalósulhasson az üdvözítő terve! Én nem a cél vagyok Isten számára, hanem egy lépés, egy állomás, egy eszköz arra, hogy terve megvalósulhasson! Én a része vagyok Isten tervének, egyúttal társa vagyok a tervének megvalósításában! De, egy akadály vagyok csak, ha általam nem képes előmozdítani az emberiség sorsát!

Az ószövetségi ember még nem érthette meg, még nem fedezhette fel Ozeás szavaiban azt az igazságot, hogy szeretet nincs áldozat nélkül!

Az Isten nem feláldozni akarta a Fiút, hanem megmenteni akarta az Embert, a Teremtményét!

Isten áldozatvállalása nem egyszeri történet, hiszen Isten minden pillanatban, az időtengelyen folyamatosan, áldozatot vállal magára az Emberért.

Hiszen, azzal, hogy a nekem adott szabad akaratot soha nem kérdőjelezi meg, soha nem bírálja felül, soha nem tisztességteleníti meg, áldozatot vállal: vállalja, hogy elveszíthet engem, akit szeret, és egyként szeret, akiért minden áldozatra kész! Ha én, nem akarok egyesülni Vele, azzal a szeretettel, mely mindenek üdvét szolgálni képes!

De Isten komolyságában, felelősségében – értem, és velem közösségben - mégis ott van a szeretet békéjének a kedves humora is: nem mond le rólam! Csak akkor, ha már a Fiú is lemond rólam, mert kénytelen elfogadni a szándékomat, az akaratomat, az együgyűségemben, butaságomban meghozott döntésemet. És ez a kedves humora Istennek, ott fedezhető fel, valójában abban fejeződik ki, hogy nem tudjuk, nem is tudhatjuk, talán Őt magát, nem is foglalkoztatja, hogy meddig tart az Ő bizalma, hite és belém élt reménye arra, hogy elfogadom a szeretetét, vagy valaki kiengeszteli, kipótolja esetleg az én elutasításomat, mert benne túláradóan kibontakozni képes megmentésemre Isten szeretete!

De hát, akkor én is válhatok mások együgyűségének kipótlójává!? Kiért lehet bennem Isten szeretete irgalommá?!

Istenem, ha már én képtelen vagyok arra, hogy hiányaimból felépülhessek – mert hiányaim túlnőnek azon a szereteten, amivel Te magadba oltani próbálsz engem - akkor add meg számomra, hogy a Te szeretetedből mások hiányosságát kipótolhassam! Ámen