Az üdvösség történetét Isten írja

Iz 49,1-6 - Hallgassatok rám, szigetek, és figyeljetek, népek, a távolból! Az Úr hívott el engem az anyaméhtől fogva, anyám méhétől emlegette nevem. Olyanná tette számat, mint az éles kard, keze árnyékában rejtett el engem; olyanná tett, mint a hegyes nyíl, tegzébe dugott engem. Így szólt hozzám: „Szolgám vagy, Izrael, benned fogok megdicsőülni.” De én azt mondtam: „Hasztalan fáradoztam, hiába és feleslegesen fecséreltem erőmet! De igazságom az Úrnál van, és munkám jutalma Istenemnél.” Most pedig így szól az Úr, aki az anyaméhtől fogva szolgájának alkotott engem, hogy visszavezessem hozzá Jákobot, és Izrael hozzá gyűljön; mert becses vagyok az Úr szemében, és Istenem lett az én erőm; ezt mondta: „Kevés az, hogy szolgám légy, hogy helyreállítsd Jákob törzseit, és Izrael maradékát visszatérítsd; a nemzetek világosságává teszlek, hogy eljusson üdvösségem a föld végéig.”

Zs 138 - A karvezetőnek. Dávid zsoltára. Uram, te megvizsgáltál és ismersz engem, tudod, ha leülök és ha fölkelek. Messziről ismered gondolataimat, szemmel tartod akár járok-kelek, akár pihenek. Előre ismered minden utamat. Még nyelvemen sincs a szó,és te már érted egészen, Uram. Minden oldalról körülveszel engem, és fölöttem tartod kezedet. Oly nagy, oly csodálatos nekem ez a tudás: ésszel föl sem érhetem! Hová mehetnék lelked elől, hová bújhatnék színed elől? Ha fölmennék az ég magasába, te ott vagy, ha alászállnék az alvilágba, jelen vagy. Ha felölteném a hajnal szárnyát, s a tenger szélső határára szöknék, ott is a te kezed vezetne, és jobbod tartana engem. Mondhatnám: „Borítson be a sötétség, s váljon éjszakává köröttem a fény”, de neked nem sötét a sötétség, s az éj mint a nappal, oly világos előtted. Fény és sötétség közt neked nincs különbség. Hiszen te formáltad bensőm, s anyám méhében te szőtted a testem. Dicsőítlek téged, mert olyan csodálatosan alkottál, és tudom jól, milyen csodálatos minden műved! Létem nem volt titokban előtted, amikor a föld ölén rejtve formálódtam. Még alakot sem nyertek tagjaim és szemed már látott engem. Könyvedben már minden fel volt jegyezve rólam: napjaim már eltervezted, mielőtt egy is eltelt volna belőlük. Milyen tiszteletreméltók előttem gondolataid, Istenem, milyen hatalmas a számuk! Megszámlálnám őket, de számosabbak a homokszemeknél, s ha végükre is érnék, még mindig csak nálad tartanék. Bárcsak megsemmisítenéd a gonoszokat, Istenem, és eltávolítanád tőlem a vérszomjas embereket, akik gonoszul beszélnek: hiába kelnek föl ellened. Ne gyűlöljem, Uram azokat, akik gyűlölnek téged, ne utáljam ellenségeidet? Teljes gyűlölettel gyűlölöm őket, ellenségeim lettek. Vizsgálj meg Istenem és ismerd meg szívemet; tégy próbára és ismerd meg utaimat, lásd, vajon a gonoszok útján járok-e, és vezess az örökkévalóság útján engem.

ApCsel 13,22-26 - Ennek elvetése után Dávid királyt támasztotta nekik, aki mellett tanúságot is tett, mondván: „Szívem szerint való férfit találtam, Jessze fiát, Dávidot, aki megteszi majd minden akaratomat” [Zsolt 89,21; 1 Sám 13,14; Iz 44,28]. Az ő ivadékából támasztotta Isten az ígéret szerint Izrael üdvözítőjét, Jézust, akinek eljövetele előtt János a bűnbánat keresztségét hirdette Izrael egész népének [Lk 3,3]. Mikor pedig János bevégezte pályafutását, azt mondta: „Nem az vagyok, akinek tartotok engem; íme, utánam jön, akinek a lábáról a saruit sem vagyok méltó megoldani.” Férfiak, testvérek! Ábrahám nemzetének fiai és a köztetek lévő istenfélők! Ennek az üdvösségnek az igéje hozzánk küldetett.

Lk 1,57-66.80 - Azután eljött az ideje, hogy Erzsébet szüljön; és fiút szült. Meghallották szomszédai és rokonai, hogy az Úr nagy irgalmasságot cselekedett vele, és örvendeztek vele együtt. Történt pedig, hogy a nyolcadik napon eljöttek körülmetélni a gyermeket, és apja nevéről Zakariásnak nevezték. De az anyja így szólt: „Semmiképpen sem, hanem Jánosnak fogják hívni.” Erre azt mondták: „De hiszen senki sincs a rokonságodban, akit így neveznének.” Intettek tehát apjának, hogyan akarja őt nevezni. Ő pedig írótáblát kért, és ezeket a szavakat írta rá: „János a neve.” Mindnyájan elcsodálkoztak. Erre azonnal megnyílt a szája és a nyelve, megszólalt, és magasztalta az Istent. Félelem szállta meg összes szomszédjukat, s ezen dolgoknak elterjedt a híre Júdea egész hegyvidékén. Mindannyian, akik hallották, a szívükbe vésték ezt, és kérdezték: „Mi lesz ebből a gyermekből?” Mert az Úr keze volt vele. A gyermek pedig növekedett és erősödött lélekben, és a pusztában volt addig a napig, amíg nyilvánosan fel nem lépett Izraelben.

Az üdvösség történetét Isten írja, nem az Ember! Ebben a történetben áll Erzsébet és Zakariás története, amit úgy is mondhatok, hogy Keresztelő Szent János története. Ha az üdvösség történet részeként említem a fenti epizódokat, akkor ebbe a sorba illik bele a megváltásunk története is, melyre a mai nap szentírási fejezetein keresztül juthatok el, én, aki kétezer év távlatából szemlélem e történelmet.

És, tudhatom e, ebben a történelmi pillanatban azt, hogy Istennek, az üdvtörténetének melyik lapja íródik, avagy hiányzik majd, amiért nem ott vagyok, ahol lennem kéne, Isten szándéka szerint. Biztos lehetek abban, hogy én a helyemen vagyok, hogy én teljesíteni képes vagyok az elrendeltetést?

Arra gondolok, hogy az Ember mennyire értelmezi szabadosan – helytelenül, rosszul, vagy önkényesen - az Istentől kapott szabad akaratát? Vajon, mi kerül megítélésre, és milyen súllyal abból, aki e világi viszonylataim között vagyok kénytelen a magam szabadságát értelmezni, megérteni, és használni?

Úgy tűnik, hogy Keresztelő Szent János születése kapcsán, nagy jelentőséggel bírt még az is, hogy mi lesz a gyermek neve. Vajon, ezen túl, gyermekkorának, neveltetésének, környezetének, és körülményeinek, milyen felelőssége volt abban, hogy az lett belőle, akire Jézus később azt mondja, hogy „Bizony, mondom nektek: asszonyok szülöttei között nem támadt nagyobb Keresztelő Jánosnál. De aki a legkisebb a mennyek országában, az nagyobb őnála.” [Mt 11,11] Mindezekről nem szól a Szentírás! Vajon, azért, mert lényegtelen? Nem gondolom. Azért sem, amiért magamon érzem azt, hogy milyen meghatározó az Ember számára az, hogy hol, milyen körülmények között nevelkedett, lett felnőtt személyiséggé, ha alkalmas volt gyermekkora rá, hogy elérhesse a felelős személyiség állapotát! Mert számtalan, és egyre több olyan személlyel találkozom, akiről azt kell mondanom, hogy nem képes megbirkózni a felnőtt lét felelősségével. Talán csak azért, mert nem ismeri a maga határait, melyek között lehet mozgástere, ebben az életben! Az aztán a legborzasztóbb, amikor egy emberi élet tragédiába fordul, amiért nem képes felismerni, elfogadni, elhordozni, hogy korlátai vannak.

Sajnos, az Istentelen – Istent kiközösítő, és Istent tagadó világ nem képes többre, mint arra, hogy összezavarja a személyiséget, függőségeket teremtsen, identitás zavart okozzon. És ez, nem kerülheti el többé már azokat sem, akik e világban élnek, bár Istenismeretükhöz ragaszkodnának. Ez így van egyén szintjén és közösség szintjén egyaránt: ha egyszer már kiengedtük kezünkből a gyeplőt, nehéz megzabolázni a paripát! A sodrásban sokkal nagyobb erő kell ahhoz, hogy ne engedjünk annak!

Istenünk, tudjuk, de még ez is kevés ahhoz, hogy elfogadjuk, hogy kegyelmed nélkül képtelenek vagyunk úrrá lenni életünkön. Éppen ezért kérlek, hogy erősíts meg hitemben, hogy kegyelmed felülkerekedhessen bűnös életemen! Ámen