A most zajló kampány átszüremlik a falakon

ApCsel 4,1-12 - Amíg ők a néphez beszéltek, odajöttek a papok, a templomőrség parancsnoka és a szaddúceusok. Ezek bosszankodtak, hogy tanítják a népet, és hirdetik a halálból való feltámadást Jézusban. Kezet emeltek tehát rájuk, és őrizetbe vették őket másnapig, mert már esteledett. De azok közül sokan, akik az igét hallgatták, hittek, úgyhogy a férfiak száma elérte az ötezret. Történt pedig másnap, hogy a vezetőembereik, a vének és az írástudók összegyűltek Jeruzsálemben, velük Annás főpap és Kaifás is, valamint János és Alexander, és ahányan csak voltak a főpapi nemzetségből. Miután középre állították őket, megkérdezték: „Milyen hatalommal vagy kinek a nevében tettétek ezt?” Ekkor Péter Szentlélekkel eltelve így szólt hozzájuk: „Népünk vezetői és ti vének, halljátok! Ti ma felelősségre vontok minket, mert jót tettünk egy beteg emberrel, hogy megtudjátok, hogyan lett újra egészséges. Vegyétek hát tudomásul mindnyájan, ti és Izrael egész népe, hogy a mi Urunknak, a Názáreti Jézus Krisztusnak neve által, akit ti keresztre feszítettetek, akit Isten feltámasztott halottaiból: őáltala áll ez itt előttetek egészségesen. Ez az a kő, amelyet ti, az építők, elvetettetek, s amely szegletkő lett [Zsolt 118,22]; és nincs üdvösség senki másban, mert más név nem is adatott az embereknek az ég alatt, amelyben üdvözülnünk kell.”

Zs 117 - ALLELUJA! Magasztaljátok az Urat, mert jó, mert irgalma örökkévaló! Mondja hát Izrael, hogy jó, hogy irgalma örökkévaló! Mondja hát Áron háza, hogy irgalma örökkévaló! Mondják hát, akik félik az Urat, hogy irgalma örökkévaló! Szorongatásomban segítségül hívtam az Urat, s az Úr meghallgatott és tágas térre vezetett. Az Úr velem van, nem félek, ember mit árthatna nekem? Az Úr az én segítőm, s én lenézhetem ellenségeimet. Jobb az Úrhoz menekülni, mint emberben reménykedni. Jobb az Úrhoz menekülni, mint fejedelmekben reménykedni. Mind körülvettek engem a nemzetek, de én az Úr nevében diadalmaskodtam rajtuk! Körülvettek, bizony körülvettek engem, de én az Úr nevében diadalmaskodtam rajtuk! Körülvettek engem, mint a méhek, föllobbantak, mint a tűz a bozótban, de az Úr nevében diadalmaskodtam rajtuk! Meglöktek, bizony meglöktek, hogy elessem, de az Úr megsegített engem! Az Úr az én erőm és dicsőségem, ő lett az én szabadítóm. Ujjongás és diadal szava hangzik az igazak sátraiban: „Az Úr jobbja győzelmet szerzett, az Úr jobbja fölmagasztalt engem, az Úr jobbja győzelmet szerzett!” Nem halok meg, hanem élek, és hirdetem az Úr tetteit. Az Úr nagyon megfenyített engem, de nem engedett át a halálnak. Nyissátok meg előttem az igazság kapuit, hadd lépjek be rajtuk, hogy dicsérjem az Urat. Ez az Úr kapuja, az igazak lépnek be rajta. Hálát adok neked, hogy meghallgattál engem, és szabadítóm lettél. A kő, amelyet az építők elvetettek, szegletkővé lett. Az Úr műve ez, csodálatos a mi szemünkben. Ezt a napot az Úr adta, ujjongjunk és vigadjunk rajta! Nyújts, ó Uram, segítséget, adj, ó Uram, jó sikert! Áldott, aki az Úr nevében jön! Áldunk az Úr házából titeket. Az Úr Isten világosított meg minket. Álljatok sort az ünnepi lombokkal, egészen az oltár szarváig. Istenem vagy te, hálát adok neked, Istenem vagy te, magasztallak téged. Áldjátok az Urat, mert jó, mert irgalma örökkévaló.

Jn 21,1-14 - Ezek után Jézus ismét megjelent a tanítványoknak a Tibériási tengernél. Így jelent meg: Együtt volt Simon Péter, Tamás, akit Ikernek hívnak, a galileai Kánából való Natanael, Zebedeus fiai, és még másik kettő a tanítványai közül. Simon Péter azt mondta nekik: „Megyek halászni.” Azok azt felelték: „Megyünk veled mi is.” Elindultak tehát, és beszálltak a hajóba, de azon az éjszakán semmit sem fogtak. Amikor már megvirradt, Jézus a parton állt, de a tanítványok nem tudták, hogy Jézus az. Jézus azt mondta nekik: „Fiaim, nincs valami ennivalótok?” Azt felelték: „Nincsen!” Ő ekkor azt mondta nekik: „Vessétek a hálót a hajó jobb oldalára, és találni fogtok!” Kivetették, de kihúzni már nem tudták a tömérdek hal miatt. Akkor az a tanítvány, akit Jézus szeretett, így szólt Péterhez: „Az Úr az!” Amint Simon Péter meghallotta, hogy az Úr az, magára öltötte köntösét, mert mezítelen volt, és a tengerbe vetette magát. A többi tanítvány pedig tovább hajózott, mert nem voltak messze a szárazföldtől, csak mintegy kétszáz könyöknyire, és vonták magukkal a halakkal telt hálót. Amikor partra szálltak, égő parazsat pillantottak meg, rajta halat és kenyeret. Jézus azt mondta nekik: „Hozzatok a halakból, amelyeket most fogtatok!” Erre Simon Péter visszament, és partra vonta a hálót, amely meg volt tömve százötvenhárom nagy hallal. És bár ennyi volt, nem szakadozott a háló. Jézus azt mondta nekik: „Gyertek, egyetek!” A tanítványok közül senki sem merte őt megkérdezni: „Ki vagy te?” Tudták ugyanis, hogy az Úr az. Jézus odament, fogta a kenyeret, és odaadta nekik, ugyanígy a halat is. Jézus ekkor már harmadszor jelent meg a tanítványainak azóta, hogy föltámadt halottaiból.

A most zajló kampány átszüremlik a falakon, miközben olvasom az Igét.

Fájdalommal tölt el az, hogy az Ember hogy elaljasul, amikor a gyűlölet, az indulat, a kapzsiság, a dögszag, a kudarcra ítéltetés keríti hatalmába, és az önvádat, a bűneit csak úgy képes elviselni, ha azért mást és másokat tehet felelőssé, másokat feszíthet keresztre, és mások megalázásán próbál magának életteret teremteni.

A fájdalom ebben az, hogy senki sem marad érintetlen ebben a történetben! Vannak azok, akik halált kiáltanak, és vannak azok, akik ezt nem viselik el, de mégsem akarnak olyanok lenni, mint azok. Azért cinkosokká kénytelenek lenni, ha vállalják azt, hogy csendben maradnak, és nem szállnak szembe velük, csak azért, hogy ne tükrözzék vissza a gonoszságot gonoszsággal.

Fel kell tennem a kérdést: Hogyan lehet élni egy ilyen kampány után? Bárhogy is lesz. Ha nem tartunk bűnbánatot, ha nem fogunk kiengesztelődni, ha nem teremtünk békét magunkban és magunk körül? Mi lesz így belőlünk, Emberekből, Nemzetből, Hazából? Meddig lehet elhallgatni, elfojtani magunkban mindazt az indulatot, amit nem lehet másképpen feloldani, csak és kizárólag azzal, ha mindenki, de mindenki(!), önvizsgálatot tart, melynek végén képessé lenne kimondani, hogy bocsánat! Na jó, legyen ez a többség, már az is eredmény volna, és segítség ahhoz, hogy élni lehessen az életet ebben a közösségben. Mert ne áltassuk magunkat azzal, hogy bármelyik kormányzat felelőssége az, ha valaki e közösséget szívfájdalom nélkül itt hagyja, és máshol próbál szerencsét! Ez a mi hibánk, azoké, akik elviselhetetlenekké tesszük itt az életet a másik ember számára. Persze, aki számára ez elviselhetetlen, az is felelősséggel tartozik azért, hogy elviselhetetlen. Minden házasság felbontásában mindkét fél felelőssége ott van!

Ki lesz az, aki tiszta marad, ki lesz az, aki nem sérül, nem lesz sértett, és nem áldozattá?

Ebben a polgárháborúban senkinek sincs igaza, mert nem is lehet. Valljuk meg, hogy sehol sincs ebben a történetben igazság, hiszen mindenki a maga igazát harsogja, és a maga igazságáért követel áldozatot.

Az igazságért csak közösen tehetnénk. Ha közösen tennénk, akkor sem lennénk a teljes igazság birtokában, de legalább közös lehetne az igazságérzetünk! Azonban ehhez mindenkinek hátrább kellene lépnie! Nem a pártokról beszélek, hanem mindegyikünkről, akik vágyakozzuk a közös igazságot. Ha még vannak azok, akik keresik, és óhajtják a közös igazságot!

Önmérséklet, alázat, önmagam tisztelete, hogy egymás iránt is tisztelettel lehessünk, méltóság, mely Emberségre késztet mindenkit! Valami ilyen tartás hiányzik belőlünk. És, ha hiányzik, akkor ennek fájnia kell, sajogni. Lehet, hogy ezért az üvöltés, az üvöltözés, csak együgyűségünk, büszkeségünk nem engedi meg nekünk, hogy szembesüljünk fájdalmunk okával?

Rettenetes nagy bajban vagyunk! Amin mi nem vagyunk képesek úrrá lenni! Ez a vasárnap a katolikus egyházban az irgalmasság vasárnapja. Talán nem véletlen, hogy erre a napra lett téve a választás. Isten legyen nekünk irgalmas, hogy mi irgalommal legyünk egymás iránt! Felül tudjunk emelkedni indulatainkon, gőgösségünkön, önzésünkön, büszkeségünkön, önteltségünkön a józan bölcsesség Lelke erejéből! Isten segítsd meg népünket! Mária, Magyarok Nagyasszonya, Pártfogónk, legyél közbenjárónk! Ámen