Ki az közöttünk, aki bénultságában most felismeri Isten szólítását

1Sám 17,32-33.37.40-51 - Amikor aztán eléje vitték, Dávid így szólt hozzá: „Senkinek se csüggedjen el a szíve e miatt; én, a te szolgád, elmegyek és megvívok a filiszteussal.” Azt mondta erre Saul Dávidnak: „Nem bírsz te szembeszállni és megvívni ezzel a filiszteussal, mert te gyermek vagy, az meg harchoz szokott ember kora ifjúságától kezdve.” Majd azt mondta Dávid: „Az Úr, aki megszabadított az oroszlán mancsai meg a medve mancsai közül, Ő fog megszabadítani engem e filiszteus kezéből.” Azt mondta erre Saul Dávidnak: „Eredj, s az Úr legyen veled!” s vette botját, amelyet mindig a kezében hordott, kiválasztott magának öt jó sima követ a patakból, s betette azokat pásztortáskájába, amely nála volt, s kezébe vette parittyáját, s kiment a filiszteus elé. Erre a filiszteus, előtte haladó fegyverhordozójával együtt, ballagva és egyre jobban közeledve Dávid felé tartott. Amikor aztán a filiszteus feltekintett és meglátta Dávidot, semmibe sem vette, hiszen egy vörös, szép külsejű ifjú volt előtte. Erre a filiszteus így szólt Dávidhoz: „Hát kutya vagyok én, hogy bottal jössz ellenem?” Aztán a filiszteus megátkozta isteneivel Dávidot, és azt mondta Dávidnak: „Gyere csak ide hozzám, hadd adjam húsodat az ég madarainak s a mező vadjainak!” Dávid ekkor így szólt a filiszteushoz: „Te karddal, dárdával s pajzzsal jössz ellenem, én pedig a Seregek Urának, Izrael hadainak Istene nevével megyek ellened, amelyeket te gyalázattal illettél a mai napon. Az Úr pedig a kezembe fog adni téged, megöllek, leveszem rólad a fejedet, és még ma az ég madarainak és a mező vadjainak adom a filiszteusok táborának hulláit, hadd tudja meg az egész föld, hogy van Izraelnek Istene! Tudja meg ez az egész gyülekezet, hogy nem kell kard és dárda az Úrnak a győzelemhez, mert ő a harc ura, s ő a kezünkbe is fog adni titeket!” Amikor aztán a filiszteus nekikészült, s elindult, s Dávid felé közelített, Dávid sietve a filiszteus elé futott, hogy megküzdjön vele, és benyújtotta kezét táskájába, kivett belőle egy követ, azt parittyájával megforgatta, s elhajította, s homlokon sújtotta vele a filiszteust, úgyhogy a kő belefúródott homlokába, s az arcával a földre bukott. Így győzte le Dávid a filiszteust parittyával és kővel, s miután leverte, meg is ölte a filiszteust. Mivel ugyanis kard nem volt Dávid kezében, odaszaladt, megállt a filiszteus felett, megfogta kardját, kirántotta hüvelyéből, s megölte őt és levágta fejét. Amikor a filiszteusok látták, hogy hősük meghalt, megfutamodtak.

Zs 143 - Dávidtól. Áldott az Úr, az én segítségem, aki kezemet harcra tanítja, ujjaimat viadalra. Ő az én irgalmam és erősségem, oltalmam és szabadítóm; pajzsom, akiben remélek, védelmezőm és reménységem, ő veti alám népemet. Uram, mi az ember, hogy figyelembe veszed, s az emberfia, hogy tekintettel vagy rá? Olyan az ember, mint a lehelet, napjai elenyésznek mint az árnyék. Uram, hajlítsd le egeidet és szállj le, érintsd meg a hegyeket, hogy füstölögjenek! Ragyogtass villámokat és szórd szerteszét, küldd el nyilaidat és zavard össze őket. Nyújtsd le a magasból kezed, ragadj ki, ments ki a nagy vizekből, az idegenek kezéből, akiknek szája hiúságot beszél, jobbjuk pedig a hazugság jobbja! Isten, új éneket énekelek neked, tízhúrú hárfán zsoltárt zengek neked. Aki győzelmet adsz a királyoknak, és megmented szolgádat, Dávidot a gonosz kardjától. Ragadj ki és ments ki az idegenek kezéből, akiknek hiúságot beszél szája, jobbjuk pedig a hazugság jobbja. Fiaink olyanok ifjúságukban, mint a növekvő hajtás, ifjúságtól duzzadók; Leányaink mint a templom sarokkövei, díszesek, mint a műves oszlopok. Raktáraink tele vannak, bővelkednek minden jóban; Juhaink termékenyek, megszámlálhatatlanok mezőinken, Marháink kövérek. Kőfalainkon nincs rés, sem átjárás, utcáikon jajgatás nem hangzik. Boldog az a nép, amelynek így megy dolga, boldog az a nép, amelynek az Úr az Istene!

Mk 3,1-6 - Majd ismét bement a zsinagógába. Volt ott egy ember, akinek a keze el volt száradva. Lesték őt, vajon meggyógyítja-e szombatnapon, hogy vádolhassák. Akkor ő ezt mondta a béna kezű embernek: „Állj középre.” Aztán megkérdezte tőlük: „Szabad-e szombaton jót tenni, vagy rosszat, életet megmenteni vagy veszni hagyni?” Azok csak hallgattak. Ő erre haragosan körülnézett rajtuk, elszomorodott szívük keménységén, és így szólt az emberhez: „Nyújtsd ki a kezedet!” Az kinyújtotta, és meggyógyult a keze. A farizeusok, mihelyt kimentek, azonnal tanácsot tartottak ellene a Heródes-pártiakkal, hogy hogyan veszítsék el őt.

Ki az közöttünk, aki bénultságában most felismeri Isten szólítását: „Állj középre”! Én, a Te Istened, meg akarlak gyógyítani téged!

Ki meri közülünk elfogadni, elhinni, ki vágyakozza gyógyulását olyan nagyon, hogy középre álljon? Kihívás, bizony!

Belátom, hogy bénult vagyok? Belátom, hogy rajtam, csak az Isten segíthet? Ki tudom mondani, kérésként, megengedőn: kérem Istenem, hogy szabadíts meg bénultságomtól!?

Merem vállalni a gyógyítás következményeit? Hogy többé nem hivatkozhatok arra, hogy én erre nem vagyok képes? Engem felment a nyomorúságom?! Nem érek rá, nekem feladatom van, határidős munkám. Megígértem, hogy ott leszek, szeretném a ma esti TV produkciót megnézni, ami nyolc órakor kezdődik? Nekem döntést kell hoznom, most?!

Miben kell döntést hoznom?

„Ti keressétek először az Isten országát és annak igazságát, (…) Ne aggódjatok tehát a holnapért; a holnap majd aggódik önmagáért.” [Mt 6,33-34]

Ma van a ma, számomra az idő, ami holnapra már a múlté, amikor már csak hiányolhatom azt az időt, amit ma rosszul használtam fel. Vagy arra jövök majd rá, hogy fel sem használtam, a nekem adott időt?! Mire van időm? Mire kaptam időt? Egyáltalán, lesz még időm holnap?

Kereszténységünk, kiválasztottságunk küldetés. Isten küldi az Ő népét a világba, hogy megváltást hirdessen általunk. Isten népe vagyok, vagy csak úgy, annak előnyeit szeretném élvezni? Mennyire követem én, az Isten nekem adott utasításait?

Miért járok szentmisére? Hogy azon az alkalmon megünnepeljem Krisztussal a találkozásomat? Vagy, mert elvárják tőlem, vagy, mert kényszer vezet oda, de valójában alig várom, hogy vége legyen, és mehessek tovább. Egy kitérő a templomba betérés az életemben, vagy, ünnep a számomra?

Minden találkozás Krisztussal megtérés. Visszatérés ahhoz, akitől eltérített az életem. Mert az életemet élem, de nem Krisztusban! A jót tenni, képessé lenni abban a hitben, hogy Isten napjait élem, mellyel magajándékoz engem. Részem lehet benne, ha élek! Jézus az, Aki engem megmenthet, Aki Élettel akar engem táplálni! Akarom! Ámen