A kérdés jogos, de, nem értem

Nem szeretjük, de ebben vagyunk otthon

Róm 7,18-25a - Tudom ugyanis, hogy a jó nem lakik bennem, azaz a testemben; mert megvan bennem az akarat a jóra, de a jót megtenni nem tudom. Hisz nem teszem a jót, amelyet akarok, hanem azt teszem, amit nem akarok, a rosszat. Ha pedig azt cselekszem, amit nem akarok, már nem én teszem azt, hanem a bűn, amely bennem lakik. Így tehát én, aki a jót akarom tenni, azt a törvényt találom, hogy a rossz áll hozzám közel; mert belső emberi voltom szerint gyönyörűségemet találom Isten törvényében, de más törvényt érzek tagjaimban, s ez küzd értelmem törvénye ellen, és a bűn törvényének foglyává tesz, amely tagjaimban van. Ó, én szerencsétlen ember! Ki szabadít meg e halálnak testétől? Isten kegyelme, Jézus Krisztus, a mi Urunk által. Így tehát én magam az értelmem által Isten törvényének szolgálok, a test által azonban a bűn törvényének.

Zs 118,66-68.76-77.93-94 - Taníts jóra, okosságra, tudományra, mert hiszek parancsaidban. Amíg megalázás nem ért, tévelyegtem, most azonban teljesítem immár, amit elrendeltél. Jóságos vagy te: jóvoltodban taníts meg engem rendeleteidre. Vigasztaljon meg engem irgalmad, miként szolgádnak ígérted. Szálljon rám irgalmad, hogy éljek, mert törvényedről elmélkedem. Sohasem feledem rendeleteidet, mert általuk adsz életet nekem. Tied vagyok, ments meg engem, mert parancsaidat kutatom.

Lk 12,54-59 - Ezután a tömeghez is szólt: „Amikor látjátok, hogy nyugatról felhő támad, mindjárt azt mondjátok: „Jön az eső”, és úgy is lesz; amikor délről fúj a szél, azt mondjátok: „Forróság lesz”, és meglesz. Képmutatók! Az ég és föld jeleiből tudtok következtetni, ezt az időt miért nem tudjátok hát megítélni? Miért nem jöttök rá magatok, hogy mi az igazság? Mikor pedig ellenfeleddel az elöljáróhoz mész, útközben igyekezz megegyezni vele, nehogy a bíróhoz hurcoljon, s a bíró átadjon a börtönőrnek, a börtönőr pedig börtönbe vessen. Mondom neked, ki nem jössz onnan, míg az utolsó fillért meg nem fizeted.”

A kérdés jogos, de, nem értem. Miért nem jövök rá magamtól az igazságra? Jézus, szerinted olyan egyértelmű az Igazság, hogy rá is jöhetnék magamtól? Ebben az erdőben, ami olyan sűrű, hogy időnként még az eget sem lehet látni? Pedig, az Igazság többnyire, én úgy gondolom, hogy felettünk van, és nem közöttünk. Vagy bennünk van, de olyan mélyen, hogy addig leásni nincs erőnk, vagy időnk, mert mire leérnénk oda, már valamilyen álnok igazság eltereli a figyelmünket.

Hangok, hangosság, pezsgés, nyüzsgés, vagy éppen zavarodottság, az érthetetlen és következetlen, megmagyarázhatatlan, meg nem indokolt lépések keltenek zavart ott is, ahol ilyennek helye nem volna. Mert Isten nyugalma, türelme, és szelídsége nem képes követni a mi szertelenségünket. Vagy nem is akarja, nem is hajlandó. De, mintha nem értenénk az Ő természetét, és éppen ezért nem engednénk érvényesülni az Ő természetét. Ami ennél rosszabb feltételezésem: nem vagyunk hajlandók Isten természetéhez igazítani a magunk természetét.

Hát ezért mondja azt Jézus: ha a magatok feje után mentek, akkor nektek kell elvinni a balhét, megfizetni annak az árát – az utolsó fillérig! -, amiért az én fizetségem – amivel minden, e világban elkövetett bűnért vállaltam a teljes megsemmisítést jelentő megaláztatást – nem kell neked. Jézus látja, hogy milyen csökönyösek, önmagunk gőgös önfejűségében megcsömörlöttek vagyunk. Amire azt mondom, hogy együgyűség, butaság. De, lássuk be, egyúttal Isten káromlás is. Hiszen, tudjuk, hogy Rá bízhatnánk magunkat Isten Igazságára, mert jobb úgysem adatik a számunkra. Mégsem tesszük, próbálkozunk, hogy kibújjunk abból a hurokból, ami nem is megfojtani akar, hanem megmenteni! A haláltól, az enyészettől, és a kínoktól. Melyek akkor várnak ránk, ami ellenében az örök élet lehetne a mienk. De egyikkel sem tudunk mit kezdeni! Mert? Ez az a kérdés, amit bármilyen okból, nem teszünk fel! Pedig izgalmas válaszra lelhetnénk. Leginkább én azt a feleletet találom, hogy azért nem tudunk mit kezdeni örök élettel és enyészettel, mert egyiket sem próbáljuk modellezni a Szentírás elmondása alapján. Ez is együgyűségünk következménye! A napi, az éppen megtalált akkut kérdések – melyeket generálunk, és kitalálunk a magunk számára – amik megválaszolásától fontosnak találjuk magunkat, és melyekkel hatalmat teremthetünk a magunk számára, elfoglaltakká lehetünk. Nehogy időnk és esélyünk lehessen a jelen helyett távlatot, jövőt építeni a magunk számára.

Valóban, ma divatos azzal érvelni, hogy soha nem vagyunk a jelenben. Kórosan mindig a múltunkkal, vagy a jövőnkkel vagyunk elfoglalva. Pedig, ez nem is annyira igaz, mint inkább az, hogy a jelentől félünk, vagy már amúgy is túl sok terhet okoz számunkra az a jelen, melyet a környezetünk terhel ránk! Mi nem a jelenben élünk, a saját jelenünket éljük, hanem mások jelenidejűségétől szenvedünk, vagyunk terheltek. Pontosan azért, amiért nincs történetünk. Se múltunk, se jövőnk, mely értelmet adhatna a jelenünknek. A tudattalan világot hordozzuk hátunkon! Nehogy tudatosan kelljen élnünk! Azaz, a szertetetet minden pillanatunkban felcseréljük félelemmel! Szükségünk van az adrenalinra, az állandó feszültségre, és már a feszültségek nélkül nem tudunk élni. A minap hallottam a rádióban, hogy arról kezdeményeztek betelefonálós beszélgetést, hogy az elmúlt egyetlen ünnepnapon mit kezdtek az emberek a felszabadult idejükkel, mert zárva voltak a plázák és bevásárlóközpontok, ahol általában ma, az emberek bemenekülnek akkor, amikor nem tudnak szabadidejükkel mit kezdeni, más értelmes dologra felhasználni. Félünk a csendtől, a társas együttlétektől, a beszélgetésektől. Nem tudunk egymással mit kezdeni! Ott ahol nincs félelem, rettegés, stressz, ott nem találjuk a helyünket!

Hol az Igazság? Már nem is keressük az igazságot, csak félünk tőle. Mert, ha szembesülünk vele, az csak fájdalommal jár, és felismeréssel: hogy az igazság az, hogy elkerülhetetlen számunkra a kárhozat! Inkább jöjjön az, minthogy beismerjük: tévedtünk, csalódnunk kell önmagunkban, fel kell adnunk elveinket, mert tévesek, nem igazak! Valótlanak.

Olyan nagy bajban vagyunk Istenünk, hogy már úgy gondoljuk, hogy ezen Te sem segíthetsz. Mert méltatlanok vagyunk rá, hogy megsegíts bennünket! Ezért mondom ki, segíts rajtunk Istenünk! Inkább, mint, hogy elvesszünk! Ámen