A mai evangélium kapcsán egy érdekes gondolat tör fel bennem

1Tim 3,1-13 - Igaz beszéd ez: aki püspökségre vágyik, derék dolgot kíván. Éppen azért a püspöknek feddhetetlennek, egyszer nősült férfinak, józannak, megfontoltnak, tisztességesnek, vendégszeretőnek, tanításra alkalmasnak kell lennie. Nem iszákosnak és verekedőnek, hanem szelídnek, nem viszálykodónak és kapzsinak, hanem olyannak, aki házát jól vezeti, fiait engedelmességben és mindenképpen tisztességben tartja, hiszen aki a maga házát nem tudja vezetni, hogy tudná gondját viselni Isten egyházának? Ne legyen újonnan megkeresztelt ember, nehogy felfuvalkodjék, és ugyanaz az ítélet érje, mint az ördögöt. A kívül levők előtt is jó tanúságot kell bírnia, nehogy gyalázatba és az ördög kelepcéjébe essék. A diákonusok hasonlóképpen tisztességes emberek legyenek, nem kettős nyelvűek, nem a sok bor hívei, nem rút haszonlesők; olyanok, akik tiszta lelkiismerettel őrzik magukban a hit titkát. Először ezeket is próba alá kell vetni, s csak akkor szolgáljanak, ha kifogástalanok. Az asszonyok hasonlóképpen tisztességesek legyenek, nem megszólók, józanok, és mindenben megbízhatóak. A diákonusok egyszer nősült férfiak legyenek, olyanok, akik gyermekeiket és házukat jól vezetik. Mert akik szolgálatukat jól végzik, szép rangot és a Krisztus Jézusban való hitben nagy bizalmat szereznek maguknak.

Zs 100 - Dávid zsoltára. Kegyelemről s igazságról énekelek, neked zengek zsoltárt, Uram. Vigyázok, hogy utam szeplőtelen legyen; Mikor látogatsz meg engem?Ártatlan szívvel járok házam belsejében. Szemem elé nem állítok igazságtalan dolgot. A törvényszegőt gyűlölöm, nincs köze hozzám. A gonosz szív távol legyen tőlem, az álnokságot nem ismerem. Aki titokban rágalmazza felebarátját, azt elnémítom; Akinek szeme kevély és szíve felfuvalkodott, azt nem szenvedhetem. Szemem felkutatja az igazakat az országban, hogy nálam lakjanak; Aki szeplőtelen úton jár, csak az szolgálhat nekem. Nem lakhat házam belsejében, aki kevélyen cselekszik; Aki hazugságot beszél, nem állhat meg szemem előtt. Reggelenként kiirtom az ország minden bűnösét, hogy kigyomláljak az Úr városából minden gonosztevőt.

Lk 7,11-17 - Történt pedig, hogy ezután egy Naim nevű városba ment, és vele mentek tanítványai és nagy népsokaság. Mikor a város kapujához közeledett, íme, egy halottat vittek ki, egy özvegyasszony egyetlen fiát, és a város sok lakosa kísérte. Amikor meglátta őt az Úr, megkönyörült rajta, és ezt mondta neki: „Ne sírj!” Majd odament, és megérintette a koporsót. Erre azok, akik vitték, megálltak. Ezt mondta: „Ifjú! Mondom neked: kelj föl!” A halott pedig felült és beszélni kezdett. Ekkor átadta őt anyjának [1 Kir 17,23]. Mindnyájukat elfogta a félelem, és így dicsőítették Istent: „Nagy próféta támadt közöttünk!” És: „Isten meglátogatta az ő népét!”. Az eset híre elterjedt egész Júdeában, és mindenütt a környéken.

A mai evangélium kapcsán egy érdekes gondolat tör fel bennem. Ennek motívuma abból a megfigyelésből származik, amit az evangélista fontosnak tart itt megjegyezni: a halottat „a város sok lakosa kísérte”. Jézus, a csodákat, többnyire nagy tömeg előtt végezte! Jézus evangelizálása erre a „képességére” épül rá. Képessé tette rá a tömeget, hogy Benne felismerjék Isten jelenlétét, Istenségét! Felhívja a figyelmét a tömegnek arra, Aki jelen van, az Ő emberi mivoltában.

És, az esemény végén így hangozhat el az evangélista szájából a megállapítás, hogy nem Jézus, az ember ragadtatta el az embereket, hanem: „Mindnyájukat elfogta a félelem, és így dicsőítették Istent: „Nagy próféta támadt közöttünk!” És: „Isten meglátogatta az ő népét!”. Az eset híre elterjedt egész Júdeában, és mindenütt a környéken.” Az Isten dicsőítése! - Találkozás lehetett azok számára, Istennel, akik ott voltak! Akik ez után, amikor hallották Jézus tanítását, már nem Jézust hallották, hanem Isten Igéjét, Jézus szájából.

A szentleckének a tanítása is pontosan erre próbálja ráirányítani a figyelmet! Az, aki szolgálatot vállal Isten népében, annak nem önmagának kell élnie, hanem annak a küldetésnek, amit magára vállal, Isten nevében!

Többé nincs más személyisége Jézusnak, csak az, amivel Isten szolgálatára lehet. És, tulajdonképpen akkor, amikor Jézus meghívja bármelyikünket is kereszténységre, vagyis követésére, akkor ezt a nagyon elkötelezett, tudatos, és személyes – Ő úgy mondja, hogy – újjászületésre szólít meg. Ugye ismerjük Nikodémus történetét, ahol János evangélista arról számol be, hogy hogyan zajlott le Jézus és Nikodémus találkozása. Ott, Nikodémus saját szájából hangzik el, hogy Jézus csodatettei győzték meg arról, hogy Jézus az Isten embere. És ott mondja Nikodémusnak Jézus, hogy mindez azért történik, hogy aki hallja – meghallja - Isten szavát az Ő szájából, az újjászülessen Szentlélekből! (Jn 3,1-8)

Ha Nikodémusnak szól, akkor nekem is szól Jézus e szavakkal! Tegyem szabaddá magam Isten számára! Tegyem képessé magam rá, hogy adottságaim, karizmáim szerint fel tudjam vállalni Isten szolgálatát. Ami az én személyes evangelizálásom. Ott ahol vagyok, abban az életállapotban, amiben vagyok, próbáljam meg teljesíteni, beteljesíteni Isten jelenlétét! Hogy mindaz, aki engem lát, láthassa Istent! Aki van, Aki jelen van, Aki jelen lenni szeretne általam, a világban.

Többé nem mondhatom, hogy egyedül vagyok, és nem tudom, mire vagyok! Isten elküldi hozzám Jézust, és már mindenkorra jelenlétében álló lehetek, mert jelen van közöttünk az oltáriszentségben Jézus, mely tudást, a hitben, a Szentlélek által bírhatok! És elküldi hozzám Jézus utódait, azokat, akik által Jézus jelenléte minden időkre megújulhat, megújultan lehet megerősítő kegyelmem a hitben! Ezt én is még csak értem, de ismételgetnem kell, hogy élni is tudjam! Ebben az életben legyél Istenem erősségem, hogy jelenvalóságod átéghessen, és lángba boríthasson mindeneket! Ámen