Van most idő
2Kor 10,17 - 11,2 - Aki pedig dicsekszik, az Úrban dicsekedjék [Jer 9,22k]; mert nem az érdemel hitelt, aki önmagát ajánlja, hanem akit az Úr ajánl. Bárcsak eltűrnétek tőlem egy kis ostobaságot! Sőt viseljetek el engem is! Mert Isten féltékenységével vagyok féltékeny rátok. Eljegyeztelek ugyanis titeket egy férfinek, hogy mint tiszta szüzet vezesselek Krisztushoz.
Zs 44 - A karvezetőnek. A „Liliomok” szerint. Kóré fiaitól. Maszkíl. Szerelmes ének. Szívem ünnepi szózattól árad, a királynak zengem dalomat. Nyelvem, mint a gyorsíró vesszeje. Ékesebb vagy az emberek fiainál, kedvesség ömlik el ajkadon, azért áldott meg téged örökre az Isten. Kösd fel derekadra kardodat, te hős, dicsőségedet és ékességedet. Kelj útra ékességedben és haladj diadallal a hűségért, a szelídségért és az igazságért. Csodákra tanítson jobb kezed: hegyes nyilaid népeket terítenek le eléd a király ellenségeinek szívébe hatolnak. Királyi trónod, Isten, örökké áll, kormánypálcád az igazság pálcája. Szereted az igazságot, gyűlölöd a gonoszságot, azért kent fel téged Isten, a te Istened, az öröm olajával, társaid felett. Mirha, áloé és kasszia árad ruháidból, elefántcsont-palotákból hárfa gyönyörködtet. Királyleányok vannak díszes udvarodban; jobbodon a királyné áll, Ofír aranyától ékesen. Halljad, leányom, figyelj, hajtsd ide füledet, feledd el népedet és atyád házát. Íme, a király kívánja szépségedet. Hiszen ő a te urad, hódolj előtte. Ajándékkal esdik majd tekintetedet Tírusz leányai, s valamennyien a nép gazdagjai. Belül csupa szépség a király leánya, kívül arannyal átszőtt ruha takarja. Hímzett öltözetben vezetik a királyhoz, szűz társnői követik, hozzád vezetik őket. Örvendezve, ujjongással bevezetik őket, bevonulnak a király házába. Atyáid helyébe fiaid születnek, az egész világ fejedelmeivé teszed őket. Megemlékezem nevedről mindenkor, nemzedékről-nemzedékre, s dicsérni fognak érte a népek mindenkor és örökkön-örökké.
Mt 25,1-13 - Akkor hasonló lesz a mennyek országa a tíz szűzhöz, akik fogták lámpásaikat és kimentek a vőlegény elé. Öt közülük ostoba volt, öt pedig okos. Az ostobák ugyanis, amikor fölvették lámpásaikat, nem vettek magukhoz olajat. Az okosak viszont lámpásaikkal együtt olajat is vittek edényeikben. Mivel a vőlegény késett, mindnyájan elálmosodtak és elaludtak. Éjfélkor aztán kiáltás támadt: „Itt a vőlegény, gyertek ki elébe!” Ekkor a szüzek mindnyájan fölkeltek és rendbe hozták lámpásaikat. Az ostobák ekkor így szóltak az okosakhoz: „Adjatok nekünk az olajotokból, mert lámpásaink kialszanak.” Az okosak ezt válaszolták: „Nehogy ne legyen elég se nekünk, se nektek, menjetek inkább az árusokhoz és vegyetek magatoknak.” Amíg azok elmentek vásárolni, megjött a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre. Az ajtót bezárták. Később megjött a többi szűz is. Azt mondták: „Uram, uram! Nyiss ki nekünk!” De ő így válaszolt: „Bizony, mondom nektek: nem ismerlek titeket.” Legyetek tehát éberek, mert nem ismeritek sem a napot, sem az órát.
Van most idő, és lesz, amikorra már nem lesz több, elfogy. Hogy mikor lesz az, nem tudom. Nem tudhatom. Többé már nem lesz az, amiről akkor azt fogom mondani: de hát miért? Még kellene! Akkor belátom majd: most már tudom, mire kellene még az idő számomra. Akkor azt fogom gondolni: én oktalan! Szívhatom akkor a fogamat, ha lesz, mit szívni! Azt már most tudom, hogy nem tudok elég jól gazdálkodni az időmmel, a lehetőségeimmel, melyek megadatnak, és megadattak eddig oly sokszor már, életem során.
Mire szakítok magamnak időt, és mire nem hagyok időt magamnak? Ez az az eset, hogy van bizony, amit meg kell tenni, és van, amit nem szabad elhagyni! „Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert tizedet adtok mentából, kaporból és köményből, de elhanyagoljátok a törvény komolyabb parancsait, a jogot, az irgalmat és a hűséget. Ezeket meg kellene tenni, s azokat sem elhagyni.” [Mt 23,23]
Nem könnyű egyértelműnek lenni, akár csak önmagamnak is megfelelni! Hát még Istennek!
A mai evangélium kapcsán felmerül bennem a kérdés, nem ellentmondásos e példabeszéd a Mt 7,7-el: „Kérjetek és adnak nektek, keressetek és találni fogtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek”?
Vagy, azzal van párba, ahol Jézus így tanít: „Ha akkor ketten a szántóföldön lesznek, az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják. S ha két asszony őröl malommal, az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják.” [Mt 24,40-41]?
Úgy vélem, hogy van itt egy mindennél lényegesebb gondolat, mellyel kezdődik Jézusnak az a tanítása, mely az idők végére figyelmeztet bennünket, embereket: „Azt a napot azonban és azt az órát senki sem ismeri: sem az ég angyalai, sem a Fiú, csak egyedül az Atya. Mert mint Noé napjai, olyan lesz az Emberfiának eljövetele is. Mert amint a vízözön előtti napokban csak ettek és ittak, nősültek és férjhez mentek, egészen addig a napig, amelyen Noé bement a bárkába, (Ter 7,7) és nem is sejtették, amíg el nem jött a vízözön és el nem ragadta mindnyájukat: így lesz az Emberfia eljövetele is.” [Mt 24,36-39]
Azt a „dátumot” még a Fiú sem ismeri! Hoppá! Van, amit még az Ő orrára sem köt az Atya? Vagy nem erről van itt szó?
E figyelmeztetés tükrében van jelentősége a Mt 7,7-nek. Mert addig, amíg van időm, addig van módom, és lehetőségem kérni, könyörögni, keresnem, hogy rátaláljam, zörgetnem, hogy segítséget kapjak, bejutást azokba a bugyrokba, melyekre szükségem van, hogy időmet el ne tékozoljam! Most van a cselekvés ideje! Még tart! Hogy erre rádöbbenjek, hogy milyen mulandó is az idő, nekem egy infarktusra volt szükségem. Ahogy távolodom az esettől, úgy érzem azt, hogy bizony az ember esendő, Pató Pál uras, farizeusos. Képes az életbe bele melegedni, és megengedem magamnak, hogy időmet lényegtelen dolgokra szánjam oda, azt remélve, hogy erre is, majd arra is lesz időm. Az özönvíz esete, … Mennyire vagyok képes elképzelni, hogy milyen hamar éri el a szárazföldet a baj? Árvíz, tűzvész, földrengés, és manapság ezek sorába áll be a terrortámadás is.
Igen Uram, szükségem van, szükségünk van a kegyelemre, arra a szeretetre, ami nélkül nem vagyunk képesek megállni a Te színed előtt! Lásd Uram, semmi mást nem kérek magam, és szeretteim számára, csak azt, ami számomra csoda számba megy: megrendítő, megmentő kegyelmedet! Amiért már itt és most, fogadd el tőlem a szüntelen hálát, és dicsőítésedet kiváltó énekemet! Ámen
