Együgyű kérdésnek látszik

Ám 3,1-8; 4,11-12 - Halljátok e szót, amit az Úr ellenetek kimondott, Izrael fiai, minden nemzetség ellen, amelyet Egyiptom földjéről kivezettem: „Egyedül csak titeket vettelek figyelembe a föld összes nemzetsége közül; éppen ezért meg is torlom rajtatok minden gonoszságtokat! Vajon járnak-e együtt ketten, ha meg nem egyeznek? Vajon ordít-e az oroszlán az erdőben, ha nincs előtte préda? Vajon hallatja-e hangját búvóhelyéről az oroszlánkölyök, ha semmit sem fogott? Vajon beleesik-e a madár a tőrbe a földön, hogyha nincsen csapda? Vajon felszedik-e a csapdát a földről, ha semmit sem fogott? Vajon, ha megszólal a harsona a városban, nem remeg-e meg a nép? Jön-e a városra veszedelem, melyet nem az Úr vitt véghez? Bizony, semmit sem tesz az Úr Isten anélkül, hogy titkát ki ne nyilatkoztassa szolgáinak, a prófétáknak! Ordít az oroszlán: ki ne remegne? Szól az Úr Isten: ki ne prófétálna?

Felforgattalak titeket, amint felforgatta az Úr Szodomát és Gomorrát, és olyanok lettetek, mint a tűzvészből kiragadott üszök; és ti mégsem tértetek vissza hozzám, - mondja az Úr. - Ezért cselekszem így veled, Izrael! És mivel így bánok majd veled, készülj Istened elé, Izrael!

Zs 5 - A karvezetőnek. Fuvolára. Dávid zsoltára. Figyelj szavamra, Uram, halld meg panaszomat! Méltasd figyelmedre kiáltásomat, én királyom és én Istenem! Mert hozzád intézem imádságomat, Uram, halld meg hajnalban szavamat, korán reggel eléd állok és rád vetem pillantásom. Bizony, Istenem, te nem kedveled a gonoszságot; Gonosz ember melletted nem marad meg, a hamisak nem állhatnak meg szemed előtt. Gyűlölöd valamennyi gonosztevőt, a hazudozókat mind elpusztítod. Utálja az Úr a vérontó s álnok embert. Én azonban nagy irgalmadban bízva, bemegyek hajlékodba; Irántad való félelemmel leborulok szent templomod előtt. Uram, vezess engem igazságodban, ha rám tör ellenségem, tedd egyenessé előttem utadat. Mert szájukban nincs igazság, a szívük hiábavalóság, a torkuk nyitott sír, nyelvük járása álnok. Isten, mondd ki fölöttük ítéletedet, saját terveikben bukjanak meg! Sok istentelenségük miatt űzd el őket, mert haragra ingereltek téged, Uram. De örvendezzenek azok, akik benned bíznak, oltalmazd őket és megdicsőülnek benned, akik szeretik neved. Mert te, Uram, az igazakat megáldod, jóakaratodat pajzsként borítod rájuk.

Mt 8,23-27 - Amikor beszállt a bárkába, követték őt a tanítványai. És íme, olyan nagy vihar támadt a tengeren, hogy a bárkát elborították a hullámok. Ő pedig aludt. Odajöttek és felkeltették: „Uram, ments meg, elveszünk!” Ő azt mondta nekik: „Miért vagytok gyávák, ti kishitűek?” Majd fölkelt, rászólt a szelekre és a tengerre, s nagy csendesség lett. Az emberek pedig elcsodálkoztak és így szóltak: „Kicsoda ez, hogy még a szelek és a tenger is engedelmeskednek neki?”

Együgyű kérdésnek látszik: „Kicsoda ez …?” De, hát lássuk be, hogy ilyen együgyűek vagyunk. Ez ne legyen panasz, vagy lehangoló, számunkra, inkább beismerés, mely alázatra bír. Mely képessé tehet embert, hogy belássa, elfogadja Jézust, a Krisztust, mesterének! Akit követni jó, Akinek követése biztonságot nyújt, Akinek eligazítása utat mutat, és Akinek ereje bátorít.

Ne legyen embernek tudása e földön, mi Isten irgalmas szeretetét felülírja, melyet Jézus Krisztusban nyilvánít ki számunkra! A tudás hatalma, ha felülírja bennem a törvényt – amit Isten belém égetett: hogy Istenből vagyok, Általa vagyok, Érte legyek olyanná, mint egy próféta, akiben titkát akarja kinyilatkoztatni; akkor, ugyan, a tudás, az egész világon megszerezhető tudás, mit használ nekem? Ugyanakkor, mi csak részben az, gazdagíthat e? Vagy, csupán dölyfössé tenni képes, mely hatalmaskodóvá, egoistává alakít?

Ha Isten nem képes másképpen hatni rám, az emberre, akkor bizony erejét mutatja meg, mely földhöz vág, tehetetlenné tesz. Megmutatni képes, hogy olyan felett is van hatalma, mit próbálok hinni, de mégsem hagyom, hogy meggyőzzön. E világban létezésünk legnagyobb gondja az, számunkra, hogy Isten szeretete olyan evidenciává vált már, hogy már képesek vagyunk kisajátítani érdemként. Mint ami jár nekünk. A büszkeségünk, önimádatunk a bizonyítéka leginkább együgyűségünknek! Ez kényelmessé tesz bennünket, elbizakodottá, amiről már azt képzeljük, hogy ez a természetes.

A tavon ringatódzni a csónakban, fel sem veti bennem azt a gondolatot, hogy mi van akkor, ha a csónak hirtelen kettéhasad, és a mélység tárul fel előttem, mely fölött nincs hatalmam. Ha erre a gondolatra jutok, azt mondják pesszimista vagy, és nem azt, hogy Istenhívő. Pedig, miért ne hasadhatna ketté, hiszen anyag, mely teremtett és az ember által tákolt valami csupán a csónak? Ennyire bízok az emberben, önmagamban, önmagam kezem munkájában is? Vagy bírom azt mondani, hogy köszönöm a szellőt, mely ringat? Köszönöm a csónakot, mely ringat, köszönöm a vizet, mely nem háborog, nem akar elnyelni, és nem akar életemre törni? Köszönöm a fényt, mely megtörik a hullámokon, és engem elkápráztat, csodálkozásra késztet, köszönöm, hogy mindezt látni, érezni, benne békességemet megtalálni engeded nekem, Istenem?! Vigyázol, nem teremtesz olya vihart körülöttem, bennem, mely elnyel, mely felőröl, mely megsemmisít, idő előtt! (Nem kell, hogy higgyem, hogy az Isten tart meg ott?!)

Mert időt adsz a Te végtelenségedből a számomra, hogy ebben az időben, és térben Hozzád eltalálhassak, felismerhesselek, felfedezhesselek, megismerhesselek, és végül követhesselek, vagy legalább Hozzád vágyódhassak, míg magadhoz fel nem emelsz! Köszönöm Istenem! „Én, nagy irgalmadban bízva, bemegyek hajlékodba; Irántad való félelemmel leborulok szent templomod előtt. Uram, vezess engem igazságodban, ha rám tör ellenségem – még akkor is -, tedd egyenessé előttem utadat.” Ámen