Van egy út
2Sám 12,7-10.13 - Azt mondta erre Nátán Dávidnak: „Te vagy az az ember! Ezt üzeni az Úr, Izrael Istene: Én felkentelek Izrael királyává, megszabadítottalak Saul kezéből, neked adtam urad házát, öledbe adtam urad feleségeit, neked adtam Izrael és Júda házát, s ha ez még kevés volt, sokkal többet is adtam volna neked. Miért vetted hát semmibe az Úr szavát, olyasmit cselekedve, ami gonosz az én színem előtt?! A hetita Uriást megöletted karddal, feleségét feleségül vetted, Ammon fiainak kardja által ölted meg őt! Ne távozzék tehát a kard sohasem házadtól, mivel semmibe sem vettél engem, s elvetted a hetita Uriás feleségét, hogy a te feleséged legyen. Azt mondta ekkor Dávid Nátánnak: „Vétkeztem az Úr ellen!” Azt mondta erre Nátán Dávidnak: „Az Úr meg is bocsátotta bűnödet: nem lakolsz halállal;
Zs 31 - Maszkíl Dávidtól. Boldog, akinek gonoszsága bocsánatot nyert, és akiknek bűne el van takarva. Boldog az, akinek az Úr nem tudja be vétkét, s akinek lelkében nincsen csalárdság. Amíg hallgattam, csontjaim megöregedtek, s egész nap jajgattam. Mert éjjel-nappal rám nehezedett kezed, ellankadt erőm, mint a nyár hevében. Megvallottam előtted bűnömet, gonoszságomat el nem rejtettem. Elhatároztam: „Megvallom magam ellen hűtlenségemet az Úrnak.” És te vétkem gonoszságát megbocsátottad. Hozzád fohászkodjon tehát minden szent alkalmas időben, akkor áradjanak bár a vizek, el nem érik őket. Te vagy menedékem, megőrzöl a veszedelemtől; Körülveszel a szabadulás örömével. Értelmet adok neked és megtanítlak az útra, amelyen járnod kell; Rajtad tartom szemem. Ne legyetek értelmetlenek, mint a ló és az öszvér: amelyeknek fékkel és zablával kell szorítani az állát, másként nem közelednek hozzád. Sok csapás éri a bűnöst, ám az Úrban remélőt irgalom övezi. Örvendjetek az Úrban és vigadjatok, igazak, ujjongjatok mindnyájan egyenes szívűek!
Gal 2,16.19-21 - Mivel pedig tudjuk, hogy az ember nem a törvény cselekedeteiből igazul meg, hanem a Jézus Krisztusba vetett hit által, mi is Krisztus Jézusban hittünk, hogy megigazuljunk Krisztus hite, és nem a törvény cselekedetei által, mert a törvény cselekedeteiből egy ember sem igazul meg. Mert a törvény által meghaltam a törvénynek, hogy Istennek éljek. Krisztussal együtt keresztre vagyok szegezve: élek én, de már nem én, hanem Krisztus él bennem. Amit pedig most a testben élek, azt az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem. Nem érvénytelenítem Isten kegyelmét, mert ha a megigazulás a törvény által van, akkor Krisztus hiába halt meg.
Lk 7,36 - 8,3 - Egy farizeus meghívta, hogy egyen nála. Bement a farizeus házába és asztalhoz telepedett. És íme, egy asszony, aki bűnös volt a városban, amint megtudta, hogy a farizeus házában étkezik, kenetet hozott egy alabástrom edényben. Megállt hátul a lábainál, elkezdte könnyeivel öntözni a lábait, és megtörölte hajával, csókolgatta azokat, és megkente a kenettel. Amikor a farizeus, aki meghívta, látta ezt, így szólt magában: „Ha ez próféta volna, bizonyára tudná, kicsoda és miféle asszony ez, aki őt érinti, vagyis hogy bűnös.” Jézus ezt válaszolta neki: „Simon! Mondanék neked valamit.” Az így szólt: „Mester, szólj!” „Két adósa volt egy hitelezőnek. Az egyik ötszáz dénárral tartozott, a másik ötvennel. Nem lévén nekik miből megfizetni, elengedte mind a kettőnek. Melyik fogja őt közülük jobban szeretni?” Simon ezt felelte: „Úgy vélem, az, akinek többet engedett el.” Ő pedig ezt mondta neki: „Helyesen ítéltél.” Majd az asszony felé fordulva ezt mondta Simonnak: „Látod ezt az asszonyt? Bejöttem a házadba, és nem adtál vizet lábaimra; ez meg könnyeivel öntözte lábaimat, és a hajával törölte meg. Csókot nem adtál nekem; ez meg, amióta bejött, nem szűnt meg csókolgatni lábaimat. Olajjal nem kented meg fejemet; ez meg kenettel kente meg a lábaimat. Azért mondom neked: Sok bűne bocsánatot nyert, mert nagyon szeretett. Akinek keveset bocsátanak meg, kevéssé szeret.” Aztán így szólt az asszonyhoz: „Bocsánatot nyertek bűneid.” Erre az asztaltársak ezt kezdték mondogatni magukban: „Kicsoda ez, hogy még a bűnöket is megbocsátja?” Ő pedig így szólt az asszonyhoz: „A hited megszabadított téged; menj békével.” Történt azután, hogy bejárta a városokat és a falvakat, prédikálta és hirdette az Isten országát. Vele volt a tizenkettő, és néhány asszony, akiket meggyógyított a gonosz lelkektől és a betegségekből: Mária, akit Magdolnának hívnak, akiből hét ördög ment ki, és Johanna, Kúzának, Heródes helytartójának a felesége, valamint Zsuzsanna, és sokan mások, akik segítették őt vagyonukból.
Van egy út. Az út egyik végén – mondjuk – áll a farizeus, az út másik végén áll ez a bűnös asszony. Ők, egymás számára idegenek, olyan távol állnak egymástól, szívükben, hogy érthetetlenek egymás számára. Éppen ezért képtelenek közelebb kerülni egymáshoz, képtelenek mit kezdeni egymással, vagy tenni egymásért.
Az út kereszteződésében ott áll Jézus, aki a Krisztus, aki két kezét széttárja, kinyújtja kettőjük felé, hívja őket: gyertek, mindketten, és fogjátok meg kezem! Ebben a meghívásban már benne van, felfedezhető benne az elfogulatlan, ugyanakkor mindegyiknek önmagáért való szándék, a szabadításra. Attól való szabadulásra, mely az ember megkötözöttsége a jóra, az életre: önmagamban képtelen vagyok a jót jól tenni. Mert látásom, mely az összefüggéseket láttatni engedi eleve korlátozott, szűkös. (Ez pont olyan dolog, mint a vak ember átkelése a forgalmas úton: mikor nem jön semmi? Egyedül a hallásom segít abban, hogy eldönthessem, mert nem láthatom mi a valóság. Vajon a hallásom elég tiszta, nem vonja el hallásomat más attól, hogy érzékeljem mikor léphetek le a járdáról? Vajon, a hallásom és a közlekedés zaja sikerül eligazodni abban, hogy elég időm legyen az átkelésre? De vajon hol a túloldal? Mennyit kell megtennem ahhoz, hogy átérjek? stb.)
Az egyik örömmel, futva megy, hogy végre van valaki, aki nem utasítja el, hanem – bár tudja, hogy bűnös, tudja, hogy mennyire méltatlan ennek a kéznyújtásnak az elfogadására, mégis hívja, meghívja. Kezet akar, kész fogni vele! Ez a kézfogás lehet az, ami megment engem!
A másik ember, értetlenül, megvetőn(?), tiltakozással, idegenkedve, és bizonytalankodva kérdezi: azt megértve, hogy őt hívja, de ugyan már, azt a másikat, hogy képes hívni? Hogy jön ő ahhoz, hogy azzal az emberrel fogjon kezet - miközben nekem nyújtja másik kezét -, aki bűnös, szennyes kezű, aki ráadásul asszony is!?
Jézusban minden feloldódik, minden kérdés megoldódik! Vajon miért, hogy lehet ez? Talán azért, mert Ő, egyiküknek sem elkötelezett. Jézus, egyikünknek sem elkötelezett! Ő, egyedül az Atyának elkötelezett, aki senkit sem utasít vissza, azok közül, akik kérik megbocsátását. Akik kiengesztelődni akarnak a szenttel, a tisztával, az állhatatossal, az elkötelezettel, az örökkön való jóval. De a bűnös asszony is azért képes kérni Jézus megbocsátását, mert tudja, már tisztában van azzal, hogy mire képtelen, önmagában. De ráérez arra, hogy Jézusban olyan tisztaság, olyan, e világtól elkötött, független tisztaság van, ami egyedül képes lehet rajta segíteni. Jézussal könnyű jónak lenni. Aki semmit sem akar tőle, olyan dolgot, ami neki árthat! Bízhat benne! Bizalommal lehet iránta!
Mi volt ennek az asszonynak a bűne? Ő „egy asszony, aki bűnös volt a városban”. A város ítéletét hordozta. De a város nem ismerte a bűnét, csak azt, amiért ítéletet mondhat rá! Megítélte a város az asszonyt a tettei miatt. Az asszony valódi bűne valószínűleg az volt, hogy gyenge volt. Jellemében sérült volt. Ha a város nem ezért tartotta bűnösnek, akkor valószínűleg a város jelleme is sérült volt: csak arra volt képes, hogy mást megítéljen, elítéljen, kiközösítsen. Arra nem volt képes, hogy felismerje azt, hogy egymásra szükségük van! Gyengeségében a város csak arra volt alkalmas, képes, hogy azt, aki gyengeségét igazolja, elárulja, azt kivesse magából! Ne tartson tükröt senki elénk!
Csak a bűneit elismerő ember lehet képes arra, hogy megbocsásson másoknak, és megbocsátásában segítse bűneinek gyógyulását másoknak.
Inkább akarok bűnös asszony lenni, mint farizeus! Akinek, bár házába invitálását elfogadja Jézus, de nem tud vele mit kezdeni, nem képes abból a maga számára semmit hasznosítani! Nem válik javára Krisztussal való találkozása!
A tolakodó, a bármi megaláztatás árán is magának kegyelmet követelő bűnös asszony, aki menekülni akar önmagától. Bár, lehet, hogy nem tudja, de érzi: „Boldog, akinek gonoszsága bocsánatot nyert, és akiknek bűne el van takarva. Boldog az, akinek az Úr nem tudja be vétkét, s akinek lelkében nincsen csalárdság.” Így járulok eléd Istenem, Atyám, ki Krisztusban keresem Hozzád az utat! Ámen
