Olyan helyen voltam ma szentmisén

Iz 43,16-21 - Így szól az Úr, aki utat készített a tengerben, és a hatalmas vizekben ösvényt; aki kihozott kocsit és lovat, hadsereget és hőst, akik együtt fekszenek, nem kelnek fel többé, kialudtak, mint a mécsbél, és elhamvadtak: „Ne gondoljatok a régi dolgokra, és az elmúltakra ne figyeljetek! Íme, én újat cselekszem, most sarjad, talán nem tudjátok? Igen, utat készítek a sivatagban, és a pusztában folyókat. Dicsőít majd engem a mező vadja, a sakálok és a struccmadarak, mert vizet adtam a sivatagban, folyókat a pusztában, hogy megitassam népemet, az én választottamat. A nép, melyet magamnak formáltam, dicséretemet hirdeti majd.

Zs 125 - Zarándok-ének. Mikor az Úr megfordította Sion fogságának sorsát, olyan volt, mintha álmodnánk. Akkor szánk vígsággal telt meg, nyelvünk pedig ujjongással. Azt mondták akkor a nemzetek között: „Nagy dolgokat művelt velük az Úr!” Nagy dolgokat művelt velünk az Úr, azért örvendezünk. Fordíts fogságunkon, Uram, mint ahogy megfordítod délen a patakokat! Akik könnyek között vetnek, majd ujjongva aratnak. Csak mentek és sírtak, úgy vitték vetni vetőmagjukat; de ujjongva jönnek vissza majd, s úgy hozzák a kévéiket.

Fil 3,8-14 - Sőt, mindent veszteségnek tartok Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének mindent fölülmúló voltáért. Őérte mindent veszni hagytam, és szemétnek tekintek, csakhogy Krisztust elnyerjem, s hogy én őbenne legyek, nem a saját megigazulásom alapján, amely a törvényből származik, hanem az által a megigazulás által, amely Krisztus hitéből való, vagyis amely az Istentől van a hit révén. Krisztust akarom megismerni, és feltámadásának erejét, a szenvedéseiben való részvételt hozzá hasonulva a halálban, hogy eljuthassak a halálból való feltámadásra. Nem mintha már kezemben tartanám, vagy már tökéletes lennék, de törekszem rá, hogy magamhoz ragadjam, mert Krisztus is magához ragadott engem. Testvérek, nem képzelem magamról, hogy már magamhoz ragadtam, de egyet igen: felejtem, ami mögöttem van, és nekifeszülök annak, ami előttem van. Így futok a cél felé, annak a hivatásnak jutalmáért, amelyet Isten felülről adott Krisztus Jézusban.

Jn 8,1-11 - Jézus pedig kiment az Olajfák hegyére. Korán reggel ismét megjelent a templomban, ahol az egész nép köréje sereglett. Leült, és tanította őket. Az írástudók és a farizeusok odavittek hozzá egy asszonyt, akit házasságtörésen értek. Középre állították, és azt mondták neki: „Mester! Ezt az asszonyt házasságtörésen kapták. Mózes a törvényben azt parancsolta nekünk, hogy az ilyeneket meg kell kövezni. Te ugyan mit mondasz?” Ezt természetesen azért mondták, hogy próbára tegyék, és hogy bevádolhassák. Jézus azonban lehajolt, és ujjával írt a földre. Amikor azok tovább faggatták őt, fölegyenesedett, és azt mondta nekik: „Aki közületek bűn nélkül van, az vessen rá először követ.” Aztán újra lehajolt, és írt a földre. Azok pedig ennek hallatára egymás után elmentek, kezdve a vénektől, s ő egyedül maradt a középen álló asszonnyal. Jézus fölegyenesedett, és azt mondta neki: „Asszony, hol vannak ők? Senki sem ítélt el téged?” Az így felelt: „Senki, Uram!” Jézus ekkor azt mondta neki: „Én sem ítéllek el. Menj, és többé már ne vétkezzél!”

Olyan helyen voltam ma szentmisén, ahol láthatóan egy nagyon összeszokott közösség miséjére csöppentem be. A szentleckét felolvasó férfi, az olvasmány felolvasása előtt tanúságot tett. Elmondta, hogy hálás azért, hogy évekkel ez előtt e közösség tagjává lehetett. Pál szavaihoz kapcsolta tanúságtételét. Kifejezte, hogy Pál szavai számára nagyon mély értelemmel bírnak, érti azokat. Elragadta Őt is Krisztus, mégis úgy érzi, hogy a bűneitől nem volt képes eddig megszabadulni.

De, valójában, bármelyikünk is, képes önmagából kifordulni, gyökeres változást produkálni úgy, hogy bűnös személyiségét gyökeresen kiirtsa, és új személyiséget vegyen magára?

Én úgy gondolom, hogy képtelenség a személyiségünkön, önmagunkban, változtatást elérni. Még akkor is, ha arra eljutottam, hogy mi a jó, a helyes, és mi nem. A hívő embernek van rettenetesen nagy előnye. Ez az előnye abból származik, hogy van valaki, Aki a maga személyiségével rendelkezésére áll: az embernek adja azt, amit az ember önmagának sem képes megadni!

A példaként említett fiatalember, szerintem nem volt itt, és most reális önmagával. Mert csak önmagához képest tekintett önmagára, és korábbi önmagához mérte jelen énjét. Pedig, nem hiszem azt, hogy korábban is felvállalta volna azt, hogy kiálljon közössége elé, és ahogy most, felolvassa Pál szavait, vagy ahhoz hozzá fűzze saját gondolatait, mert talán, korábban nem is lettek volna gondolatai Pál tanítása nyomán! A jót, Benne, a Krisztusból áradó jó kezdte meg! Csak ne legyünk elégedetlenek, türelmetlenek! Se önmagunkkal szemben, se Isten Irgalmas szeretetével kapcsolatban ne. Inkább, vegyük föl azt a fonalat, amit Krisztus megpróbál felgombolyítani, kibogozni bennünk azért, hogy segítsen bennünket a magunk teljességére eljutni. Persze, azért kell felvennünk a fonalat, mert helyettünk nem akarja számunkra a jót. Azt akarja, hogy az váljon javunkra, amire mi rátalálunk, és így a jóért, mi magunk tegyük meg azt, ami részünkről szükséges és elkerülhetetlen!

Higgyünk abban, hogy Isten Szentlelkének kegyelmei segítenek nekünk, hogy a krisztusi jó, az Isten Szeretete, ha teret engedünk Neki, akkor képes lehet elhatalmasodni bennünk, olyannyira, hogy mellette bűneink elhalványulnak! Nem bűnös énünk „szenved így csorbát”, hanem krisztusi énünk uralkodik el rajunk! Jelentékenységük már nem lesz képes erőt képviselni életünkben. Add Uram, hogy így legyen! Ámen