Keresztvetéssel kezdjük

1Sám 17,32-33.37.40-51 - Amikor aztán eléje vitték, Dávid így szólt hozzá: „Senkinek se csüggedjen el a szíve e miatt; én, a te szolgád, elmegyek és megvívok a filiszteussal.” Azt mondta erre Saul Dávidnak: „Nem bírsz te szembeszállni és megvívni ezzel a filiszteussal, mert te gyermek vagy, az meg harchoz szokott ember kora ifjúságától kezdve.” Majd azt mondta Dávid: „Az Úr, aki megszabadított az oroszlán mancsai meg a medve mancsai közül, Ő fog megszabadítani engem e filiszteus kezéből.” Azt mondta erre Saul Dávidnak: „Eredj, s az Úr legyen veled!” s vette botját, amelyet mindig a kezében hordott, kiválasztott magának öt jó sima követ a patakból, s betette azokat pásztortáskájába, amely nála volt, s kezébe vette parittyáját, s kiment a filiszteus elé. Erre a filiszteus, előtte haladó fegyverhordozójával együtt, ballagva és egyre jobban közeledve Dávid felé tartott. Amikor aztán a filiszteus feltekintett és meglátta Dávidot, semmibe sem vette, hiszen egy vörös, szép külsejű ifjú volt előtte. Erre a filiszteus így szólt Dávidhoz: „Hát kutya vagyok én, hogy bottal jössz ellenem?” Aztán a filiszteus megátkozta isteneivel Dávidot, és azt mondta Dávidnak: „Gyere csak ide hozzám, hadd adjam húsodat az ég madarainak s a mező vadjainak!” Dávid ekkor így szólt a filiszteushoz: „Te karddal, dárdával s pajzzsal jössz ellenem, én pedig a Seregek Urának, Izrael hadainak Istene nevével megyek ellened, amelyeket te gyalázattal illettél a mai napon. Az Úr pedig a kezembe fog adni téged, megöllek, leveszem rólad a fejedet, és még ma az ég madarainak és a mező vadjainak adom a filiszteusok táborának hulláit, hadd tudja meg az egész föld, hogy van Izraelnek Istene! Tudja meg ez az egész gyülekezet, hogy nem kell kard és dárda az Úrnak a győzelemhez, mert ő a harc ura, s ő a kezünkbe is fog adni titeket!” Amikor aztán a filiszteus nekikészült, s elindult, s Dávid felé közelített, Dávid sietve a filiszteus elé futott, hogy megküzdjön vele, és benyújtotta kezét táskájába, kivett belőle egy követ, azt parittyájával megforgatta, s elhajította, s homlokon sújtotta vele a filiszteust, úgyhogy a kő belefúródott homlokába, s az arcával a földre bukott. Így győzte le Dávid a filiszteust parittyával és kővel, s miután leverte, meg is ölte a filiszteust. Mivel ugyanis kard nem volt Dávid kezében, odaszaladt, megállt a filiszteus felett, megfogta kardját, kirántotta hüvelyéből, s megölte őt és levágta fejét. Amikor a filiszteusok látták, hogy hősük meghalt, megfutamodtak.

Zs 143 - Dávidtól. Áldott az Úr, az én segítségem, aki kezemet harcra tanítja, ujjaimat viadalra. Ő az én irgalmam és erősségem, oltalmam és szabadítóm; pajzsom, akiben remélek, védelmezőm és reménységem, ő veti alám népemet. Uram, mi az ember, hogy figyelembe veszed, s az emberfia, hogy tekintettel vagy rá? Olyan az ember, mint a lehelet, napjai elenyésznek mint az árnyék. Uram, hajlítsd le egeidet és szállj le, érintsd meg a hegyeket, hogy füstölögjenek! Ragyogtass villámokat és szórd szerteszét, küldd el nyilaidat és zavard össze őket. Nyújtsd le a magasból kezed, ragadj ki, ments ki a nagy vizekből, az idegenek kezéből, akiknek szája hiúságot beszél, jobbjuk pedig a hazugság jobbja! Isten, új éneket énekelek neked, tízhúrú hárfán zsoltárt zengek neked. Aki győzelmet adsz a királyoknak, és megmented szolgádat, Dávidot a gonosz kardjától. Ragadj ki és ments ki az idegenek kezéből, akiknek hiúságot beszél szája, jobbjuk pedig a hazugság jobbja. Fiaink olyanok ifjúságukban, mint a növekvő hajtás, ifjúságtól duzzadók; Leányaink mint a templom sarokkövei, díszesek, mint a műves oszlopok. Raktáraink tele vannak, bővelkednek minden jóban; Juhaink termékenyek, megszámlálhatatlanok mezőinken, Marháink kövérek. Kőfalainkon nincs rés, sem átjárás, utcáikon jajgatás nem hangzik. Boldog az a nép, amelynek így megy dolga, boldog az a nép, amelynek az Úr az Istene!

Mk 3,1-6 - Majd ismét bement a zsinagógába. Volt ott egy ember, akinek a keze el volt száradva. Lesték őt, vajon meggyógyítja-e szombatnapon, hogy vádolhassák. Akkor ő ezt mondta a béna kezű embernek: „Állj középre.” Aztán megkérdezte tőlük: „Szabad-e szombaton jót tenni, vagy rosszat, életet megmenteni vagy veszni hagyni?” Azok csak hallgattak. Ő erre haragosan körülnézett rajtuk, elszomorodott szívük keménységén, és így szólt az emberhez: „Nyújtsd ki a kezedet!” Az kinyújtotta, és meggyógyult a keze. A farizeusok, mihelyt kimentek, azonnal tanácsot tartottak ellene a Heródes-pártiakkal, hogy hogyan veszítsék el őt.

Az Ökumenikus imahét 4. napja - A HÍVŐK SZENT PAPSÁGÁNAK HIVATÁSA EVANGÉLIUM HIRDETÉS

Róm 10,14-15 - De hogyan hívják segítségül azt, akiben nem hisznek? S hogyan higgyenek abban, akiről nem hallottak? S hogyan halljanak, ha nincsen, aki hirdesse? S hogyan hirdessék, ha nem küldték őket? Amint meg van írva: »Milyen gyönyörűségesek azok lábai, akik a jó hírt hirdetik!« (Iz 52,7)

Mt 13,3-9 - Sok mindent elmondott nekik példabeszédekben: »Íme, kiment a magvető vetni. Amint vetette a magot, némelyik mag az útfélre esett. Jöttek a madarak és fölszedegették. Más magok köves helyre estek, ahol nem volt sok földjük. Hamar kikeltek, mert nem voltak mélyen a földben. De amikor a nap felkelt, megperzselődtek, s mivel nem volt gyökerük, elszáradtak. Néhány másik a tövisek közé esett. A tövisek felnőttek és elfojtották őket. Végül más magok a jó földbe hullottak. Ezek termést hoztak, az egyik százszorosat, a másik hatvanszorosat, ismét másik harmincszorosat. Akinek van füle, hallja meg!«

Keresztvetéssel kezdjük: W Vessétek le a régi embert szokásaival együtt, és öltsétek föl az újat, aki állandóan megújul Teremtőjének képmására a teljes megismerésig. [Kol 3,9-10] W Vegyétek fel tehát Isten fegyverzetét, hogy ellenállhassatok a gonosz napon, s megállhassatok, mert mindent megtettetek. W Úgy álljatok tehát, hogy derekatokat övezzétek fel igazságossággal, s öltsétek magatokra a megigazulás vértjét! ^{(Iz 59,17)} Lábatok saruja legyen a béke evangéliumának hirdetésére való készség. W Mindezekhez vegyétek a hit pajzsát, amellyel kiolthatjátok a gonosz minden tüzes nyilát. Vegyétek fel az üdvösség sisakját is, és a Lélek kardját, vagyis az Isten igéjét. [Ef 6,13-17] Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében! Ámen

Tegnap arról elmélkedtem, hogy a keresztények egysége, közössége, Krisztusban van, Krisztussal van, hogy üdvösségünk legyen az Atyában, és ehhez a Szentlélek kegyelmeit befogadjuk, elfogadjuk, önmagunk, önmagunkért való élet ellenében is. Mert az Élet az Isten, ki Háromságos Egy, dicsőségben. Dicsőségében szeretne velünk, emberekkel osztozni. Ebben a történetben – történésből forrásozik, bontakozik ki a mai Ige!

Hiszen Isten termékennyé tett bennünket, minden embert. Termékennyé, hogy az isteni jót lehessünk képesek teremni, megvalósítani ebben az anyagi, teremtett világban, mely táptalaja minden ember megszentelődésének. Termékenységünk értelmezését ne merjük, na akarjuk leszűkíteni csupán olyan dologra, mely anyagi létünk értelmezése szerinti, jóleső ingereket ébreszt bennünk. Tudnunk kell, értenünk kell, hogy anyagi mivoltunk csupán a felszín, és mulandó állapotunk, ugyanakkor lényünknek van egy sokkal mélyebb értelmezése is, mely a létezés méltóságát rejti magában. Igaz, hogy anyagi létünk szempontjából misztérium, titok. De pontosan azért az, mert még nem sikerült kibontanunk, feltárnunk Létezésünk mérhetetlen gazdagságát.

Mi is ez a megszentelődés, hogyan lehetne ezt az ember számára használhatóvá tenni, ami önmagában titok, ám a hit által válik, akar lenni világossággá, érthetővé? Feltárható, megérthető titok, misztérium a megszentelődés?

A világba teremtett ember képességekkel lett teremtve. Mégpedig olyan képességekkel, melyek képessé tehetik rá, hogy az anyagból, a változóból, a szabad akaratból, önállóságából, egészen személyes Istenre hasonlatosságából, időben és térben való mozgásából – ahol a mozgás a teremtés lételeme – kibontakoztathassa az Isten szándékát úgy, mint amit magára nézve jónak, legfőbb jónak tart, vagyis: akarja azt, szándékozza szabad akaratával is! Ami, végül is nem más, mint Isten szándékával, jó szándékával való közösség vállalása az embernek, önszántából!

Ilyen formában mondom azt, hogy az Ember, Isten szemében mag, melyet a földre vet, hogy gyökeret verjen abban, majd megteremje az Isten jó gyümölcsét. Vagyis, mi emberek, vagyunk ezek a magok, melyek nem magtalanok! Mindegyik termővé akar lenni, termővé tud lenni, bőven termővé! De, ahogy a fa sem tudja azt, mire van teremtve, milyen gyümölcs termésére, úgy az ember sem tudja. Mégis, én, az ember, mert tudatos és érzelmes, sőt értelmes lény vagyok, Aki Isten hasonlatosságát minden teremtménynél különbül hordozom, magamon viselem, képes vagyok megismerni, felfedezni magamban: Isten milyen termés megtermésére teremtett meg engem! Hiszem az Atya velem való szándékát? Ismerem az Atya velem való szándékát? Képes vagyok engedelmessé lenni az Atya velem való szándéka iránt? Termő vagyok? Termésre alkalmas vagyok?

Tovább is kérdezhetek, mert a termőképes fa az általában olyan, hogy a repdeső méhek, darazsak, stb. jóvoltából egymást teszik termőképessé.

Nézzek bele a mellettem álló szemébe, azt kutatva, mit tükröz? Én, őt, hozzá segítem ahhoz, hogy bőven termővé lehessen? Mennyire tudom őt a jóra motiválni, segíteni?

De miért érdekeljen engem ez? Talán azért, mert Isten bennünk akar közösségre lelni! Nekünk mondja azt, hogy „Ti vagytok a föld sója. De ha a só ízetlenné válik, mivel sózzák meg? Semmire sem jó többé, mint hogy kidobják, és eltapossák az emberek. Ti vagytok a világ világossága. Nem lehet elrejteni a hegyre épült várost. Lámpát sem azért gyújtanak, hogy aztán a véka alá tegyék, hanem a lámpatartóra, hogy világítson mindenkinek, aki a házban van. Úgy világítson a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jótetteiteket és dicsőítsék Atyátokat, aki a mennyekben van.” [Mt 5,13-16] Csodálatosan szép tanítása az Istennek! Már szeretem ezt az éneket, mely dallamos, szépen csengő, hogy a keresztények szívéig hatolhasson, és onnan forrásozhasson majd, mikor már gyökeret ver bennem! Isten szava akar terméssé lenni általunk és velünk közösségben. Ő a magvető – a Fiú által – és Ő a napfény, az eső is, a föld is, mely feltétele annak, hogy a magból termékeny, bőven termő fa válhasson. Ha! Én, a mag, képessé teszem magam rá, hogy mindaz, mi termékennyé akar tenni, termővé is válhasson. Megengedővé, alázatossá, szelíddé és a szeretetben teljesedővé kell lennem, hogy lehess Te is! Nekünk kell azt az inkubátorház légkört megteremteni, amiben mindegyikünk képes lehet a legnagyobb termés megtermésére!

Tegnap az Ég felé, Isten felé fordultunk, hogy tudatosítsuk magunkban, hogy Istenben van közösségünk. Ma pedig egymás felé kell fordítani arcunkat, hogy egymás erősségét segítsük kibontakoztatni, hiszen nem bennünk van az élet ereje, hanem Istenben, aki egymás által akar bennünket megerősíteni, azért, hogy a só ízét ne veszítse, a fény világítson, egészen a föld végső határáig. Testvérem szolgájává kell lennem! De ez Rád ugyanúgy vonatkozik: Neked az én szolgálatomra kell lenned, hogy mi, egymás szolgálóivá váljunk, és így bennünk és általunk Isten Lelke ereje tölthesse be a földet!

Istenem, Atyám! Add meg nekünk, kiket kiválasztottál, hogy Benned, közösségben legyünk, hogy mi együtt a Te teljességed fényét és ízét tudjuk adni a világnak. Miért? Hogy általunk és velünk, miközben bennünk, épüljön Isten országa, mindeneknek javára! Tudnunk kell, hogy nekünk nincs ellenségünk, egyedül önmagunk! Nincs, kitől féljünk, hacsak attól nem, hogy kevesek vagyunk Atyánk a Te, belénk vetett bizalmadra. Segíts leküzdeni önmagunkat érted és Veled! Ámen