Ugyan, kihez is vagyok hasonló?

1Sám 1,1-8 - Volt egy Ramátaim-Szófímból, Efraim hegységéről való ember, akit Elkánának hívtak. Jerohámnak volt a fia, aki Eliúnak volt a fia, aki Tóhunak volt a fia, aki az efraimi Szúfnak volt a fia. Két felesége volt, az egyiket Annának, a másikat Fenennának hívták. Fenennának voltak gyermekei, Annának viszont nem voltak gyermekei. Ez az ember minden évben felment városából Silóba, hogy imádkozzon, és áldozatot mutasson be a Seregek Urának. Ott Héli két fia, Ofni és Fineesz volt az Úr papja. Egyszer aztán, amikor feljött a nap, Elkána leölte áldozatát, és adott belőle egy-egy részt Fenennának, a feleségének, és Fenenna valamennyi fiának és lányának. Annának azonban szomorúan adta oda az egy részt, mert Annát szerette, de az ő méhét az Úr bezárta. Ezért a vetélytársnője bosszantotta is sokat, és bántotta, sőt azt is a szemére vetette, hogy az Úr bezárta a méhét. Ezt tette vele, és így ingerelte őt esztendőről-esztendőre, valahányszor eljött az idő, és felmentek az Úr templomába. Így ő csak sírt, és nem nyúlt az ételhez. Elkána, a férje megkérdezte tőle: „Anna, miért sírsz, miért nem eszel, és miért kesereg szíved? Nem érek-e én neked tíz fiúnál többet?”

Zs 115 - Az Úr kedvében járok az élők földjén. Hittem, még ha így is szóltam: „Nagyon nagy megalázás ért!” Elkeseredésemben azt mondtam: „Hazug minden ember!” Mivel viszonozzam az Úrnak mindazt, amit velem cselekedett? Fölemelem a szabadulás kelyhét, és segítségül hívom az Úr nevét. Teljesítem az Úrnak tett fogadalmaimat egész népe előtt. Az Úr szemében drága dolog, szentjeinek halála. Én is, Uram, a te szolgád vagyok, szolgád vagyok és szolgálód fia. Széttörted bilincseimet: a hála áldozatát mutatom be neked, és segítségül hívom az Úr nevét. Teljesítem az Úrnak tett fogadalmaimat egész népe előtt az Úr házának udvaraiban, tebenned, Jeruzsálem.

Mk 1,14-20 - Miután Jánost átadták, Jézus Galileába ment, hogy hirdesse Isten evangéliumát. Azt mondta: „Betelt az idő, és elközelgetett az Isten országa. Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban.” Amikor a galileai tenger mellett elment, meglátta Simont és testvérét Andrást, amint hálót vetettek a tengerbe, mert halászok voltak. Jézus azt mondta nekik: „Jöjjetek utánam, és én emberek halászaivá teszlek titeket!” Ők azonnal elhagyták hálóikat, és követték őt. Kissé továbbmenve meglátta Jakabot, Zebedeus fiát, és testvérét, Jánost, amint ők is hálóikat javították a hajóban, és azonnal hívta őket. Azok pedig elhagyva apjukat, Zebedeust a béresekkel együtt a hajóban, követték őt.

Ugyan, kihez is vagyok hasonló? „Az Úr kedvében járok az élők földjén." Igen, igyekszem, megpróbálok. Vajon, ha ilyen képen írom le hovatartozásomat, mint vágy, mint valami olyan, amiben bizonytalannak érzem magam, mennyire lehet Istennek tetsző?

Vagy, a Zsoltáros mellé állva, határozottnak kell lennem, tudnom magam? Ami azt jelenti, hogy a magam döntését meghoztam, elszánt, és tettre kész vagyok. Pontosabban: nem csak járni szeretnék, hanem abban a tudatban teszem meg lépteimet, hogy „az Úr kedvében járok”! Ebben benne van elszántságom, a jóra való képességem, abban a tudatban, hogy utólag visszanézve, megengedem magamnak a tévedést is. Mert nem vagyok tévedhetetlen, ennek ellenére bármit teszek, a jó szándékával teszem, vagyis Istennel társultan.

Ez benne van a zsoltárban is. A visszatekintés elkeseredettsége: a jót akarom tenni, mégis megaláztatás a részem, mert nem sikerült a jót tennem. Az első elkeseredésemből azonban fel kell emelkednem, nem feledve, hogy mi volt a tetteim motivációja, kit akartam szolgálni.

„Fölemelem a szabadulás kelyhét, és segítségül hívom az Úr nevét.” Elkeseredettségemből felemel a tudat, hogy Istenben van szabadulásom: a gyötrelemből, a megalázottságból, a sikertelenségből, a jóra való alkalmatlanságomból; mindabból, mi gyengeségem, töredezettségem a jóra. Mert tudnom kell, hogy engem nem az igazol, ami eredménynek mondható, mások visszaigazolásából. Engem Isten kell, hogy igazoljon. Éppen ezért arra kell figyelnem, hogy Isten milyen jeleket küld, mivel alakít tetteim nyomában? Bármit teszek, életem Isten irgalmas szeretetében nyer igazolást, vagy az emberekében? Amikor elerőtlenedek, elkeseredek, mert nem azt érem el tetteimmel, amit szerettem volna, ott van Isten: „segítségül hívhatom az Úr nevét”! Micsoda megkönnyebbülés, és felszabadítás, hogy Rá bízhatom magam, kísérletezéseimet, próbálkozásaimat, minden jó szándékú tettemet. Tudva, hogy dolgom az, hogy teljesítsem az Úrnak tett ígéreteimet. Persze, ha tettem ígéretet Neki! Ha voltam olyan bátor, merész, hogy még mielőtt bármit tettem, tudtam azt mondani, hogy Neked, Veled, és Érted akarom a jót tenni! Nem kételkedem abban, hogy tehetem. De abban sem, hogy törékeny, esendő, bűnre hajló, és a világ csábításainak, sőt a magam gyengeségeinek sem tudok ellenállni. Éppen ezért, már előre, „segítségül hívom az Úr nevét!” Mert „én is, Uram, a te szolgád vagyok, szolgád vagyok és szolgálód fia.” Aki számára bizonyosságot tettél arról, hogy „széttörted bilincseimet: ezért a hála áldozatát mutatom be neked!” Hálámként, „teljesítem az Úrnak tett fogadalmaimat egész népe előtt az Úr házának udvaraiban”!

Mindennek oka az, hogy elhívott engem, és elhívását Istennek súlyosnak, érdemtelenül is méltóságomnak tartom! Ami jóra bír és a jóra alkalmassá tenni képes lehet, ha törekszem rá, hogy Vele közösségben legyek. Ezért keresem, kutatom, nyomába szegődök, hogy értésemmé váljanak tettei, szavai, életem minden perce, és velem való szándéka!

Jézuson keresztül hív minden embert az Isten, a Vele való közösségre. Hogy én éppen ki vagyok: János, András, Péter, vagy Jakab, esetleg Máté, talán Pál? Mindegy is, egy a lényeg, hogy a magam életállapotában halljam, hallgassak oda elhívására, és engedelmeskedjek a hívásának! Jézus követése, valami olyan érdem, aminek eredményét, értékét most, amikor elhív, képtelen vagyok felfogni, hát még érteni. De nem is kell, azt nem kell értenem, ez nem materializmus. Ez nem olyan dolog, amit ésszel és logikával – ezzel a töredékes emberi képességgel lehet követni és indokolni. Ez antropológiánknak nagy titka, csodája, mely rejtekben alakul, formálódik, hogy természetfölötti valóságunkra eljuthassunk, mely minden anyagi és természeti világ megismerhetősége felett álló gazdagsága a létnek, a nem-létező ellentéte.

Akarom Uram, Istenem, hogy legyőzni képes legyél természetemet, mely oly utálni való, mikor ellenedben okoskodik, és csökevényes igazságtalanságát igazságnak tételezi fel, reméli. Inkább hisz önmagának, mint a Te teljességedben. Mikor képes vagyok a szív legmélyebb sötétségéből Hozzád felsóhajtani, hogy jöjj, legyél segítségemre, kit áldani, magasztalni, dicsőíteni akarok mindenkor és minden időben! Ámen